„Imádságom eljutott hozzád, szent templomodba” – Megújult a tényői templom

„Imádságom eljutott hozzád, szent templomodba” – Megújult a tényői templom

Share this content.

Szöveg: Kiss Miklós, fotó: Adámi Mária
Tényő – A Győr-Mosoni Egyházmegye egyik kicsiny közösségének, a mindössze 70 főt számláló tényői társgyülekezetnek egy olyan terve vált valóra, amelyről álmodni is csak félve mertek. Pályázati pénzeknek, saját adományoknak és sok társadalmi munkának köszönhetően megújulhatott az 1800-as évek végén épült templom, valamint az egykori tanítólakásból kialakított gyülekezeti ház. A hálaadó istentiszteletre 2015. május 17-én, vasárnap került sor. Az igehirdetés szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte, a liturgiában Kiss Miklós esperes és Karsay Lajos helyi lelkész vett részt.

Szemerei János a hálaadó eseményre invitáló meghívón szereplő igéről prédikált. „Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba” (Jónás 2,8). A püspök az ünnepi esemény kapcsán három olyan dologra hívta fel a figyelmet, amelyért hálásnak kell lennünk Istennek. A megújított templomért, amely mögött Isten gondviselését láthatjuk, aki a templom felújításával új lehetőséget adott a tényői híveknek hitük gyakorlásához. Örökségünkért, hogy Isten még a legreménytelenebb, legnehezebb történelmi helyzetben is mindig új és új esélyt adott, hogy az evangélikus egyházban szólhatott az evangélium. Végül Isten szeretetéért, hogy elődeinktől átvehettük a stafétabotot, és azt tovább adhatjuk utódainknak.

Az ünnepi istentiszteletet színesítette Kretz István, Kretzné Budaker Dóra és barátai, illetve a tényői hittanos gyermekekből álló kórus szolgálata. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, amelyen Bóka Bernadett, a gyülekezet pénztárosa beszámolt a felújítás menetéről, valamint köszöntések hangzottak el. A hálaadó alkalom szeretetvendégséggel fejeződött be.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!