finn

Hogyan reagáltak a finn evangélikus egyházban a koronavírus-járványra?

Helsinki – A koronavírus-járvány és a nyomában járó korlátozások kivétel nélkül minden korosztályt érintenek minden országban. A Magyarországi Evangélikus Egyházban különösen is figyelemmel kísérjük a finn helyzet alakulását is, hiszen közel százéves, szoros testvéregyházi és számos testvérgyülekezeti kapcsolat fűz bennünket egymáshoz.

Finn evangélikus küldöttséget fogadott Ferenc pápa

Róma – Az idei ökumenikus imahéthez és Szent Henrik ünnepéhez kapcsolódva január 17-én, pénteken fogadta a pápa a Vatikánban a finnországi evangélikus keresztények küldöttségét. Beszédében a keresztségből eredő közös elkötelezettségre hívta fel a figyelmet, mely a vendéglátásban is megnyilvánul.

Hála egy régi-új kapcsolatért – Finn vendégek Kecskeméten

Kecskemét – „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van” – ez a kedves énekünk visszhangzott bennem május 24–25-én, amikor finn testvéreket láthattunk vendégül. Hyvinkää Kecskemét testvérvárosa, ezért a '90-es években a két gyülekezet is felvette egymással a kapcsolatot, de aztán az feledésbe is merült. Isten a rádiómissziót használta fel arra, hogy a kihűlt egyházi kapcsolatot megelevenítse.

Új utakat találó testvérkapcsolat

Sopron – Magasrangú küldöttség érkezett Sopronba a finnországi Seinäjoki gyülekezetétől a hosszú idő óta meglévő testvérkapcsolat megújítására, és az újabb lehetőségek feltérképezésére. A valóban testvéri találkozás lelki csúcspontja egy háromnyelvű istentisztelet volt fiatalok közreműködésével, melynek végén aláírásra került a testvérkapcsolati szerződés újabb öt éves ciklusra.

Üzenetet hordozó díszítőelemek

Amint arról korábban hírt adtunk, február 10-én beiktatták püspöki hivatalába Kaisamari Hintikkát, a Finnországi Evangélikus Egyház Espoói Egyházkerületének új püspökét. Ez az ünnep rövid időn belül a harmadik püspökiktatás volt Finnországban, hiszen tavaly váltás volt nemcsak az Oului Egyházkerület élén, hanem az egész egyházat képviselő érsek személyében is. A ceremóniák képeit nézegetve feltűnőnek találhatjuk az északi püspökök díszes öltözetét. A püspöki hivatalnak olyan jegyei ezek, amelyekhez közép-európai lutheránus szemünk nem szokott hozzá, legalábbis nem evangélikus kontextusban.

A helsinki dóm Japánba látogat

Tokió – A Hokkaidó szigetén megrendezett szapporói hófesztiválon a japán–finn diplomáciai kapcsolatok százéves évfordulójának tiszteletére felépítették a helsinki dóm kicsinyített mását.

A Mikkeli Egyházmegye csoportját fogadták Vas megyében

Boba – Bük – Győr – Kőszeg – Nemescsó – Finn testvéreinkkel számos testvérgyülekezeti kapcsolat köt bennünket össze, de az egyetlen egyházmegyék közötti kapcsolat egyházunkban a Vasi Evangélikus Egyházmegye és a Mikkeli Egyházmegye között jött létre 2009-ben. A cél az volt, hogy a nagyobb egységben több kisebb közösség is csatlakozhasson egyházunk e rendkívül áldásos hálózatába. A kapcsolattartás többféle módon zajlott az elmúlt kilenc évben.

35 éve tart a finn–magyar barátság Rákosmentén – Kolumbáriumot szenteltek a Bakancsos utcában

Budapest – 2018. június 17-én ünnepi istentiszteletet tartott a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség. Az ünnepi alkalmon részt vettek a gyülekezet finn testvérgyülekezeteinek, Raumának és Noormarkkunak a tagjai is. Gáncs Péter nyugalmazott püspök szolgálatával felszentelték a gyülekezet által a templom mellé építtetett kolumbáriumot, és közösen nyírfákat ültettek a kertbe.

Tapio Luoma lett az új finn érsek

Helsinki – Februárban érsekválasztás zajlott a Finnországi Evangélikus Egyházban. A kétfordulós választás eredményeképpen a jelenlegi espooi püspök, Tapio Luoma szerezte meg a szavazásra jogosultak többségének támogatását.

Ferenc pápa a finn evangélikus küldöttséghez: Együtt tegyünk tanúságot az élő Istenről!

Róma – Ferenc pápa 2018. január 25-én, csütörtökön délelőtt a Vatikánban fogadta a finnországi evangélikus egyház küldöttségét. Katolikusok és evangélikusok arra kaptak meghívást, hogy közösen tegyenek tanúságot az élő Istenről az elvilágiasodott társadalmakban – emlékeztetett beszédében a pápa.

Oldalak

Feliratkozás RSS - finn csatornájára