A ref­lektoroktól innen a színpadról alig látszik a tomboló diákközönség. Arra végül is egy kicsit lehetett számítani, hogy tetszést arat majd, ha a szokásos szalagavatói bemutatók között a tanárok tánca is műsorra kerül. Amikor elvállaltuk, talán ennél kissé decensebb koreográfia lebegett a szemünk előtt, de aztán viszonylag jól azonosultunk vele.

Tviszt. Valahol az agyam hátsó szegletében felidéződik a nyolcvanas évek eleje, kezdeti gitárpróbálkozások, tonális hármashangzatok és persze valami friss, fiatalos, lendületes hangulat. Sok évtizedes emlékek.

Most 2017 van, szalagavató és tviszt.

Oldalt első sor jobbra, hátsó sor balra, guggolás 4 ×.

Körülöttem komoly tanárok, szakmájuk tudósai. Talán az a varázsa ennek a néhány elszabadult percnek, hogy most úgy látszanak, ahogy csak nagyon ritkán, valami olyanban szeretnék megmutatni magukat, aminek egyáltalán nem tudósai, kitárják játékos énjüket. Azt mondják, egykor a zsidó nagy ünnepek fénypontja volt, amikor a kor bölcsei – olyan nagyságok, mint Rabbi Akiba vagy Rabbi Eliézer – kimentek a mulatozó nép közé, és vicces mutatványokkal szórakoztatták őket. Az emberek szemében ezzel csak nőtt megbecsültségük és az irántuk érzett tisztelet.

Ez persze most csak remény. Mi van, ha a tánc az ellenkezőjét váltja ki a diákokból, ha tanáraik nevetség tárgyává válnak, szánalmasnak vagy taszítónak tűnnek? A közönség azonban barátságosan tombol. Talán ebből nem lesz baj.

Jobbra 2 × 8 ütem tviszt alap, előre-hátra felváltva tviszt 2 × 8, lábemelés 4 ×, guggolás 4 ×.

Az jár az eszemben: vajon nem Isten vidámsága-e az, amelynek részesei vagyunk? Most nem arra gondolok elsősorban, hogy Jézus is táncolt egy-egy lakodalomban, vagy nevetett nagyokat. Bízom benne, hogy így volt, még ha az evangéliumok nem írnak is erről. Nehezen tudok elképzelni egy folyton komoran néző Jézust, aki közben Isten öröméről beszél.

Isten öröme még nagyobb ennél. Mintha állandóan azt bizonygatná, hogy az élet szép, hogy van értelme felszabadultan örülni, és mintha feledtetni akarná velünk átkozott rosszkedvűségünket. Aztán megfeszítik… Mert az emberek mogorva bűne nem fogadta be az evangéliumot. Azt a könnyed szeretetet, mosolygós jóindulatot, vidám nagyvonalúságot, együtt táncolós barátságot, melyet meg szeretett volna teremteni közöttünk. Minden ritmust félrekalapáltunk, minden zenét elhallgattattunk, minden táncból kiálltunk.

Meghajlás, kéz fenn! Integetve ki!

A próbák során és ott a színpadon megéreztünk valamit ebből a nagyszerű, emberi játékból. Azóta hetek teltek el. Sivárabb lett az életem tviszt nélkül.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 5. számában jelent meg, február 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.