A türelem mint formáló erő

A türelem, ahogy a római levélbeli szakaszból is láthatjuk, a szenvedés, a megpróbáltatás méltó elviselése. A nehézséggel, a rosszal való szembesülés, a megpróbáltatás útjának fontos szakasza, az észrevétlen átalakulás fázisa, amely során a rossz passzív elviseléséből kifejlik a jóra irányuló aktív várakozás, a reménység.

A türelem az idő dimenziójában válik értelmezhetővé – az időről, az idő változatosságáról való lemondás tesz türelmessé. A fogyasztói szemlélet nemcsak az anyagi javak felesleges halmozásával járul hozzá a teremtett világ rejtett működési rendjének végzetes szétzilálásához, hanem az idő mélységesen haszonelvű megközelítésével is. A hasznosan töltött időnek mindig láttatnia kell valamilyen tárgyiasítható eredményt, amely kizárólag az emberre mutat vissza: az elvégzett munka akkor hasznos, ha anyagiakban mérhető gyümölcse van, a szabadidő akkor telik értékelhetően, ha a lehető legtöbb élmény zsúfolható bele. Az időt kihasználjuk, miközben az időkihasználás agyonhajszolt rabjaivá válunk.

A türelem lemond az idő használatáról, a türelmes ember átengedi magát az időnek, nem a tűnő pillanat megragadását tűzi ki célul, hanem az idő szemlélődő átélését. Ez az átélés nem tétlen bámészkodás, hanem az egyik legmagasabb rendű tevékenység. A szenvedés tudatosítása és elfogadása (az ige szavaival a szenvedéssel való dicsekvés) lehetővé teszi, hogy a fájdalom által lecsupaszítva érzékenyebbé váljunk mások szenvedésére, és kitettségünkben jóval több felületen érintkezzünk a bennünket körülvevő világ minden teremtményével.

Az idei teremtés heti textus gondolati ívében a türelem egy különleges átmeneti szakaszt jelöl. Ez az a kontinuum, amelyben szemléletünk átalakul, sebzettségünk az elutasítás okából az elfogadás lehetőségévé válik. A türelem azt jelenti, nem akarjuk a valóságot saját képünkre formálni, hanem engedjük, hogy a szenvedés által megnyitott pórusainkon járjon át minket a lehető legnagyobb mértékben Isten valósága.

Az engedelmességnek, az önátadásnak ez a folyamata megszentelt idő, nem tárgyiasítható és nem számszerűsíthető, akár a négy fal közti magányban, akár a gyülekezet közösségében éljük át. Az elmúlt hónapok sokféle szenvedésének és az előttünk álló jövő köddé vált bizonyosságának különleges ajándékaként tekinthetünk arra, hogy legalább átmenetileg megszakadt a mindennapok nyereségközpontú egyhangúsága, és lehetőség nyílt az önismeret elmélyítésére, a számvetésre, az új tervek kimunkálására. Erre a türelemre van szükségünk, hogy a szaporodó környezeti válságjelenségek közepette ne a csüggedt kilátástalanság, hanem a reménység felé vezessen utunk.

Istenünk, vezess bennünket a lemondás és a türelem útján! Engedd meglátnunk, hogy a szenvedésből reménység sarjadhat, engedd, hogy türelmünk várakozássá, várakozásunk Neked tetsző tetté érhessen. Segíts felismerni a lemondásban rejlő örömöt, a vágyakozásban formálódó kapcsolódást, a türelemben megnyilvánuló szeretetet! Légy türelmes hozzánk, hogy az ajándékul kapott időben megérthessük, hogyan gyakorolhatjuk magunkkal és másokkal szemben is a türelem reménységtermő erényét! Ámen.

