– Kérem, mutatkozzon be néhány mondatban! Mi az Ön szakterülete, és mivel foglalkozik?
– Majorosné Lasányi Ágnes vagyok, az Evangélikus Pedagógiai Intézet vezetője. Az intézet vezetése előtt dolgoztam tanárként, vezettem gyógypedagógiai többcélú intézményt. Sok társadalmi feladatot is vállaltam és vállalok ma is, hiszen fontos, hogy tudásunkkal és tapasztalatunkkal egy-egy fontos ügy vagy szerveződés mellé álljunk. A sokféle tevékenységemből vannak számomra kiemelt területek: ide tartozik a lemorzsolódás kérdése, a hátrányos helyzet, a sajátos nevelési igény és az esélyegyenlőség. Természetesen mindezek a lehető legtágabban értendők, ami annyit jelent, hogy a halmozottan sérült tanulók iskolai ellátásától az integrált, inkluzív, befogadó nevelésig minden területet fontosnak tartok. Számomra különösen izgalmas terület, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok körében felismerjük-e a tehetséget, és segítünk-e abban, hogy ez a tehetség kitörési pont lehessen a gyermek számára az adott helyzetéből.
– Milyen tevékenységeket folytat az Evangélikus Pedagógiai Intézet, melynek jelenleg az igazgatója?
– Az Evangélikus Pedagógiai Intézet szakmai szolgáltató feladatokat lát el az evangélikus iskolák, óvodák, középiskolák felé. Kiemelt feladataink közé tartozik a pedagógusok képzése, továbbképzése, szakmai napok rendezése, tréningek és minden olyan jellegű tevékenység, mely segíti az intézményeket, de az egyes pedagógust is abban, hogy munkáját jobban végezhesse. Kiadványainkkal, módszertani füzeteinkkel színesíteni kívánjuk a kollégák módszertani tárházát. Természetesen foglalkozunk a tehetséggondozás, tehetségazonosítás területével is. Számos intézményünk kiváló tehetségpont, de nagyban támogatjuk azokat az intézményeinket is, melyek most csatlakoznak a Tehetséghálózathoz. További terveink közé tartozik, hogy a hálózatos működésben intézményeink között a minél jobb információáramlás ezen a területen is megvalósuljon, s hasznosíthassuk a megszerzett pozitív tapasztalatokat.
A kutatótanári mozgalom és a hozzá tartozó konferenciák már hagyománynak tekinthetők (hiszen vannak tehetséges tanáraink is), ezzel párhuzamosan a jövő tanévben először a kutató diákok részére is szeretnénk megrendezni egy konferenciát, ahol megmutathatják, hogy mivel is foglalkoznak, mely területeken kutatnak. Bízunk a sikeres megvalósításban és abban, hogy ebből a kezdeményezésből is egy sok éven át tartó mozgalmat indíthatunk el.