– Az, hogy egy színművész szereti  a verseket, talán természetes. De Turek Miklóson kívül vajon még senkinek sem jutott eszébe, hogy Versszínházat alapítson? Magam ugyanis ezzel a fogalommal önnél találkoztam először – ez a vállalkozás immár 11 éve összeforrt  a nevével. Irodalom színpadra állítása ez, mégis más, mint ahogyan eddig mások tették.

– A történet 2004-ben kezdődött, amikor is ezt a szóösszetételt először műfaji meghatározásként kezdtem el használni arra az előadásra, amelyet összeállítottam. Nem találtam azt a műfaji „fiókot”, amibe beletartozott volna, noha hasonlóságok természetesen voltak az előző generációk produkcióihoz képest. A versfolyamból, amelyet egy-egy este során előadok, szándékom szerint teljes értékű színházi előadás áll össze egy-egy költő életéről.

– Nem tematikus, hanem egy-egy költőt bemutató 60-80 perces műsorokat állított színpadra. Eddig négy költőóriást választott ki: József Attila, Radnóti Miklós mellett pedig két evangélikus vonatkozást is felfedezhetünk. Faludy György fasori diák volt. 1928-ban érettségizett az – akkori nevén - Evangélikus Főgimnáziumban. Petőfi Sándor pedig evangélikus szülők gyermeke, akinek életét végigkísérte egyházunk szolgálata. Mindkettejükről készített önálló estet.

– Igen, 2004-ben raktam össze és mutattam be a Faludy Gyurka bácsi életéről szóló előadást. De akkor még nem gondoltam, hogy ez egy tizenéves történet lesz, és ilyen nagy „sztorivá” dagad... Abból az egy előadásból kinőtt másik öt monodráma, illetve vers-zenei előadások és képzőművészeti kiállítások is vannak a Versszínház égisze alatt. Egy komplex, irodalomra épülő kulturális vállalkozás lett belőle.

– Gyurka bácsit említett. Milyen kapcsolatban állt Faludy Györggyel?

– Az első személyes találkozásunk egy író-olvasó találkozón volt, ahol a róla szóló film vetítése előtt ő a helyszínen kávézott. Én színművészetis voltam, gyorsan beszaladtam a terembe, s a nálam lévő Shakespeare-kötetet dedikáltattam vele. Aztán rájöttem, hogy az egy könyvtári könyv, és gyorsan szereztem egy másik példányt a könyvtárnak, mondván, ezt, a dedikáltat nekik már soha vissza nem adom. (Nevet.)
2005-ben látta Gyurka bácsi a róla szóló előadást. Számomra talán az egyik legnagyobb élmény volt annak az embernek mondani a saját szavaival a saját gondolatait, illetve játszani a saját életét, aki ott ül előttem. Az valami hátborzongatóan „perverz dolog” volt színészi szempontból... Az előadás után azt mondta Gyurka bácsi, hogy ő még így nem hallotta a saját verseit. Sok-sok Faludy-esten részt vett szerte a világban, de hogy színházi előadásként lássa-hallja a saját életét, arra még nem volt példa. Nagyon tetszett neki, és engedélyt adott a tovább játszásra. Utána még beszélgettünk, ő dohányzott, sütit evett, meg whiskyt ivott, és azt mondta, hogy nagyon szégyelli, hogy ilyen „vastag” lett az életműve, mert a korosztályából sokan nem érték meg ezt a kort. Ugye, Gyurka bácsi mindössze öt évvel volt fiatalabb József Attilánál, egy évvel fiatalabb Radnótinál, és hát ők ketten majdnem egy emberöltővel korábban haltak meg. Sajnos 2006-ban történt haláláig, bár terveztem, nem sikerült személyesen találkoznunk.

– Az irodalom örök aktualitása mellett beszélgetésünk másik apropója az az 1956-os műsor, amellyel egy pályázat keretében ellátogathat középiskolákba és egyetemekre. A mi generációnknak '56 szüleink elbeszéléseiből, illetve filmkockákon, történelemkönyvekben létezik. Ön hogyan fogalmazza meg 1956-ot, hogyan viszi el a diákokhoz a forradalmat a hatvanadik évfordulón?

– A Versszínház a suliban előadássorozat keretében a Közép és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával a Faludy Gyurka bácsi életéről szóló előadást tudom elvinni közép- és felsőoktatási intézményekbe. A műsor nem konkrétan az 1956-os forradalomról szól. Azaz, mégis: egy nagyon nagy része Gyurka bácsi életének és magának az 50-es évek történetének magyarázata, hogy miért és milyen viszonyok között mondta egy nép azt, hogy elég volt. Ez az előadás rendkívül érzékletesen mutatja meg azokat a történelmi szituációkat, amelyek miatt azután az 1956-os történések kirobbantak Magyarországon. Sajnos korlátozott az előadásszámunk, amit a támogatásból meg tudunk valósítani. De még lehet jelentkezni a versszinhaz.eu oldal segítségével. Ezek a rendhagyó történelem- illetve irodalomórák, úgy tapasztalom, nagyon sokat segítenek az oktatásban.

– Kik igényelhetik az előadást, amely több fesztiváldíjat is nyert már? És milyen technikai háttér kell ahhoz, hogy az előadást befogadhassák?

– A szeptembertől márciusig terjedő időszakban tudunk előadást vállalni. Az iskoláknak - vagy a szervező intézményeknek - csak a  lehetőségeikhez és a szervezendő rendezvény nagyságához mérten kell hozzájárulniuk a költségekhez, az alapítvány jóvoltából éppen az a cél valósulhat meg, hogy olyan helyekre is eljussunk, ahol szűkösek az anyagi lehetőségek, de van igény az irodalom és a történelem ilyen formában történő élményének átélésére. Gyakorlatilag bárhol színpadra helyezhető az előadás teljes értékűen, de ahol van világítástechnika, színpad és nézőtér, viszonylatot is ki lehet alakítani, az csak hozzá tesz az előadáshoz. De ezek sem feltétlenül szükségesek. Ebben az esetben el szoktam mondani, hogy „mit kéne látni, ha színházi körülmények között lennénk” – és ezt nagyon szeretik az emberek. Úgy szoktam kezdeni a Petőfi-előadást, ha nincs világítási lehetőség, hogy legyenek szívesek, és az első vers alatt mindenki hunyja be a szemét. Az aszódi evangélikus Petőfi gimnáziumban is így kezdődött az előadás. Amikor én kinyitottam a szememet, és előre mentem, akkor Fabiny Tamás püspök urat is ott láttam a nézők között: behunyt szemmel hallgatta a Petőfi-gondolatokat.

– Tehát bennünk van a „technika?”

– Pontosan. A színház egy közös alkotás. A színész a nézőnek a lelkében alkotja a szépségeket.