szegénység

Egyházi iskolában tanító pedagógusként keresve választ a „hol vannak a szegény gyerekek?” kérdésre, vettem kezembe örömmel az Utak és hidak – Esélyteremtés együttműködésben a családokkal című módszertani kézikönyvet, amely az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) által kezdeményezett hároméves projekt szellemi terméke. Rendkívül lelkesítő volt olvasni Lázár Péter és Bordács Margit Kedvesházának pedagógiájáról, arról, ahogyan – amolyan Néri Fülöp és Fülöpné módjára – emberszámba veszik, megszelídítik és másokkal is megszerettetik a nehezen kezelhető, zömükben roma gyerekeket.

A Váci utcában találkoztam ezzel a koldussal. A december végi ünnepi forgatagban szívszorító látvány volt a hidegben, hóesésben. Emberi lény nem kerülhet ilyen helyzetbe, bárki legyen is a ruha alatt, bárkik küldték is őt az utcára.

Ha arra keressük a választ, hogy a szegények és a gazdagok mit tudnak kezdeni egymással, hogyan közelítsenek egymás felé, az evangéliumban elég egyértelmű üzenettel találkozunk.

A hajléktalanság rendezése hosszú ideje megoldandó feladat hazánkban, nem mindegy azonban, honnan közelítjük meg a kérdést. A magyar közéletben nagy port kavart a legújabb alkotmánymódosítás, amely többek között tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. De megoldást nyújtana a problémára, ha a szállók kötelezően befogadnák ezeket az embereket? Továbbá alapvető kérdés számunkra az is, hogy keresztényként mi mit tudunk tenni értük.

Másfél évet egy sátorban lakott, de egyszer minden holmijának hűlt helyét találta. Akkor építette ezt a kalyibát valahol Pesten, egy garázssor mögötti vasúti töltés mellett. Naponta gitározik egy aluljáróban. A barátai most egy lakókocsira gyűjtenek, abban tényleg jól élne.

Dortmund – A menekültekről és a szegénységről, valamint e kettő kapcsolatáról folytattak vitát a Ruhr-térség főfelügyelői, Wilhelm Schäffer, a Munkaügyi-, Integrációs és Szociális Minisztérium államtitkára és Christoph Butterwegge, a kölni egyetem politikatudományi karának professzora. A kérdés, ami megfogalmazódott: Miként hat a menekültintegráció a szegénység legyőzésére?

A kolduló ember nem új színfolt Budapest utcáin. Kosztolányi Dezső is megszólaltatott egyet, igaz, 1927-ben. Az interjút a Pesti Hírlap közölte. A koldus bevallása szerint akkortájt tizenkétezren kéregettek a fővárosban. Vajon ma hányan vannak? A költő egyik kérdése így hangzott: „Hogyan koldul?” A válasz: „Kezét csókolom, adjanak szegény nyomorultnak, kezét csókolom.”

Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek történeteit, pedig könnyebb lett volna nem venni észre a segélykiáltásukat. Ahhoz, hogy társadalmi folyamatokat szemmel tartson az ember, közvetlen környezetének változásairól, szomszédainak, felebarátainak a sorsáról tudjon, elsősorban lelkiismereti döntés szükséges. Ha ez a lépés megvan, akkor meg lehet találni a többi nyitott szeműt!

Zápor után is poros földutak, gomolygó esőfelhők és szikrázó napsütés, roncsokkal teli és rendezettebb kertek, széthordott és felújított présházak. A Pest megyei Pilis külterülete egy – a Magyar Nemzetben – megjelent riportnak köszönhetően került a figyelem középpontjába: azóta többen foglalkoznak a pilisi komfort nélküli présházak lakóinak helyzetével. Egy kontrasztos júniusi napon, a helyi Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársainak és a terület lakóinak egy napját kísértük végig.

Többtucatnyi önkéntes segítségével évente tízezer adag ízletes, meleg étel jut el a rászorulókhoz a szarvasi ótemplomi főzőcsapat munkájának köszönhetően. Most bepillantunk a kulisszák mögé, illetve a fazekakba, és megmutatjuk, hogy napok munkájának eredményeképpen hogyan készül el a nyersanyagokból egyszerre nyolcszáz adag.