A Vörösmarty utcai felújított, akadálymentesített épületben Laborczi Géza igazgató lelkész a fenntartó képviseletében köszöntötte az ünneplőket. Kovács Erzsébet, az intézmény lelkésze Lk 19,1–10 alapján tartott ünnepi áhítatot, majd Balázsné István Edit szociális munkatárs az '50-es években az Élimmel is kapcsolatba került gyermekmentő evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor munkásságát mutatta be a hallgatóságnak. Műsort adtak a ház lakói, és felszentelték a névadó emléktábláját.

Az Élim Evangélikus Szeretetotthon TL egészen magától értetődő természetességgel jött létre. A Somogyi lányok hagyatékából 1920-ban kinőtt intézmény mai szakemberei arra a felismerésre jutottak, hogy az Élim fejlesztése a 21. században a fogyatékos ellátás az Országos Fogyatékosságügyi Program korszerű elvei alapján folytatódjon. Megbecsülve az intézményi ellátás értékeit, a gondoskodás komplex formáit kell megteremteni.

A TL abból a felismerésből indul ki, hogy a különböző fogyatékossággal élők is képesek az önálló életvitelre, sőt jólétüknek, életminőségüknek elengedhetetlen feltétele, hogy a társadalom se betegnek, se kiskorúnak ne tekintse őket csak azért, mert valamiben az átlagnál több segítségre szorulnak. Nem véletlen, hogy az elavult, nagy állami intézmények kitagolása is megkezdődött, és családi házra emlékeztető, tizenkét személyes TL-ek épülnek szerte az országban az Európai Unió támogatásával.

Az Élim is módszeres „építkezésbe” kezdett. Sipos Ilona intézményvezető ennek fontos állomásait ismertetve elsőnek a fejlesztő foglalkoztatást említi, majd azokat a további alapszolgáltatásokat, amelyek fontos mozaikok a TL-ben elhelyezésre kerülők életének megszervezésében: a nappali ellátást és a támogató szolgálatot. Jelentős lépés volt, amikor 2018 januárjában a szeretetotthon szomszédságában található egykori szolgálati lakásban négy férőhelyes TL-t alakítottak ki. Közel van az intézmény teljes személyzete, de a húsz-harminc éves intézményi múlt után ezzel önálló életmódba kezdett a három legjobb képességű lakó az Oázisban. A zökkenőmentes váltás megerősítette az Élim szakembereinek elszántságát.

Először a közeli gyülekezetek ingatlanjai között keresgéltünk: van-e köztük hosszú távon bérelhető, kis ráfordítással a célnak megfelelően átalakítható? Mivel ez nem bizonyult járható útnak, a városban tovább kutatva kerültem kapcsolatba egy vállalkozóval, akivel különösen is együtt tudtunk gondolkodni ebben az ügyben. A hosszú távú bérleti szerződés elővásárlási jogot is ad, de az építőipari cége úgy végezte el a felújítást, az akadálymentesítést is jelentő átalakítást és hőszigetelést, hogy a költségeket fele-fele arányban megoszthattuk. Nyíregyháza központjában, de az Élimhez közel, egy csendes utcában tökéletes ingatlant találtunk, a fejlesztés számunkra hatmillió forintba került. A földszinten négyen, az emeleten nyolcan lakhatnak egy-két ágyas szobákban. Szintenként két-két fürdőszoba, egy-egy étkező, lent tágas nappali, konyha, mosó-szárító helyiség, gyönyörű udvar és apró kert áll rendelkezésre. Aki úgy akarta, hozhatta a saját bútorait. Május 15-től van működési engedélyünk, azóta folyamatosan érkeztek a lakók, szeptembertől megtelik a ház.

Csak egyetlenegyszer, az Élim Facebook-oldalán hirdették meg az új ellátási formát. Meglehet, hogy a TL kifejezés egyelőre nem közkeletű, de ezt az ellátási formát, mely egyszerre ad szabadságot és biztonságot, nagyon sok család várta már. Sok-sok szorongó szülő, aki a felelősségbe és a terhekbe belerogyva azt remélte, hogy soha nem kell „intézetbe adni” fogyatékkal született gyermekét, de mi lesz vele, ha ő maga már nem tud gondoskodni róla…? A támogatott lakhatás ezeknek a családoknak ad választ. 

Azok a tizennyolc–negyven év közötti, enyhén vagy középsúlyos értelmi sérült nők és férfiak, akik a Sztehlo Gábor TL-ben kapnak ellátást, úgy használják az ingatlant, mint mások a lakásukat. Például mosnak, főznek, takarítanak, tévéznek, zenét hallgatnak, tisztálkodnak, motorásznak a kertben, ha ahhoz van kedvük. De reggelente útra kelnek, mindenki megy a dolgára. Van, aki az Élimben biztosított fejlesztőfoglalkozásra igyekszik, van, aki a régi nappali foglalkoztatójába, de ketten a munkahelyükre mennek. Mindenkinek van valamilyen jövedelme (vagy ha eddig nem volt, a szakemberek elkezdték az ellátások intézését), közösen fizetik a ház rezsijét, és fizetnek a szükségleteiknek megfelelően megállapított valamennyi szolgáltatásért, legyen az szállítás, étkezés vagy éppen életvezetési tanácsadás. Ez szükség szerint arra is kiterjed, hogy hogyan vásároljon, és szabadon felhasználható pénzét hogyan ossza be célszerűen. A TL-ben dolgozó szakemberek figyelme kiterjed mindenre, de semmit nem csinálnak meg a lakók helyett, legyen szó a szennyes ruháról vagy a paprika locsolásáról a kert végében. 

Z. Mihály és öccse, István élete nyugodt és kiszámítható volt Vajdabokorban, amíg élt az édesanyjuk. 

- Beteg volt, nem volt váratlan a halála, felkészítettek bennünket – mondja választékosan, de nehezen megtalálva a szavakat. Az első napok zavara után visszatértek a régi rutinhoz. Általában Misi főzött. Ha nem kellett volna megműteni a szemét, talán nem is költöztek volna be, mondja nagy határozottsággal. Szavaiból aztán az is kiderül, hogy korábban az Anna Szeretetotthon nappali foglalkoztatójában vigyáztak a fiúkra, s mikor az megszűnt, az intézményvezető azt ígérte, hogy továbbra is figyelemmel követi a sorsukat, és a napközibe is eljártak néha. A részletek homályban maradnak, Misi aztán már Sipos Ilona intézményvezető felbukkanását meséli lelkesen, majd ismét hangulatot vált:

- Miután megszoktuk, hogy egyedül maradtunk a tanyán, nekem azért nem volt zökkenőmentes ez a beköltözés. De már jó.

A testvérek most az Élim fejlesztőfoglalkoztatójában kapnak nappali elfoglaltságot, két hete a harmincnyolc éves Misi a portaszolgálaton dolgozik. Ha valaki becsönget a Derkovits utcáról, felveszi a telefont, és azt mondja: „Élim. (…) Igen, nyitom.” És nyomja a kaput nyitó gombot, útba igazítja az érkezőt.

Készségesen mutatja később az öccsével közösen birtokba vett tetőtéri szobát, ahová csak a tévét és néhány személyes apróságot hoztak magukkal Vajdabokorból. Rendszeresen hazajárnak meglátogatni a szülői házat. Egyszerre van szabadság és biztonság.