Az egyik pillanatban gyermeki tisztaságú mosollyal tud rácsodálkozni a világra, a másikban olyan, mint akinek a lelkében latin derűvel süt a nap. Istentiszteletei többet adnak az ige egyszerű tolmácsolásánál: megszólít és elgondolkodtat. Megérintett ember, aki megtapasztalta az elveszettséget és a megváltást, és erről a kettőről igyekezik hűségesen tanúskodni. Ő Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség választott lelkésze. 

Miben lesz a decemberben bevezetésre kerülő új istentisztelet más a többitől? 

Több mindenben. Egyrészt a zenéjében: más hangszerek szólalnak meg a megszokott orgonánál, így a zongora, gitár, fuvola és furulya. Énekeiben pedig a Zarándokének ifjúsági énekeskönyv dalait használjuk, melyeknek a formája talán sokak számára vonzóbb: egyszerűbb megfogalmazásúak, modernebb tartalmúak, a mai emberhez közelebbiek. Nem a tartalmon akarunk változtatni, hanem a formán. 

Az evangélikus egyházat Bach után éneklő egyháznak is nevezik orgonajátékával, énekeivel. Ezek eltörlésére készülnek? 

Nem! Havonta egy alkalommal másként, nem megszüntetve, de megőrizve, mégis új formában igyekszünk lelki táplálékot adni mindazoknak, akik eddig templomunkban otthon érezték magukat, és azoknak is, akiknek ez kicsit idegen volt. Ma talán az egyszerűbb zenei megfogalmazás a vonzó, ugyanakkor továbbra is a tartalmas, közérthető igehirdetésre kell törekednünk. 

Mi a helyzet a kereszttel? 

A kereszt a helyén marad! Az értékeinket nem adjuk fel! Önazonosságunk jelképe, melyet nem szabad elveszítenünk. Nem a meghunyászkodás, a feszületek levétele, hanem üzenetének felvállalása, kereszténységük és az összetartozás megélése a megoldás. A mindennapokban is: a gyermek-istentiszteletekben, a szerdai bibliaórákban, a személyes kapcsolatokban közelebb kell kerülni egymáshoz és az egyházhoz. 

Mit vár ezektől az alkalmaktól? 

Azt szeretnénk, ha többek számára válna otthonosabbá a vasárnapi felnőtt istentisztelet és a templomunk. A közösen végzett munka a lelkész és hitoktató társakkal – az ének, a liturgia és az igehirdetés választása – ennek érdekében (bízzunk benne) megtérül. Sokszor a lelkészeken és a kántorokon kívül más nemigen jut szóhoz. Ezt is szeretnénk bővíteni. 

Mit kívánna karácsony közeledtével a gyülekezetnek? 

Azt szeretném, ha megélhetnék a közösséggé válást a hétköznapokon is. Isten igéjét semmi nem múlhatja felül, de azt szeretnénk, ha sokan megtapasztalhatnák a közösség összetartó erejét is. 

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7)

Finom vonású arcát magasan ívelt homloka emeli ki. Amikor mosolyog, akkor tekintete kikacag a szemüvege mögül, de ha gondjaiban merülve szinte teljesen el is tud bújni benne. Ő Pelikán András, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze.

Kicsoda Pelikán András? 

A Soproni Evangélikus Egyházközség egyik lelkésze; ezzel tudok azonosulni. Ugyanakkor igazgató-lelkésze is olyan felelősséggel, amivel mások bíztak meg azért, hogy segítsek. Ezért lelkészként ritkábban tudom magam megmutatni, mert a mérnöki, jogászi, pénzügyi feladatok elvégzésével is próbálgat az Isten. Küzdök ezzel, de igyekszek helytállni, hiszen szerencsére  nem egyedül kell döntenem. Állnak mellettem felügyelők, munkacsoportok, presbitérium, akikre számíthatok. 

Milyennek találja a gyülekezet mentális állapotát? 

