Újratelepült egyházközségek Fejér vármegyében

Újratelepült egyházközségek Fejér vármegyében

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Bödő István
A török hódoltság korában számottevően megfogyatkozott lakosságú Fejér vármegyében a 18. században jelentős betelepítések történtek. A döntően római katolikus telepesek megjelenésével a felekezeti megoszlás megváltozott, ugyanis a korábban szinte teljesen protestáns vallású vármegyében a reformált egyházak híveinek aránya a század végére az összlakosság mintegy harmadára esett vissza. Az új telepesek között kis számban protestánsok is előfordultak. Írásunkból három 18. században újratelepült község evangélikusainak hasonló problémáira, hitéletük kezdeti nehézségeire derül fény.

Fejér megyében az evangélikusok száma jóval elmarad a reformátusoké mögött, de néhány gyülekezetük már a 18. század óta folyamatosan működik.

Egyházközség Ondódon

Ondód és Pusztavám pusztákat 1741-ben telepítették be, az új község az Ondód nevet kapta. Egy 1745-ben keletkezett dokumentum alapján öt római katolikus és három református mellett nyolcvanhat evangélikus család lelt itt új otthonra. Utóbbiak döntően német származásúak voltak (hatvanhat család), míg húsz család szlovák nyelvterületről érkezett.

A telepítési szerződésben a földbirtokos kikötötte, hogy csak akkor engedélyezi a protestánsoknak oratórium (imaház) építését, lelkész és tanító tartását, ha ehhez az uralkodó hozzájárul. A betelepítést követő évben azonban rögtön adódott konfliktushelyzet, ugyanis az evangélikus lelkészt a földesúr támogatásával Agathangelus móri kapucinus gvárdián kiűzte a helységből, az itt élő protestánsokat pedig a rend joghatósága alá helyezte. Az ondódi evangélikusok az elkövetkező évtizedekben nyilvánosan nem gyakorolhatták hitüket, miközben a katolikusok száma jelentősen megnövekedett.

Az 1781-ben kiadott türelmi rendelet megengedte ugyan a templomépítést a legalább száz protestáns családdal rendelkező településeknek, ám Ondód esetében ez a szám alacsonyabbnak bizonyult, emiatt kérelmüket elutasították. A helyiek 1783-ban ismét eredmény nélkül fordultak a Helytartótanácshoz: a szomszédos, Komárom vármegyéhez tartozó Bokod gyülekezetével való egyesülést és a közös templomépítést szerették volna elérni. Végül 1785-ben engedélyezték számukra az építkezést. Az épület még abban az évben el is készült. A neves eseményt egyben az önálló ondódi evangélikus gyülekezet megalakulásának is tekinthetjük: Nerodoli Mátyás személyében a közösség első hivatalosan engedélyezett lelkésze is megkezdte szolgálatát.

A sárszentmiklósi gyülekezet

A török hódoltság korában elnéptelenedő Szentmiklós a 18. században sokáig pusztaként a Zichyek birtokállományához tartozott. A Zichy család tagjai bérlet útján hasznosították a területet, amelyen a század derekán Frendel Kornél gazdálkodott. Az ő nevéhez köthető Szentmiklós betelepítése 1762-ben.

Az evangélikus felekezetű bérlő nyugat-felvidéki vármegyékből származó, többségükben szlovák nemzetiségű, lutheránus családokat hozott a pusztára. Az eredményes telepítés ellenére Frendel bérletét Zichy János nem volt hajlandó meghosszabbítani, s a bérlő által tett beruházásokért kilencvenötezer forintot fizetve a gróf 1763-ban visszavette az uradalmat, és a Vajda testvéreknek adta árendába. A szentmiklósiaknak hitük gyakorlása terén ez nehézségeket okozott, ugyanis a bérlők buzgó katolikusként nem tolerálták a más hitűeket, emiatt saját felekezetükhöz tartozó családokat telepítettek le. Az evangélikusok sorra hagyták el a települést, közülük 1770-re mindössze huszonnégy család maradt itt.

A bérlet lejárta után Zichy János maga kezdett Szentmiklóson gazdálkodni; ő az evangélikusokkal szemben is nagyobb türelemmel viseltetett. 1771-ben oratóriumot és paplakot építhettek, valamint újra megnyithatták iskolájukat. A beruházásokat a gróf anyagilag is támogatta. A szentmiklósi evangélikusok helyzete innentől kezdve könnyebbnek mondható, bár számbelileg jóval kevesebben voltak, mint a katolikusok. Az ekkor kialakult közösség szilárd alapokon nyugodott, ennek köszönhetően napjainkig fennmaradt.

Tordas evangélikusai

A helység benépesítése Sajnovics Mátyás földbirtokos nevéhez köthető, aki 1713. március 6-án kötött szerződést felvidéki vármegyékből származó, evangélikus felekezetű telepesekkel. A római katolikus vallású Sajnovics, egyéb kedvezmények mellett, vallási toleranciáról tett tanúbizonyságot, amikor a contractusban megengedte az evangélikusoknak saját prédikátor tartását.

Sajnovics Mátyás fiának, Józsefnek az özvegye, Peyerl Erzsébet 1737-ben új egyezséget kötött a tordasiakkal, amelyből az evangélikus lelkész tartása kimaradt. Erre 1740-ben azzal a feltétellel kaptak engedélyt, hogy minden telkes jobbágy évente további két nap igás vagy gyalogos robottal tartozott szolgálni.

A tordasi evangélikusoknak a század további részében újabb akadályokkal kellett megküzdeniük, amelyeket részben a természet, részben a hatalom idézett elő. 1767-ben tűzvészben leégett az oratórium, a paplak és a tanító háza. További csapás történt 1775-ben, Otsovszky Pál lelkészsége idején, amikor ismét leégett a parókia, az iskola, és elégett a lelkész teljes vagyona is a könyvtárával együtt. Ráadásul a földesúrral való viszony is feszültséggel teli volt ekkor. Sajnovics (II.) Mátyás 1766-ban csak azzal a feltétellel engedélyezte új prédikátor érkezését, hogy a jobbágyok engedetlensége esetén a lelkésznek azonnal el kell költöznie.

Tischléri János lelkipásztor 1780-ban bekövetkezett halálát követően Sajnovics ismételten nem akarta engedélyezni az utód hivatalba lépését. Az elkeseredett hívek kérésére végül megadta az engedélyt, de szigorúbb feltételeket szabott: az eddigi szolgáltatásokon felül elrendelte harminc öl fa Budára fuvarozását, valamint hogy „az fársángi, húsvéti, pünkösdi és karácsonyi innepekre egy gyönge borjúval és száz tojásokkal kedveskedjenek”. Sajnovics (II.) Mátyás halála után veje, Nagy Ignác az összes robottartozást követelte az egyház tagjaitól. A hívek tiltakozása egészen a Helytartótanácsig jutott, ahol a benyújtott dokumentumok alapján 1784-ben úgy döntöttek, hogy a tordasiak szabadon gyakorolhatják vallásukat.

Az evangélikusokat érintő kedvező döntésben szerepet játszott a türelmi rendelet is, amelynek jótékony hatásaként lehetővé vált a templomépítés. Az épület költségeit közadakozásból és perselypénzből gyűjtötték össze a hívek. Az evangélikus templomot végül Szikora Pál lelkészsége idején, 1790. szeptember 8-án szentelték fel.

(A cikkben felhasznált forrás a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárában [MNL FML IV. 73.] található.)

A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2019. augusztus 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!