– Mik az előzményei a kiküldetésüknek?

– Férjemmel együtt mindketten angol–hittan szakos gimnáziumi tanárok vagyunk. András a református teológiát végezte el, én az evangélikus teológián szereztem diplomát. 1999 és 2002 között egy ázsiai nemzetközi iskolában tanítottunk misszionárius tanárként. Kiküldésünk a Magyarországi és az Amerikai Református Egyház, illetve az Evangélikus Külmissziói Egyesület részvételével létrejött partneri megállapodás keretében valósult meg. Hazatérésünk után is lelkesen segítettük különböző külmissziós szervezetek munkáját, és komolyan fontolgattuk a visszatérést. Tizenöt év elteltével végre engedtünk Isten hívásának, és visszatértünk Ázsiába, immár tizenegy és tizenhárom éves gyermekeinkkel.

– Hol és milyen keretek között végzik a munkájukat?

– Egy nagy múltú keresztény intézményben, amely 1901 óta szolgálja az itteni egyházat. Mintegy hétszáz diák és száz tanár él ebben az Egyenlítőhöz nagyon közel fekvő, mégis kellemes hegyi környezetben. Az angol mint idegen nyelv oktatásában, illetve a gimnáziumi hittan tanításában veszünk részt. Nagy kihívás és megtiszteltetés ez számunkra, hiszen iskolánk Ázsia egyik legrangosabb angol tannyelvű bentlakásos iskolája. Az órákon kívül sok közösségi program szervezése vagy felügyelete is a feladatunk.

Keresztényként az iskolai és kollégiumi áhítatokon és a vasárnapi istentiszteleten is örömmel vállalunk szolgálatokat önkéntes szolgálat keretében, jelenleg egy évre szól a megbízatásunk, de nyitottak vagyunk a folytatásra. Az iskola szolgálati lakást, szerény zsebpénzt, étkezést, orvosi ellátást és a gyerekeknek ingyenes oktatást biztosít. Ezt kiegészíti az otthoni testvérek anyagi támogatása, amelyet az Evangélikus Külmissziói Egyesület juttat el hozzánk.

– Ezek szerint a tizenöt évvel ezelőtt már megismert helyszínre tértek vissza. Mennyire változott meg az ország? Nagy szerepük van még a hagyományoknak?

– A város még zsúfoltabb, zajosabb és szennyezettebb lett előző kiküldetésünk óta. Az emberek még mindig hagyományos ruhákban járnak, de manapság már kényelmesebb, praktikusabb nyugati darabokkal kombinálva. A fő „kiegészítő” pedig itt is a mobiltelefon, amely állandóan ott van mindenkinek a kezében. Az életkörülmények egy kicsivel kényelmesebbek, például van internet, de sajnos ma is gyakori a többnapos áramszünet. A mi szempontunkból a fő változás azonban az, hogy a nemzeti érzelmű, radikális vezetés következményeként külföldiek ma már alig-alig kapnak hosszú távra vízumot ebbe az országba. Ezen nem is csodálkozunk, hiszen sajnos sok kárt okoztak az agresszív, a helyi kultúrára és vallásra érzéketlen misszionáriusok. Talán amiatt, hogy korábban itt dolgoztunk, talán amiatt, hogy az iskolánk mindig is a vallási párbeszéd és a tolerancia jegyében végezte a hitoktatást, mi a vízumot egy évre megkaptuk. Viszont nagyon bölcsnek és óvatosnak kell lennünk munkánk során, sokkal inkább, mint korábban. Azonban hisszük, hogy életünkkel, szeretetteljes, elfogadó, párbeszédre kész attitűddel lehet az igazságot képviselni.

– Hogyan készültek a karácsony ünneplésére ebben a multikulturális közegben?

– A tanulók háromnegyedének más a vallási háttere, így számukra az iskolai karácsonyi alkalom jelenti az egyedüli lehetőséget arra, hogy Isten közénk érkezését ünnepeljék. Éppen ezért már hetekkel a karácsonyi istentisztelet előtt elkezdtünk imádkozni az alkalomért. A tervezésnél szempont volt, hogy a tiszta, biblikus tanítás, ne pedig a hagyományok és főleg ne a nyugati fogyasztói társadalomra jellemző elemek kerüljenek előtérbe, bár a hangulat megteremtése is fontos többünknek. Az iskolalelkész az igehirdetésében a hinduizmusból vett kifejezéssel világított rá arra, hogy Isten emberi formát öltött, úgynevezett Avatar lett. Az ajándékozás legszebb formája pedig az volt, hogy a tanári kar az iskola takarítónőit, karbantartóit és a többi alkalmazottat családjaikkal együtt megvendégelte. Két saját gyermekünk számára idén kimaradt a karácsonyfa és a hó, de így ők is az ünnep lényegére figyelhettek.

– Vajon megváltozott-e a keresztény ember küldetése ebben a modern világban? Szükség van-e egyáltalán a külmisszióra?

– Küldetésünk ma is lélektől lélekig történik. A tanulókkal beszélgetve azt látjuk, számukra is az a fő kérdés, hogy miként küzdhetnek a bűn ellen, és hogy miként kerülhetnek közelebb Istenhez. Minden ember megváltásra szorul, akármilyen évet írunk és akárhol élünk. Krisztus szabadításának örömhíre ugyanolyan aktuális, és ugyanolyan katartikus erővel formálja át ma is az életeket. A világ vonzásában élő fiatalok nap mint nap láthatják, hogy keresztény közösségünk milyen értékek mentén él meg örömöt és sokféle krízist, amelyben bőven volt részünk az elmúlt fél évben. Az elvégzendő feladat olyan, hogy csapatmunkára van szükség. A hívő tanárok csodálatos ökumenikus közösséget alkotnak, közös imával, együttesen végezzük a magvetés szolgálatát. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 51–52. számában jelent meg 2017. december 31-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.