Tradicionális közösség ez, amely természetszerűen kölcsönhatásban él a várossal. Ebből adódóan folyamatosan változik is, megújul, hiszen hat rá egyrészt a mindenkori politika, másrészt pedig az egyre nagyobb mértékben jellemző belmigráció is, amely megjelenik iskoláinkban, alakítja, formálja gyülekezetünket is. Ebben nincs semmilyen értékítélet. A gyülekezet nem zárkózhat be, hanem kész elfogadni az újat és profitálni belőle úgy az idősotthonban, mint a Hunyadiban (Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Ált. Iskola), a családi istentiszteleteken. 

Hogyan fogadja igazgató-lelkészként ezt az új lehetőséget, amit december elején útnak indítanak? 

Valami hasonló dolog formálódott bennem is. A gyermek-istentiszteleken tűnt fel, hogy az ott nagy létszámú csoportokat alkotó fiatalokból a konfirmációk után nem találhatóak meg a gyülekezetben. Ugyanakkor Holger Manke német lelkész „kezében” összegyűlt sok fiatal konfirmandus, akik aztán együtt is maradtak. Ebből egy belső hagymahéjszerű erjedéssel mára 50-60 fős közösség lett, amelyből 20-30-an hetente összejönnek, de még nem ez az „anyanyelvük”. Ekkor jött a megkeresés Katalintól és Szilviától ezzel a körvonalazódó újszerű alkalommal, amiben lehetőséget látunk arra, hogy meg- és együttmaradjon a gyülekezet. Manapság a családok is széttöredezettek, ritkák az alkalmak a generációk együttlétére. Abban is bízunk, hogy lehetőséget nyújt egy közösség összekovácsolására. Tulajdonképpen egy szép és nemes lelki gyülekezetépítő játékra hívjuk a gyülekezetet. 

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? 

Választási lehetőségként megmarad a 9 órai gyermekistentisztelet; együtt használjuk az evangélikus énekeskönyvet és az Új ének, valamint Zarándokének című kiadványokat. A kijelölt igéket követjük korosztályi felolvasásokban, úrvacsorás istentiszteletekkel havonta egy alkalommal. 

Mit kívánna karácsonyra a gyülekezetnek? 

Békességet! Olyan hajszolt és gondokkal megterhelt életünk van, hogy templomunk legyen ez az a hely, ahol megnyugvás, belső béke van, és tudjuk egymást lelkiekben gazdagítani. 

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom én nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27)

A 2011 óta evangélikus lelkész több gyülekezeti állomást követően érkezett a leghűségesebb városba, ahol 2017. augusztus 18-án iktatták be intézményi lelkészként a soproni Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthonba. Gyülekezetépítési elképzeléseit két szóba lehet sűríteni: jelenlét és tanulás. Hozzátennék egy harmadikat is: megszólíthatóság. Minden ízében lelkész és nő, aki egyszerre erős és törékeny, aki a közössége női tagjainak minta és példa lehet. Szeméből is árad jelleme: egyenes, tiszta ember. Ő Lázárné Tóth Szilvia.  

Mit takar a hangzatos cím: „Tízórai” -  lelki táplálék mindenkinek”? 

Egyrészt a december 1-jétől minden hónap első vasárnapján 10 órakor kezdődő magyar nyelvű új zenés istentisztelet úrvacsorával. Másrészt négy különböző beállítottságú szolgálattevő - három lelkész és egy lelkipásztori munkatárs -  együttgondolodásásának eredménye. Miközben önmagunkkal és egymással is megküzdöttünk a közös célért, hogy az egyházi év és az istentisztelet tematikáját körbejárjuk. 

Tudna erre példát mondani? 

Egy székesfehérvári családi istentisztelet volt, ami olyan csodálatos élménnyel ajándékozott meg bennünket, amelyet csak Isten személyes jelenléte adhat. Minden félelmünk ellenére mégis működött. 

Az első alkalommal Ön fog szolgálni. Mi a vezérlő célja? 