Szűcs Kinga

Harc – a győzelem távoli reményével

A képen egy Altamurában talált, Kr. e. 350-ből való antik váza részlete látható, mely a görög mitológia egyik alakját, Sziszüphoszt ábrázolja, amint görgeti felfelé a sziklát. Sziszüphosz thesszáliai király ravasz és gátlástalan volt, aki ujjat húzott még az istenekkel is. Végül az istenek megelégelték cselszövéseit, és megkapta büntetését: egy hatalmas követ kell egy hegy tetejére felgörgetnie, de mielőtt célhoz érne, a kő mindig visszazuhan. Első megközelítésre a kilátástalan, értelmetlen munka jelképe Sziszüphosz alakja, és sokáig nem láttak benne mást, míg Albert Camus egzisztencialista író fel nem fedezte a mitológia ezen alakjában a párhuzamot a XX. századi ember sorsával.

Értelmetlen munkát kell végeznie, így kell szembesülnie azzal, hogy a léte értelmetlen. Sziszüphosz azonban beletörődéssel fogadja a gyötrelmet, így éppen a beletörődése, elfogadása által a sorsa fölé képes kerekedni. Camus szerint nem azt tanulhatjuk meg Sziszüphosz sorsából, hogy minden emberi erőfeszítés reménytelen, hanem azt, hogy minden alkalommal, amikor leereszkedik a hegyről, hogy újra visszatérjen a szenvedéshez, végiggondolja és tudatosan vállalja sorsát. „…Minden ember megtalálja a maga terhét. De Sziszüphosz a felsőbbrendű hűségre tanít…”

Martin Buber A próféták hite című könyvében így látta az Isten iránt elkötelezett emberek, próféták szolgálatát: „A kudarcban élnek, és lélegeznek. Az a dolguk, hogy győzelem nélkül harcoljanak.”

Az ökológiailag tudatos életvitel nem vagy csak kis mértékben hoz az egyén számára látható eredményt az általa átlátható, véges időben. Néha sziszifuszi küzdelemnek tűnik, de egy globális perspektívában minden aprónak tűnő felelős döntés és a túlzó fogyasztásról való lemondás értelmet nyer, s idővel célba is ér. Sziszüphosz alakja türelemre tanít minket, arra, hogy a naponkénti küzdelmek, sikertelenségek, melyek a környezettudatos ember cselekvését kísérik, lokális nézőpontból talán értelmetlennek tűnnek, de globálisan szemlélve, a távoli jövőben meghozzák gyümölcsüket.

Réz-Nagy Zoltán

Ez az alapelv teszi lehetővé a hosszadalmas, közvetlen eredményekre törekvéstől mentes munkát. Segít türelemmel viselni a nehéz helyzeteket és akadályokat vagy a tervek módosítását, amelyeket a valóság dinamizmusa követel. Felhívás ez a teljesség és a korlát feszültségének elfogadására, úgy, hogy elsőbbséget ad az időnek. (…) Elsőbbséget adni az időnek azt jelenti, hogy inkább a folyamatok elindításával, mint a terek birtoklásával foglalkozunk. Az idő elrendezi a tereket, megvilágosítja és egy állandóan növekedő lánc szemeivé alakítja át azokat, amely már soha nem fordul vissza. Azon cselekvések előnyben részesítését jelenti, amelyek új dinamizmusokat ébresztenek a társadalomban, és bevonnak más személyeket és csoportokat, amelyek előbbre viszik azokat, míg végül fontos történelmi eseményekben hoznak gyümölcsöt, szorongások nélkül, de világos és kitartó meggyőződéssel.
Ferenc pápa: Evangelii gaudium 223
Az ember jól tudhatja: élete teremni fog, anélkül, hogy tudná, hogyan, hol és mikor. Bizonyos abban, hogy szeretettel végrehajtott tettei közül egyik sem hiábavaló, másokkal való törődése nem vész el, nem eredménytelen Isten iránti szeretetének egyetlen tette sem, nem vész el a nagylelkű fáradozás, a szenvedéssel teli türelem egyetlen tette sem. Mindez életerőként kering a világban.
Ferenc pápa: Evangelii gaudium 279