Theologiai Szemle a teológiai párbeszéd szolgálatában

Theologiai Szemle a teológiai párbeszéd szolgálatában

Share this content.

Szöveg: Bóna Zoltán
95 éve szolgálja a Theologiai Szemle a magyar nyelvű teológiai párbeszédet. Ennek méltó megünneplésére már egy éve készül a szerkesztőség a következő címmel és bibliai mottóval: „Szabadság, mérték, közösség a protestáns teológiai gondolkodásban”, „…megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32).

A konferenciát Debrecenbe terveztük, hiszen a folyóiratot Csikesz Sándor debreceni teológiai tanár alapította 1925-ben. De már az első számok elmozdultak az ökumenicitás felé, hiszen az alapító meghívta a soproni evangélikus teológiai fakultás tanárait az aktív részvételre. 

A konferencia tervezett dátumát többször módosítottuk, aztán feladtuk az emlékkonferencia megrendezésének tervét. Ugyanakkor – amellett, hogy a Theologiai Szemle 4/2020-as számában a teljes anyagot közölni kívánjuk –, a felkért előadókat arra kértük, hogy videókban, saját előadásukban is küldjék meg gondolataikat, amiket nagyrészt megtettek. Ezúton is köszönetet mondjunk a plusz fáradozásukért, s akié még nem érkezett meg, utólag fogjuk közkinccsé tenni ugyanezen, az online térben. A szerkesztőség hálás örömmel tudatja, hogy az évfordulós előadássorozat már látható/hallható a https://www.meot.hu/index.php/thszemle-m/videok és a http://theolszemle.meot.hu/videok weboldalakon.

Szeretettel buzdítok mindenkit akár egy, akár több részletben az értékes előadások meghallgatására, a megemlékezésbe ily módon való bekapcsolódásra időt fordítani szíveskedjék.

Isten iránti hálával zárom soraimat Kránitz professzor úr szavaival, aki az 5 évvel ezelőtti évfordulón így minősítette az idén 95 éves szakfolyóiratunkat: „A Theologiai Szemle a keresztény egység magyarországi hajtómotorja”.

A szerző a Theológiai Szemle főszerkesztője.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!