– Az ön pedagóguspályája hamar összekapcsolódott a tűzzománcozással, hiszen még az 1970-es években próbálta ki először ezt a technikát.

– A XV. kerületi Pattogós utcai általános iskolában volt egy tűzzománckemence, amelyet klubnapközi keretében kezdtünk el használni a gyerekekkel 1975-ben. Nagyon megszerettem ezt a technikát, igyekeztem minél többet megtanulni róla. Segítőim is akadtak ebben, például Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész, aki később a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tiszteletbeli elnöke is lett, illetve Sisa József ötvös-zománcművész, aki 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta. Tőlük tanultam a legfontosabb alaplépéseket. Néhány évvel később Zebegényben a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola hallgatója, majd tanársegéde lettem. Ugyanitt alapító tanára lettem az Ifjúsági Szabadiskola tűzzománcosztályának, de Gödön az Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótáborban is tanítottam.

–  Nyugdíjasként is rendszeresen tart foglalkozásokat, tanítványai pedig sorra nyerik a díjakat a különféle megmérettetéseken.

– A Tűzvirág Alkotókör jelenleg is a Pestújhelyi Közösségi Házban működik, ahol iskolaidőben nemcsak gyerekeket tanítok, hanem felnőtteknek szóló tűzzománc-alkotóköröket is vezetek. Nyáron pedig egyhetes alkotótáborokban folytatjuk a munkát. Ebben nagy segítségemre van Dabóczy Krisztina munkatársam, akivel annak idején egy iskolában tanítottunk, onnan van a barátság.

– A magyar koronázási palástot, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható, eredetileg miseruhának szánták. A rajta olvasható felirat szerint 1031-ben Szent István király és Gizella királyné rendelte meg a székesfehérvári Szűz Mária-egyház számára. Valószínűleg a 12—13. század fordulója környékén alakították át palásttá, és a magyar királyok koronázópalástjaként használták a 20. századig. Miért volt fontos az ön számára, hogy tűzzománcból elkészítse az európai textilművészet eme páratlan értékű kincsének kicsinyített mását?

– A palást elkészítésének gondolata 1980 óta foglalkoztatott, akkor láttam ugyanis dr. Lovag Zsuzsának A magyar koronázási jelvények című könyvét. Ennek melléklete részletes rajzokat tartalmaz a palást mintázatáról, s azóta arról álmodoztam, hogy ha egyszer lesz időm és lehetőségem, megcsinálom rekeszzománcból. Előzményként a korona képlemezeiből elkészítettem kettőt, illetve Zebegényben, az ifjúsági táborban a gyerekekkel megcsináltuk ezzel a bizánci technikával a korona képlemezeit. Közben Kriszta barátnőm is elkezdett ezzel foglalkozni, és egyre több képet alkotott meg. Akkor egy nap megkérdeztem tőle, hogy nem szállna-e be a palást elkészítésébe, mert egyedül mégiscsak nagy munka lenne. Szívesen vállalta, így első lépésként elmentünk a múzeumba, hogy megnézzük az eredeti művet.

–  Tavaly augusztus 18-án a Pestújhelyi Közösségi Házban láthatták először az érdeklődők a munkájukat. Dr. Feledy Balázs művészettörténész a megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a palástnak egy parafrázisa készült el. Miben tér el az eredeti műtől?

– Mindenképpen kisebb méretben kellett elkészítenünk, már csak a kemence mérete miatt is. A szélessége száztíz, a magassága pedig hatvan centiméter lett. A kész palást teljes súlya a fából készült kerettel együtt körülbelül tizenhat kilogramm. Tíz darabból állt össze, Kriszta számítógépen tervezte meg úgy, hogy minél kevésbé legyen zavaró az összeillesztés, illetve hogy az elkészült darabok beférjenek a kemencébe. Az eredeti mintázat több mint kilencven százalékban látható, csak a nagyon aprólékos részleteket hagytuk ki, mert azokat már nagyon nehéz lett volna ilyen méretben a rézdrótokból meghajlítani. És még egy eltérés van: fordított színezést alkalmaztunk. Ez azt jelenti, hogy az alakok a sötét árnyalatúak, a háttér a világos, pont azért, hogy a formákat – az apostolokat, a szenteket, a templomokat és a díszítő indamotívumokat – sokkal jobban ki lehessen venni. Arra is törekedtünk, hogy a vakok és gyengénlátók is megnézhessék, ezért úgy alakítottuk ki, hogy a minták kitapinthatók legyenek.

– Hogyan osztották fel a munkát egymás között?

– Ahogy említettem, Kriszta készítette el számítógépen a sablonokat, a többit együtt csináltuk: a drótok hajlítgatását, a zománcanyagok felöltését és az égetéseket is. Idén időközben elkészült a palást gallérrésze is. Hoppán György fafaragó barátunk pedig örömmel ajánlkozott, hogy ennek is ő készíti el a keretét, akárcsak a palástnak. Hálásak vagyunk neki ezért. Úgy érzem, olyan dolgot hoztunk létre a hazáért, a történelmünkért, a hagyományainkért, amilyet még senki a világon nem csinált. Ez nagy örömöt jelent nekünk.

– Mikor és hol lesz látható legközelebb ez a gyönyörű alkotás?

– Szeptember 6-án a Pestújhelyi Közösségi Házban, a XV. kerületi Szűcs István utcában nyílik egy kiállításom, amelynek keretében a palást és a hozzá tartozó gallér is megtekinthető majd. Egyébként bárhol szívesen kiállítjuk, ahova meghívnak.

A koronázási palást
A palást eredetileg harang alakú, zárt miseruha volt, amelyet később alakítottak át palásttá. A ráhímzett felirat szerint Szent István király (997—1038) és Gizella királyné készíttette és ajándékozta 1031-ben a székesfehérvári Szűz Mária-egyháznak. Alapanyaga rozettamintás bizánci selyem, amelyet csaknem teljesen beborít az aranyszállal hímzett díszítés. Hátán Y alakú kereszt van. A koronázási palást villás szárain angyalok mellképei sorakoznak, a függőleges száron pedig egymás alatt kétszer ábrázolták Krisztust. A felső képen a halál legyőzőjeként két szörnyállatot tapos el, az alsón a világ bírájaként trónján ül. A díszítés többi részét sávokba rendezték, fölül az Ószövetség prófétái, alattuk – az adományozási felirattal elválasztva – gazdagon tagolt tornyos fülkékben az apostolok ülnek. Legalul egy-egy madárpárral elválasztott kerek medalionban a kereszténység első mártírjait ábrázolták. Közöttük, a kereszt lábánál foglal helyet az adományozó királyi pár felirattal kísért képe. Szent Istvánt drágaköves pántkoronával, jobbjában szárnyas lándzsával, baljában országalmával, Gizellát hasonló koronával, kezében torony alakú ereklyetartóval ábrázolták. Közöttük, a kereszt szárán egy kisebb, kör alakú keretben egy ifjú —–valószínűleg Imre herceg – mellképe látható. Az átalakítás alkalmával a miseruha mellrészén egy széles sávot kivágtak, s az egykori négyzet és mandorla keretelésű jelenetekből csak apró részletek maradtak meg. (A mandorla mandula alakú dicsfény: Jézus, Mária és szentek alakját övezi az ábrázolásokon.)
Forrás: a Magyar Nemzeti Múzeum honlapja

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.