Testvéreim és a nyáj címmel jelent meg Fabiny Tamás legújabb kötete, ami csak könyvként új, egyébként az Evangélikus Életben megjelent írások füzére. A szerző szereti a bibliai címet, Jákób mondását, amellyel testvéreihez küldi a fiatal Józsefet (1Móz 37,14). Bevallom, számomra még mindig nem zökkenőmentes ez a cím, pedig a könyv olvasása közben sokszor találkoztam a mondattal és magyarázatával. Nem biztos, hogy telitalálat, ha egy könyvcím magyarázatra szorul, bármennyire is kedves a szerző számára.

Három kötetben készül kiadni Fabiny Tamás azon cikkek gyűjteményét, amelyeket utazásai kapcsán írt az Evangélikus Életnek. A most megjelent első kötet a földrajzilag legkisebb körben, az 1984-es Magyarországon és a környező országokban, legfőképp a magyar lakta területeken mozog. A Lutheránus Világszövetség régióért felelős alelnökeként Fabiny Tamás végiglátogatta Kelet-Közép-Európa egyházait Csehországtól az oroszországi inkeri egyházig. A kötethez Munib Younan pöspök, az LVSZ korábbi elnöke írt ajánlást, a szerző pedig dicséretesen tömör és lényeglátó, pici bevezetőkben mutatja be az adott régiót, azaz az 1984-es budapesti LVSZ-nagygyűlést, Erdélyt, a Felvidéket, Kárpátalját, egy csokorban Csehországot, Lengyelországot, Szlovéniát, majd az osztrák–magyar határ vidékét és annak történelmi eseményeit, végül pedig a Baltikumot és Oroszországot. 

Gazdag hely- és helyzetismerettel rendelkezik a szerző, biztos kézzel kalauzolja az olvasót a régióban és a történelem eseményei között. Vannak témák, amelyekkel több írás is foglalkozik, számottevő időbeli különbséggel. Ilyen téma a budapesti nagygyűlés, amelyről korabeli, majd tíz és húsz évvel későbbi írások szólnak. Figyelemre méltó a különbség ezen írások között. Az első kör egy huszonötéves fiatalember lelkesedését, odaadását, vidámságát tükrözi. Ezekben az írásokban is sok az adatközlés, de rengeteg a kirobbanó, pozitív érzelem. Aki szintén részese volt ennek az eseménynek, cseppet sem csodálkozik. Érettségi találkozó? címmel jön a folytatás, a tíz évvel későbbi visszatekintés. Egészen más a stílus, egészen más a mondanivaló! Mintha nem ugyanaz a szerző írna nem ugyanarról az eseményről. Mintha egy korabeli elvárásnak engedne, csak úgy árad a sötét kritika, sorjáznak a kérdőjelek. Aztán megint eltelik tíz év, és ekkor már sem az egyik, sem a másik végletben nem járunk. Józan, reális, értékeket és gyengeségeket elemző, szeretetteljes írás ez. Megvallom, örülök neki. Mert aki annak idején, gyertyával a kezében énekelt a Deák téri udvaron – „Jubilate Deo omnis terra” –, annak pontosan tisztában kell lennie az esemény súlyával, egyházépítő értékével és a kor számos tehertételével, valamint azzal a kérdéssel is, hogy mit tudtunk kezdeni az átélt élményekkel, és mire használtuk őket. 

Ezen kívül is tartalmaz a kötet olyan írásokat, amelyek ugyanazt a témát bizonyos idői eltéréssel tárgyalják. Csupán két hét különbséggel jelenik meg két cikk a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazással kapcsolatban. Ám az egyik december 5. előtt, a másik rögtön utána. A korábbi írásban „nyíltan szavaz” a szerző, vagyis elmondja, miért fog igent mondani arra kezdeményezésre, hogy magyar állampolgárságot kapjanak a határon túl élő magyarok. Nagyon politikai a téma, de Fabiny kultúrával érvel és történelemmel, az összetartozásról szóló Bocskai-idézettel, a trianoni döntés után elszenvedett evangélikus veszteségekkel, a finn Paavo gazdával, Reményik Sándorral, és csak úgy sorjáznak a személyek: ismerősök és szívbe markoló történetek főszereplői. Mert mégsem egyszerűen politikai kérdés ez, hanem emberekről szól, és pont emiatt nagy a felelőssége annak a bizonyos iksznek. Mi is a dolga egy keresztény embernek egy ilyen jellegű témával kapcsolatban? Pontosan ez: hogy meglássa és megmutassa az embert, aki a főszereplője, nyertese vagy áldozata politikai játszmáknak és döntéseknek! Két héttel később biblikus írásban reagál a kudarcba fulladt népszavazásra. Kain és Ábel a paradigma, a Bibliából és Tamási Árontól, s a szenvedélyes érzelmeket követően mégiscsak a remény hangja győz. Vajon szükséges feltenni a kérdést: foglalkozzon-e a kereszténység politikai kérdésekkel? Amíg ilyen markánsan tudunk a szokványostól eltérő, keresztény mondanivalót megfogalmazni közéleti és politikai kérdésekben, addig – úgy vélem – fölösleges feltenni a kérdést, mert magától értetődik a válasz.

