Az 1914-ben épült – s a nyolcvanas évektől sokáig üresen állt – parasztházban, a mai sajtműhelyben született Zsófi nagymamája. Itt kezdte el megvalósítani álmát az erdészmérnök Ádám és az idegenforgalmi közgazdász Zsófi. Két gyermekükkel, a két és fél éves Misivel és a nyolc hónapos Sárával négygenerációs házban élnek a közelben. Zsófi édesapja mindig is tartott szarvasmarhákat, a rendszerváltás után gazdaságot hozott létre. „Ma harminc fejőstehenünk van, ez a faluban nem számít soknak, de nekünk pont elég. Eleinte nagyüzemnek adtuk el a tejet, de ma már a jelentős részét feldolgozzuk – kezdi a történetet Zsófi. – Ádám hozta az életünkbe a sajtkészítést, ő az édesanyjától tanulta, aki remek gomolyákat készít. Együtt kezdtünk el igazán kísérletezni.”

Hobbiként indult a sajtkészítés, a kíváncsiság és az újító kedv vitte őket előre. A sokféle ízletes sajt mellett savanyított tejtermékek – túró, joghurt, tejföl – is készülnek. „Igény van rá, meg is lehet élni belőle” – teszi hozzá Ádám, karjában Sárával. De hogyan lett a két fiatal egy régiúj családi vállalkozás alapítója?

Meghallgatott imádság

Zsófi régóta imádkozott azért, hogy olyan férjet találjon, akit Isten neki szánt. „Meggyőződésem volt: el kell mennem Rábcakapiról, hogy normális férjet találjak. Aztán másképp lett… – derül fel az emlékeket idézve. – Itt, a faluban, egy táncházban találkoztunk. Ádám Sopronban tanult erdőmérnöknek, és táncolt az Ürmös tánckörben. Az evangélikus parókia táborhelyiségébe jártak táncokat tanulni. Én már itthon voltam a főiskola után, kerestem a helyem. Az esti táncház nyitott volt…” Kiderül: Ádám is imádkozott feleségért, így kettejük találkozása valóban meghallgatott imádság lett.

Zsófiék családfáját egy helytörténész egészen az 1700-as évekig vezette vissza. „A környékbeli evangélikus falvak – Bezi, Tárnokréti, Mérges, Rábaszentmihály – fiataljai csak egymás között házasodtak.” Szabó Gyula bácsi, Zsófi nagypapája a felügyelője, gondnoka is volt a rábcakapi gyülekezetnek. Mindaz, amit ma a fiatalok visznek, az ő és családja munkájára alapul, az általuk felépített gazdaságban kezdtek merőben újat házasságkötésük után Ádámék.

A hit korántsem csak formaság egyiküknél sem: „A Kriskó tót név, a Bokodra betelepített tótok jellemzően evangélikusok voltak, így édesapámék is – mondja Ádám. – Sztruhár András sokáig helyettesített Bokodon, az ő igehirdetései hatottak először rám, majd Kósa Gergely volt az, aki mélyen Isten felé fordította a figyelmemet. A megtérésemet is hozzá tudom kapcsolni. Olyan útmutatást adott, amely Istenhez vezetett.” A fordulat 2013 januárjában történt: akkor egy csendeshetet töltött Ádám Biatorbágyon. Addigi formális vallásgyakorlását az Isten melletti döntés váltotta fel. Akkor már ismerte párját, esküvő előtt álltak. „Számunkra nagyon fontos a hit a mindennapokban” – teszi hozzá. 

Zsófi Farkas Ervin és Percze Sándor lelkészeket említi, utóbbinak egy mondatát máig idézi: „Nem tudom, mi lenne velem, ha nem mehetnék be a belső szobámba, és nem beszélhetnék Istennel.” Ez nagyon megragadta a fiatal lányt. Jóval később őt is Kósa Gergely vezette a hit útján: „Az ember bűnös, megváltóra van szüksége, és ezt Isten elintézte. Csak dönteni kell. Ha nem döntök – az is döntés. Akkor Isten nélkül maradok. Gergőben azt szerettem, hogy nem ijesztgette az embert, hanem odaszerette Istenhez. Ő kérte, hogy esküvő előtt mind a ketten menjünk el egy csendeshétre. A megtérésem így nekem is Biatorbágyhoz kötődik. De hogy oda eljussunk lelkileg is, hogy értő füllel menjünk, arra már ő készített fel. Az a legfontosabb, hogy Krisztushoz tartozó legyek, s másodsorban az, hogy evangélikusként” – vallja Zsófi.

Szájról szájra terjed a hír

A fiatalok először a rokonságnak készítettek sajtot, aztán a barátoknak. Ádám elvégzett több tanfolyamot, bújta az internetet, volt Ausztriában, januárban Olaszországba készül.

A Kriskó–Szabó családi gazdaságban Zsófi szülei mellett egy alkalmazott van az állattenyészésben – Gyula nagypapa még felül a traktorra, de már nem dolgozik aktívan –, a sajtműhelyben négy asszony tevékenykedik felváltva Ádám mellett. A papírmunkát Zsófi végzi otthon: „Amíg nem voltak a gyerekek, én is itt voltam, főleg a munkaigényesebb gyúrt sajtokat készítettem. Aztán jött Misi, Sára, és láttuk, hogy ez nem megy.”

