Az ellenreformáció idején sok-sok évtizeden keresztül annak a néhány evangélikus templomnak, amely egyáltalán megépülhetett - és ahol eleink összejöhettek azért, hogy hitük szerint dicsérjék az Istent, hallgassák az igehirdetést, és részesüljenek a szentségek ajándékaiban -, nem lehetett tornya. Szigorú megkötések tiltották ugyanis, hogy a protestáns templomoknak tornyuk legyen.

Azt viszont mégsem lehet mondani, hogy a torony hiánya bármiben is akadályozta volna a Szentlélek áradását, az Isten munkáját. A II. József által 1781-ben kiadott türelmi rendelet a protestánsok számára szabadabb vallásgyakorlati lehetőséget engedélyezett, de a toronyépítési korlátot még nem oldotta fel.

Amikor a hosszú elnyomatás után megnyílt a lehetőség a templomépítésekre, euforikus öröm és tettrekészség töltötte el őseinket. Hihetetlen összefogással és óriási anyagi áldozatokkal építkezésekbe fogtak. Gomba módjára kezdtek kinőni a földből a protestáns templomok – természetesen torony nélkül. Aztán amikor a toronyépítési tiltás is megszűnt, akkor jött egy újabb építkezési hullám, mert a legtöbb türelmi rendeletes templomunkhoz utólag tornyot is építettek.

Mára csak néhány olyan templomunk maradt mutatóba, amelyek megőrizték egykori, torony nélküli formájukat, mint például a kőszegi evangélikus templom vagy a győri Öregtemplom. Ezeknek az esetében is csak azért maradt meg ez az állapot, mert az egyébként kitűzött „tornyos B terv” valamiért nem valósult meg. Kőszegen a megépült különálló toronyhoz új templomhajót is terveztek, amely kiválthatta volna az addigi épületet. Győrben pedig a toronyépítési kezdeményezés annyira jól sikerült, hogy a vártnál is több adomány jött össze. Torony azért nem lett belőle mégsem, mert a gyülekezet vezetői módosították az eredeti célt, és a pénzt egy bölcs fordulattal nem a tervezett torony megépítésére, hanem egy teljesen új templom felépítésére fordították. Ráadásul éppen a második világháború rettenetes pusztításainak idején. Ilyen értelemben az Öregtemplomnak van tornya, csak néhány kilométerrel arrébb épült fel; a nádorvárosi lakótelep közepén áll és templom formájú.

A templomtornyokat elsősorban égre mutató jelnek szokták nevezni azért, hogy az emberek is nézzenek fel az életüket ajándékozó és a gondjukat viselő szerető mennyei Atyára. A tornyok persze sajátos formájukkal ezentúl az egész templom szakrális rendeltetését is tudatosítják az arra járókban.

A tornyoknak emellett van egy praktikus funkciójuk is: itt kapnak helyet a harangok, amelyek hangjukkal üzennek, imádságra és az istentiszteleti közösségbe hívnak, a halottakat kísérik el utolsó útjukon, és vészhelyzetben a bajra is figyelmeztetnek.

Persze a tornyok néha olyasmiről is beszélnek, ami nem a templom hitéleti feladatához kapcsolódik, hanem sokkal inkább a mögötte álló emberek lelkét tükrözi vissza. A protestáns egyháztörténet sok évtizedes toronyépítési tilalma után nem lehet csodálkozni azon, hogy az evangélikus toronyépítési lázban a felekezeti öntudat is szerepet játszott. Fontosnak tartották jelezni, hogy nem vagyunk mi sem kevesebbek a tornyos templomot használó katolikusoknál… Az persze már komikus, hogy egy-egy településen a tornyaik magasságával is rivalizáltak a szomszédos felekezetek.

Ha már torony, akkor legyen felfelé mutató jel. Jó, ha nem rólunk, a mi személyes vagy felekezeti komplexusainkról beszél, hanem valóban égi Atyánkról, aki a tényleg a rászorulók, az erőtlenek, a gyengék, a kiszolgáltatottak reménysége, egyszóval a mi reménységünk. Arra irányítsa a figyelmünket, akiről a bölcs Salamon király így tesz bizonyságot: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” (Péld 18,10) 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2019. október 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.