Azt szeretnénk, megtapasztalni, hogyan tudjuk együtt egymást elfogadni a kisgyerekektől az idősekig: „teljes alázatossággal, szelídséggel, türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.” (Efézus 4, 2) Több kell ehhez, mint saját elfogyó erőnk. Szeretnénk az Úrvacsoravételben is a Jézussal való közösségünket megélve érezni a közösség építő erejét.  

Miben tudná a gyülekezet segíteni ezt a vállalt feladatot? 

Imádsággal, elfogadó nyitottsággal. Isten teremtő áldása áradjon a gyülekezetre és a szolgálattevőkre. Mert: „Ó mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! …Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” (Zsolt. 133, 1, 5)

Végezetül mit kívánna karácsonyra? 

Arra vágyom, hogy úgy tudjunk leborulni Jézus előtt, mint a napkeleti bölcsek.   

„Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Mt 2, 11) 

Rövidre vágott barna haja kiemeli szabályos formájú arcát. Bizalommal sugárzó mosolya felér a mindent szeretettel átölelő tekintetéhez: ilyen alázattal nyújthatja kezét egy idős embert segítve, egy fiatalt dicséretként megérintve tanóra közben is. Megnyugtató a közelében lenni, hiszen árad belőle hite csendes ereje. Ő Őri Katalin. 

Mit érez fontosnak elmondani magáról? 

A Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközségben nevelkedtem. Tizenegy évesen tértem meg. Nagyon sokat jelentett fiatalon a gyülekezetem szolgálói közössége, sok helyre elvittük az Úr Jézusról szóló örömhírt énekekkel, bizonyságtételekkel. Ezekben az időkben azt is megtapasztalhattam, hogy milyen nagy megtartó ereje van annak a gyülekezeti közösségnek, ahol minden korosztály együtt dicséri Istent, együtt hallgatja az igét. A teológián a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzés elvégzése után lettem a Soproni Evangélikus Egyházközség hitoktatója, ahol már négy éve szolgálok. Több iskolába is járok tanítani. A gyülekezetben a „Mocorgó" (óvodás korúak együttléte a gyerek-istentisztelettel párhuzamosan) és a „Fifi" (fiatal ifi) alkalmakon találkozom a családokkal és a fiatalokkal. 

Más lesz, mint máskor ez az istentisztelet? 

Formájában és megszokott közegében lesz csak más. A liturgia egyes szövegeinél könnyedebben fogalmaztunk, például a bűnvallást egy nagyon életközeli helyzet elmondásával vezetjük be. Ezzel egyáltalán nem veszíti el lényegét és értelmét, hanem éppen segíti a megértést és a megélést. Más lesz abban, hogy az alkalmakon nem csak a lelkész egy személyben, hanem egy nagyobb közösség végzi a szolgálatokat. Az igehirdetést alkalomról alkalomra négyen, egymást váltva fogjuk végezni. Felolvasói szolgálatra minden korosztályból felkérünk: gyerekek, fiatalok, középkorúak, idősebbek. Isten dicsőítését pedig egy egyre több tagból álló zenei, énekesi csapat fogja vezetni. 

Mit remél ezektől az alkalmaktól? 

Egyik felsős hittanosom „kinőve” a gyerekistentiszteleti közösséget elkezdett a templomi istentiszteletekre járni. Az első élményei után nagyon elcsüggedve mesélte, hogy nem találja ott a helyét, idegen és számára nehezen érthető mindaz, ami ott történik. Bízunk benne, hogy ezeken az alkalmakon a gyülekezet minden korosztálya otthonosan érezheti magát, mindenki megkapja azt, amire szüksége van. Azt szeretném, ha a „Tízórai”-alkalmak együttes családi élményt jelentenének: ahogyan egy családi ünnepen a család minden tagja együtt üli körbe az asztalt, mindenki örül egymás közelségének, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek. A gyülekezet is egy család és az istentisztelet a közös ünnepünk.  

Mit kívánna a gyülekezetnek karácsonyra? 

Értünk emberré lett, meghalt és feltámadt értünk; élő Jézus jelenlétének megtapasztalását személyes életünkben és gyülekezetünk életében. 

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr lelke által dicsőségrőôl dicsőségre.”  (2Kor 3,18)