Az esperes már a kezdő áhítatban megszólította a jelenlévőket Jézus szavával: „Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37) Az esperes bátorító szavaiban kiemelte, hogy a képzési nap mozgató rugója csak az lehet, hogyha akarjuk a Jézussal való hitbeli közösséget és szolgálatot. Azért akarjuk, mert tudjuk, ki Ő nekünk, mit tett értünk – és, hogy mi ezek után kik vagyunk.
A kezdő áhítat után csoportos beszélgetést előkészítő előadás következett, melyben az esperes felhívta a figyelmet arra, hogy ma sokak számára nem természetes a hitélet napi gyakorlata. Nem magától értetődő, hogy egy-egy nap mögött rendszeres imádság, megértett igeolvasás indítása áll. Tegyük szokásunkká Istent, mert ez a szokás idővel szükségletté formálódik. Győri Péter Benjámin esperes a csoportos beszélgetés előtt közös gondolkodást segítő kérdéseket is feltett a résztvevők felé: miért van a gyülekezet? Végezzük-e a feladatunkat? Miben kell változtatni, hogy tevékenységünkben helyünkön legyünk? Az esperes gondolataiban rámutatott arra is, hogy egy sikeres gyülekezetplántáló szerint a hanyatló gyülekezet jellemzője, hogy mindig három dolgot emleget: gyermekek és ifjúság, különböző programok és az épületek ügyét. A tapasztalat is igazolja, hogy ezekben elmerülő gyülekezetek fokozatosan lesodródnak arról az útról, amiért létrejöttek.
Az előadás után csoportos beszélgetés következett, mely négy csoportban valósult meg.
A képzési rész befejező része a beszélgetésekben elhangzott gondolatok összefoglalásával és közös ebéddel zárult.
Az ebédet követően a presbiterképző átalakult egyházmegyei közgyűléssé, melyen a meghirdetett napirendi pontok szerint folytatódott a találkozó Majorosné Lasányi Ágnes felügyelő-helyettes vezetésével. A közgyűlésen terítékre került a gyülekezeti zárszámadások és költségvetések kiértékelése és az újragondolt gazdasági szabályzat elfogadása. A közgyűlést az egyházmegyei munkaprogram és a közeledő Cegléden megrendezésre kerülő missziói nap témájának megbeszélése zárta. Az egész napot a pilisi gyülekezet vendégszeretete erősítette.