Rengeteg embert ismer a szerző a régióban. Az az olvasó érzése, hogy mindenütt otthon van, és mindenkit ismer. Ez bizonyos fokig érthető, hiszen húszéves kora óta mozog a nemzetközi ökumené porondján. Ám töméntelen az ismerőse gyülekezeti körökből is, roppant könnyen barátkozik sosem látott emberekkel, és egyforma természetességgel mozog EU-biztosok, nagykövetek és gyülekezeti gondnokok világában. A személyes kapcsolatok területéről emeljünk ki kettőt! Az egyikkel a legszomorúbb fejezetben, Kárpátalján találkozunk, ahonnan mára szinte eltűntek az evangélikusok. A szerző mégis rengeteg helyszínt, emberi történetet, épületemléket ismer és szeret három kapcsolat – Józsa Márton, Koren Emil és Kinczler Irén – révén. Ismét az olvasó a nyertes: ismerősként mozog olyan szögletekben, események erdejében, amelyekbe egyedül nem jutott volna. A másik a Felvidék fejezete, ahol családi kapcsolatok révén valóban otthon van a szerző. S ha elfogynak a diplomácia, az egyház, a család és a történelem révén közeli ismerősök és rokonok, és újakat sem tudunk hirtelen szerezni, akkor sincs veszve semmi. Találunk egy oltárképet a kis kükemezei templomban, amelynek két főalakjához – Mária és Márta – Fabiny püspök nagymamája és annak húga állt modellt hajdanán. Tényleg otthon vagyunk Európának ebben a szegletében! 

Ugyanilyen jártassággal kapunk alapvető információkat a régió templomairól, a települések látványosságairól, gályarab lelkészek emlékeiről, kiemelkedő történelmi személyiségekről, szívet melengető és drámai történetekről, üldözésről, szétszóratásról, elkobzott Bibliákról, mégis hűségről. Talán a precizitást kérhetjük számon itt-ott a színes forgatagban. Kié is lett Ungváron a Drugeth téri hajdani evangélikus templom? A baptistáké (86. o.) vagy a hetednapos adventistáké (92. o.)? A gyenesdiási üdülő ebédlőjében kit is ábrázol pontosan a három fenyőfa? A finneket és az észteket, valamint a magyarokat (126. o.)? Vagy mégis inkább úgy van, hogy a finnek és mi vagyunk a két erősebb fenyő, s a teljes Baltikum lenne a megtépázott harmadik (127. o.)? Nem is fontos ez, hiszen egy festmény szimbolikáját lehet szabadon értelmezni! Ám amikor egy cikk úgy kezdődik, hogy van a festményen három fenyőfa (126. o.), és úgy végződik, hogy megsimogatjuk a festményen szereplő három nyírfát (128. o.), akkor már számon kéri az olvasó a pontosságot… Egyébként is vannak ismétlések, ez nem baj, hiszen egymástól független cikkek gyűjteményét foglalta a szerző egy kötetbe. Mégis azt gondolom, nem ártott volna – legalább lábjegyzetek erejéig – belenyúlni a régi szövegekbe. Leginkább azért, mert több írásban vannak felvetések, indítványok, amelyekről joggal kérdi az olvasó: mi lett a sorsa az időnként gyújtó hangú kezdeményezéseknek? Például a frissen beiktatott erdélyi püspök ötletét ragadja meg Fabiny Tamás az akkori egyházvezetés három hónapnyi hallgatása után egy magyarországi és erdélyi integrált szervezetről. Az olvasó joggal kérdezheti, mi lett ennek az ötletnek a sorsa. Több olyan felvetődő gondolat van az írásokban, amelyek folytatásért kiáltanak, a mai olvasók tájékoztatásáért. Ezért kellett volna véleményem szerint legalább néhány magyarázó szót fűzni a régi vagy újabb szövegekhez. 

Mindezek ellenére vagy mindezekkel együtt ezt a könyvet olvasva rengeteg mindent tudunk meg a régió evangélikus múltjáról és jelenéről, barátságot kötünk templomokkal, emberekkel, elsiratunk áldozatokat, megemlékezünk hősökről, tiszteletet érzünk a nehéz körülmények között küzdők iránt, észrevesszük a nagyon nehéz pillanatokban is erőt adó Isten jelenlétét, és azt érezzük, felemelő dolog egy ilyen nagy családba tartozni. Jól tette hát Rusznyák Dezső, akkori sajógömöri lelkész, hogy feltette a címben szereplő kérdést – „Merre jártál, püspök testvér?” – Fabiny Tamásnak, mert egy kötetnyi izgalmas, érdekes, ismeretet adó és hitet erősítő választ kaptunk a kérdésre.

Fabiny Tamás: Testvéreim és a nyáj. Körkép a világ evangélikusságáról. 1. köt. Luther Kiadó, Budapest, 2018.