Tervek, álmok, lehetőségek

Tervek, álmok, lehetőségek

Share this content.

Szöveg: NOO, fotó: Bujdosó Erika
Aszód – Regionális intézményvezetői konferenciát tartottak Aszódon 2020. március 10–11-én, Nevelési és Oktatási Osztály szervezésében. A vendéglátó Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatóasszonya, Veizer Valéria és munkatársai sokszínű, hasznos programmal várták az ország minden részéről érkező evangélikus intézményvezetőket.

A találkozó kezdetén a figyelmes vendéglátók a Domony-völgyi Lázár Lovasparkba kalauzolták el vendégeiket, akik megtekinthettek egy lovasbemutatót és a múzeumot. Jó ötlet volt ez a konferencia indítására, ugyanis a szakmai programok és az otthon hagyott intézményi tennivalók közé ékelt rövid kikapcsolódás jó hangulatot teremtett, segített a vezetőknek a szakmai programokra ráhangolódni.

Közös tervek, közösségi élmény

Az ezt követő, éjszakába nyúló intézményvezetői konzultáción, rengeteg a közvéleményt és a szélesebb pedagógus közösséget is érintő kérdés került napirendre.

Az első napot a találkozás öröme határozta meg, hiszen nagyon fontos, hogy az evangélikus egyház oktatási intézményeit vezető igazgatók, szoros közösséget alkotnak az EPSZTI és az NOO munkatársaival.

A közösség hatása kiemelten fontos olyan időszakokban, mint a jelenlegi, amikor a NAT és a kerettantervek kérdései a napi munkában is felmerülnek, vagy amikor, mint a jelenlegi találkozón is, egy rendkívüli helyzettel kell szembenéznie minden intézményvezetőnek.  

Álmok és megvalósulásuk

A második napon két szekcióban dolgoztak az igazgatók. Az óvodavezetők a Szivárvány Evangélikus-Keresztény Óvodába, Nagytarcsára látogattak. Itt Fodorné Pecznyik Zsuzsanna vezetőnő által összeállított programban vettek részt. Az érkezést követően egy intézményi jógyakorlat bemutatására került sor a „Nemzeti identitástudat megalapozása az óvodában” címmel. Ennek keretében, mintegy főpróbaként, láttuk az óvodások műsorát, amellyel a március 15-ei templomi ünnepségre készültek. Ehhez kapcsolódott a ’48-as huszárhagyományokat megélő csatajelenetről készült videófelvétel megtekintése és megbeszélése. 

Ezt követően a szeretetnyelven alapuló kommunikációt elsajátítani segítő „Egy szirom harmónia – Zsiráf nyelv Dobó Bobó társasjátékkal” című programot mutatta be Börönte Márta evangélikus lelkész. A társasjátékot a résztvevők ajándékba megkapták, így máris alkalmazhatják ezt a technikát. Az óvodai programmal párhuzamosan Aszódon az iskolavezetők Novotny Dániel iskolalelkész nyitóáhítatát követően három jó gyakorlattal ismerkedhettek meg. 

Az ötletben rejlő lehetőségek – szervezetfejlesztés belülről 

Egy diákkezdeményezés

Az álmot és annak megvalósulását az EGA DÖK elnöke, Virág Kitti és Szó Ildikó DÖK patronáló tanár mutatta be a jelenlévőknek. Az EGA diákjainak kezdeményezésére az aszódi gimnázium csatlakozott a Hungarian Helps felhíváshoz, és egy héten át jótékonysági rendezvények sorával gyűjtöttek pénzt a rászoruló üldözött keresztények számára. A karitatív hét programjában a jótékonysági süti vásártól kezdve, az íjászkodás, a hajfonatok készítése, sőt, a kupak- és papírgyűjtés is helyet kapott. 

Egy pedagógus ötletéből 

Az EGALumni mozgalom létrehozása és működtetése Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes álma volt, aminek megvalósítását és tapasztalatit örömmel osztotta meg a jelenlévőkkel. A klasszikus öregdiák mozgalmak helyett a jóval fiatalabb, végzett korosztály igényeire koncentrálva egy olyan virtuális közösséget hoztak létre, amely a valóságban is él és aktivizálható az iskola céljainak elérésében. A tervek között szerepel, hogy ezt a közösséget is bevonják a pályaválasztást segítő rendezvényeikbe és a jótékonysági programokba is.  

A vezető lelkesedésében rejlő lehetőségek – szervezetfejlesztés felülről 

A vezetői szinten megvalósuló álmot, az általános iskola létrehozását dr. Roncz Béla és Veizer Valéria mutatták be, annak minden szépségével és nehézségével és az aktuális problémák felvázolásával. Az általános iskola indításának problémái mellett a felső tagozatba lépés kihívásait, a környékbeli intézményekkel való korrekt együttműködést, az általános iskola és a nyolcosztályos gimnázium együttélésének összehangolását mutatták be a példaértékűen együtt dolgozó vezetők.

Egy külső szemlélő tapasztalatai – szervezetfejlesztés kívülről 

Besnyi Erika vezetői coach, facilitátor remek cél-prioritási és motiváció-azonosító technikákat sajátíttatott el az igazgatókkal. Olyan azonnali eredményeket mutató feladatokkal érkezett, amelyeket bármely intézménytípusban jól használhat a vezető akár az önértékelési, minősítési folyamatokban is. 

A módosított NAT kapcsán szakmai tréninget tartott Sziráki György az EPSZTI munkatársa. 

Megrendítő zárás

A szakmai nap rendhagyóan zárult. Sághy Kata lelkésznő áhítatát a kormány sajtótájékoztatója miatt megszakítva, az élőben nézett sajtótájékoztatóból értesültek az intézményvezetők arról, hogy intézményükben milyen rendelkezéseket kell végrehajtaniuk. A veszélyhelyzet kihirdetését együtt hallgatva, az intézményvezetők egymást megerősítve pontosították tennivalóikat. 

Óriási erejűvé váltak az intézményvezetői konferencia igéi: 

„ Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?” (Zsolt 27,1b)

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet, a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!