Tócsázunk

Tócsázunk

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Füller Tímea, rajz: Lente István
Már sokszor gondolkodtam rajta, milyen jó, hogy nem nekem kell kitalálni, milyen legyen az időjárás. Rendes volt az Úristentől, hogy magára vállalta ezt a macerás munkát. Nyilvánvalóan a legrémesebb feladatok egyike lehet ez: az egyik ember strandra készül, hisz június van, a másik aratni szeretne, hisz június van, ellenben például aki nem bírja a tartós hőséget, az mihamarabb enyhülést kívánna, az se baj, ha záporral érkezik… De ami még ennél is rosszabb, hogy vannak igazán vacak idők is, amelyeknek senki nem örül.

Senki, kivéve a papkisasszonyokat. A csontig hatoló, gonosz, szemerkélő eső például ilyen. Csupa nyirkosság minden, az ember szeme is tele van a szitáló vízzel. Nem is megy ki ilyenkor más, csak akinek olyan kicsi lakása van a három-négy gyerekéhez, mint nekünk. Benn estig összezárva nyilvánvalóan megbolondulnánk a lurkókat szétfeszítő nagy energiáktól, szóval nem kérdés, muszáj legalább sétálni. (Persze sétálni csak én tudok, a tíz év alattiak csupán futni képesek.)

A gumicsizma, esőkabát alapfelszerelésnek elmegy, de az igazán menő az esőnadrág. Nem mintha abban nem áznának ronggyá a kölkök, csak a felnőtt lelki békéje miatt, hogy ő mindent megtett, ami rajta állt. A lányok már nem olyan picik, felöltöznek egyedül. Más kérdés, hogy mennyi idő alatt. Ezt ne is részletezzük. Mire hajam hollószíne őszbe fordul, indulásra kész mindenki. Túl vagyunk néhány „juj, nekem mégis pisilni kell”-en, kipróbáltuk, hogy csizmára nehezebb felvenni a nadrágot, mint fordítva, tehát indulás.

– Vannak tócsák is? – kérdezi izgatottan Mókus lányom.

– Csak azok vannak – mondom rezignáltan, mire ő nagyot ugrik örömében, aztán zord pillantásomra tekintettel bűnbánóan megcsóválja a fejét.

– Ó, ó, hát sajnos… – motyogja nagyon erőltetett szomorkodással, aztán boldogan kiszalad beleugrani a legnagyobb pocsolyába.

Mire bezárom magunk mögött az ajtót, már mindenki vizes és derűs. Szaladnak, fröcsköl a víz szerteszét. Néha magam mellé parancsolom őket. Nem lehet ezt csak így. Legyen valami pedagógiai jelentősége ennek a tocsogásnak.

– Ki emlékszik a víz körforgására? – buggyan ki belőlem a kérdés.

– Jaj, anya, ezt már mind tudjuk, sőt unjuk – nyekergik kórusban. – Inkább gyűjtsünk csigát. 

– Jó, gyűjtsünk. Ki tudja, ez a csíkos milyen csiga?

– Pannon – morrant a legkisebb. – Ezt a dedósok is tudják.

Feladom. Ázunk, tócsázunk. Olyan aranyosak, hogy végre én is belefeledkezem a pillanatba. Egy kis tócsában megcsillan egy csöpp égdarab…

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2019. február 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!