Egy ideje már árulnak a csornai piacon, webes felületükön a régió három városába lehet rendelni, évente négyszer megjelennek Pannonhalmán, az Évszakok fesztiválon is. Megrendelők a Facebookról is jönnek, szájról szájra terjed a hírük. Ez a minőség elismerése. Nemrég azonban feladtak pár helyet: „Szeretnénk Misivel és Sárával minél többet együtt lenni, nem csak keresztszülőtől nagyszülőig dobálni őket.” 

Nincs háromszáz

Friss, füstölt, gyúrt, lágy, érlelt, fehér penészes – mutatják fadeszkára téve a finom és szép termékeket. A legizgalmasabb a kísérletezés, az új termék fejlesztése. Most az óvárijára büszke Ádám: „Ezt tartom most a legjobb sajtunknak. A legnehezebb előállítani az érlelt sajtokat, most várunk új pasztőrkádat, akkor sokkal könnyebb lesz minden” – avat be a titkokba. Egy adomát is megoszt velünk: „»Uraim, képzeljék el, milyen nehéz egy olyan országot irányítani, ahol sajtból is háromszázféle van!« Ezt De Gaulle tábornok mondta egy ízben. Jó mondás, csak nem igaz. A hipermarketekben látható óriási választék ellenére a világon ugyanis csupán tizennégy-tizenhat sajtfélét különböztetünk meg. A többi ezeknek a variációja tehén-, illetve kecsketejből, különböző ízesítéssel.” Míg Ádám az újító, Zsófi a vásárlókkal, családokkal való találkozásokat szereti a legjobban. Ovisokhoz is szokott menni parenyicát nyújtani. „Olyan jólesik, hogy a vevőink kíváncsiak arra, hogyan készül a termék! Családi kirándulásra jönnek, hogy megnézzék a bocikat. A gyerekek így már egész más szemmel fognak nézni a sajtra, túróra. Közelebb visszük hozzájuk a falusi életet, az állatokat.” 

Árral szemben

Vállalkozóként a haszonorientált világban kereszténynek lenni: igazi missziói feladat, árral szemben úszás, és a Kriskó család e szerint él. Nem akarnak görcsösen gyarapodni, ismerik a szót: elég. „A döntéseinkhez Isten igéjében keresünk útmutatást. Próbálunk úgy élni, ahogyan keresztény emberhez illő. Hogy meglássák rajtunk a hitünk gyümölcseit. Egy-egy gazdasági lépésnél az igén mérjük le azt, hogy merre haladjunk tovább. Most épp házvásárlásban vagyunk; itt is keressük, hogy Isten hol szeretne látni minket, melyik otthont válasszuk a családunknak” – mondják egybehangzóan.

Ádám aláhúzza: sokat tanult kis háztájiban gazdálkodó szüleitől. Vállalkozóként immár ő is látja: tisztességes úton megélni nehéz, nagy kihívás, rengeteg kérdés elé állítja őket a tény, hogy hitüket helyezik minden elé. „Tudjuk, hogy Isten előtt majd számot kell adnunk az életünkről. Mit vállalhatunk, és mit nem? Ez sok vívódással jár, megvisel minket” – teszi hozzá Zsófi. Egy vállalkozó sok kiszámíthatatlan tényezőnek van kiszolgáltatva. Hitük itt is kapaszkodó: „Az Isten iránti bizalom a legfontosabb. Enélkül a vállalkozói lét rendkívüli stressz! A lelki támaszpont Jézus Krisztus. Ő számontart engem, a családomat. Ha netán válság jön, és nem fogunk tudni sajtot készíteni, ő fog adni más megélhetést. És eleget. Ez sarkalatos pont: a megelégedés. Vállalkozóként és hívőként is. Az ember sokszor csak csinálja, csinálja, és nem veszi észre, hogy nem ez a minden. Isten odafigyel ránk; ez felszabadulttá tesz minket. Persze nem szabad elfelejteni: Isten azt is elvárja, hogy becsületesen tegyük azt, amit teszünk” – foglalja össze Ádám. Vasárnapra ezért nem vállalnak se vásárt, se piacot. Az maradjon meg az Úr napjának, a pihenésnek, a családnak. 

Áldás és csendesség

Nyugalmas itt az élet. Ádám szerint a falu teszi: „Rábcakapiról nézve már Győr is gyorsnak számít: áll az ember, és nem érti, hova szaladnak. Bár mi is sokkal felfokozottabb tempót élünk, mint éltek itt száz éve, mégis ragaszkodunk a faluhoz. Az ember itt meg tudja találni a csendességét.”

Áldás az is, hogy Zsófi fel tud nézni a nagyapjára, édesapjára. „Egyszerre vagyok a gyermeke meg a munkatársa is. Eleinte nehéz volt kezelni, hogy úgy javasoljak neki, nehogy bírálatnak vegye. De az elejétől fogva bíztak bennünk, támogattak.”

Misi egyébként már segít a szüleinek, kupakot teker a palackokra. A kedvence nem a sajt, hanem a joghurt és a kakaó. „Egyelőre nem lenne jó sajtreklám. De ez még változhat” – nevet búcsúzóul Zsófi a kisfiára. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 35–36. számában jelent meg 2019. szeptember 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.