Isten szívünkbe áradó szeretete

A szeretet alapja: jót akarok neked, azt akarom, hogy légy, hogy jó légy, hogy jól légy. Mert – valóban – jónak lenni jó! Mert csak jónak lenni jó; rossznak lenni nem jó, nemcsak következményeiben, hanem már állapotában sem. A szeretetből fakadó cselekedeteink, maga a „szeretés” folyamata erről az alapról indul és erre támaszkodik. A valódi szeretethez szükségünk van az okosság erényére, hogy a valósággal való szembenézés során dönthessünk szeretetünk „mozgásteréről”. És azután újra meg újra döntenünk kell teendőinkről, és el is kell végeznünk azokat, hogy cselekedeteink által nyilvánulhasson meg az Atya szeretete, amelynek mi, az ő hasonlatos képei, hordozói és eszközei vagyunk. Gyarló szeretetünk, jóakaratunk: Isten szeretetének homályos tükröződése. Ám Isten szeretete tökéletes és mindenható. Isten szeretete is jóakarat – de mindenhatóságánál fogva az ő akarata teremtő erejű. Amit ő akar, az lesz is; és ami van, létezik, fennmarad, az csakis az ő jóakarata jóvoltából létezhet és maradhat fenn folyamatosan. Így teremti a mindenséget az, Aki Van. Ebből az éltető, fenntartó jóakaratból kaptunk mi, emberek, ez árad a szívünkbe mindenkor, ha be nem zárjuk őelőtte. Mert hisz – Isten képmásaiként – szabadságunkban áll a szívünk felé áradó szeretetről dönteni. Akik befogadják, azoknak hatalmat ad, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Akik befogadják Isten áradó jó akaratát, akik így maguk is jó akaratúakká válnak, azoknak békességük is lesz, evilágon túli békességük. Nem félnek és nem inognak meg reménységükben, hiszen amint a szeretet nem szűnik meg soha, a szeretet cselekedetei is örökké ragyognak. Nincs „sikertelen” szeretet…

Szerető Istenünk, Égnek és Földnek és mindennek, ami benne van, Teremtője! Képedre teremtettél bennünket, szabadsággal és akarattal áldottál meg, és minden teremtményedet szeretetünkre bíztad. Nyisd meg értelmünket és érintsd meg szívünket, hogy teremtésed ajándékát befogadjuk! Segítsd tudatosítanunk magunkban, hogy közös otthonunkon osztozunk minden teremtményeddel, és a jelen és elkövetkező emberi nemzedékekkel. Vigyél minket közelebb azokhoz, akik szükséget szenvednek ezekben az embert próbáló időkben, különösen a legszegényebbekhez, és azokhoz, akik leginkább magukra maradtak. Félelmeinket és az elszigeteltség érzését alakítsd át bizalommá és reménnyé, hogy megtapasztalhassuk szívünk valódi megtérését. Segíts, hogy a világjárvány következményeit találékony, cselekvő együttérzéssel gyógyítsuk! Szent Lelked árassza szívünkbe szeretetét, hogy merjük vállalni mindazokat a változtatásokat, amik a közjó érdekében szükségesek. Engedd meghallanunk a Földnek és szegényeinek segélykiáltását, és gyakorlati választ adni rá, tégy minket szereteted eszközeivé, hogy egy testvéri és fenntartható világ születhessék meg. Mindezekért Krisztus, a mi Urunk által könyörgünk Hozzád! Ámen!

Zlinszky János

A szeretet visszatükrözése

Carl Larsson svéd festő képén, melynek címe Reggeli a nyírfa alatt, a művész családját láthatjuk, a festő jelenlétére csak az üres szék és a két kiürített sörösüveg utal.

Carl Larsson 1853-ban született Stockholmban. Szülei rendkívül szegények voltak, gyermekkora szomorúan, nélkülözésekkel telt. Tizenhárom éves volt, amikor a szegények iskolájának egyik tanára arra biztatta a fiút, hogy jelentkezzen a képzőművészeti akadémiára, ahová Carl Larssont fel is vették. Itt a diákélet egyik közismert figurájává vált. Néhány évet töltött Párizsban mint könyv- és újságillusztrátor, de minden jelentősebb siker nélkül.

Életének nagy fordulata akkor következett be, amikor a Párizs külvárosában élő művészkolóniába ellátogatva megismerte Karin Bergöö-t, akit hamarosan feleségül is vett. 

Nyolc gyermekük született, és Karin, a felesége és gyermekei lettek a modelljei.

1888-ban Karin édesapja egy házat ajándékozott nekik Stockholm közelében, az úgynevezett Lilla Hytnäs-t. Carl és Karin együtt alakították át, hozatták rendbe a házat saját művészi igényességük, és egyre növekvő családjuk igényei szerint.

Carl Larsson festményei és albumai révén ez a ház lett az egyik leghíresebb, legismertebb művészotthon a világon.

Larsson minden ábrázolása visszatükrözi azt a szeretetet, amelylyel családjához, modelljeihez viszonyult. Szinte tapintható a szeretet a képein, ennek a szeretetnek az illata valahogy a forró kakaóhoz és cserépkályhák melegéhez hasonló, valami olyan, mely iránt mindannyian nosztalgiát érzünk, akik valaha – ha csak egyszer is – megéltük a családi idillt.

Larsson művészete erről vall: élni a vidéki lét szerény viszonyai között, szeretve a földet, szeretve az év körforgását és a kerti növények illatából ihletet meríteni, örömdalra fakadni, és visszatalálni az elveszett egységhez.

Dietrich Bonhoeffer beszél arról, hogy létezik az újra megtalált egység világa. Szerinte Jézus nem a jó és rossz közötti különbségtétel ügyes alkalmazóivá akar tenni bennünket, hanem az újra megtalált egység világába hívott meg minket.

Réz-Nagy Zoltán

„Az, hogy bele vagytok gyökerezve a lakónegyedekbe, foglalkozásokba és közösségekbe, az, hogy meglátjátok mások arcában önmagatokat, nap mint nap közvetlenül látjátok a nyomorúságokat – mert bizony vannak nyomorúságaink – és látjátok mindennapi hősiességüket, ez tesz képessé benneteket a szeretet parancsának gyakorlására. Nem elvekből vagy elméletekből indultok ki, hanem valódi, személyes találkozásokból. Senki sem szeret elveket vagy eszméket. Embereket szeretünk! Meg kell teremtenünk a találkozás kultúráját, mert sem a fogalmakat, sem az elveket nem lehet szeretni. Az elkötelezettség, az igazi elkötelezettség szeretetből fakad, az emberek, a gyermekek és öregek, a népek és közösségek, a szívünket betöltő nevek és arcok iránti szeretetből. Ezekből a bolygónk félreeső, elfeledett sarkaiban elvetett reménység-magvakból, a kirekesztettség sötétségében létükért küzdő gyengédség-palántákból nagy fák növekednek majd, és reménységgel teli erdők születnek, melyek oxigént adnak a világnak.”
Ferenc pápa beszéde a népi mozgalmak világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
Isten, aki nagylelkű elköteleződésre hív minket, és arra, hogy mindent neki adjunk, eltölt minket a szükséges erővel és világossággal, hogy előrehaladhassunk. E világ szívében továbbra is jelen van az élet Ura, aki nagyon szeret minket. Ő nem hagy el bennünket, nem hagy magunkra, mert végérvényesen eggyé vált földünkkel, és szeretete mindig segít, hogy új utakat találjunk. Áldott legyen!
Ferenc pápa: Laudato Siʼ 245.