Verseny célja:  Körbefutni vagy körbe kerékpározni Közép-Európa legnagyobb és szívünknek legkedvesebb tavát, a Balatont. A tó környékének, önmagunknak és csapattársainknak a megismerése.
Táv: Egy kör a Balaton körül (220 km)
Útvonal: Balatonaliga – Balatonfüred – Pécsely – Badacsonyörs – Keszthely – Fonyód – Balatonboglár – Siófok – Balatonaliga.
Kategória, amiben lelkészeink neveztek: Céges csapat kategória 6-12 fő (A csapatban kizárólag az egyazon cégben dolgozó személyek és családtagjaik szerepelhetnek.)
Szintidő: A rajtidőponttól számított 32 óra áll rendelkezésre a kör megtételére. Egyéni indulóknak és csapatoknak egyaránt.
További információk a versenyről: https://ultrabalaton.hu/aktualis/rendezvenyinfo-2017/ és https://www.facebook.com/ultrabalaton/

A lelkészek vezetője Krámer György lett, aki arra a kérdésünkre, hogyan szervezte meg a csapatot, azt válaszolta, hogy először végiggondolta, melyik lelkésztársáról tudja, hogy fut, majd ezeket az emberket megszólítva, sőt a beszervezettektől további tippeket kapva, végül összeállt a 12 fős team.

Most pedig álljon itt a továbbiakban a csapattagok személyes vallomása a versenyről:

Mert kell egy CSAPAT

Laczi Roland: Amennyire magamat ismerem, elmondhatom, hogy számomra „minden kezdet nehéz”. Nem feltétlenül az új dolgoktól húzódozok, hanem a rendszeresen ismétlődő tevékenységekbe nehéz belekezdenem néhanapján. Így sokszor nehéz hajnalban, sötétben és hidegben felkelni, felvenni a futócipőt és elindulni futni. Előfordult már, hogy nem sikerült. Ilyenkor visszabújok, és inkább lustálkodom egy kicsit, hogy aztán egész nap bennem maradjon a mozgás hiánya. 
Azonban szombaton valami különös izgalommal ébredtem. Nem akartam tovább az ágyban maradni, minél hamarabb úton szerettem volna lenni. Annál is inkább, mivel én voltam az első futó. Így aztán egy órával a rajt előtt már ott dideregtem az aligai parton, majdnem teljes menetfelszerelésben. 
Akkor már folyamatosan indultak a futók, ezért volt lehetőségem köszönni a „Futunk? EHE!” csapatának is. Természetesen időben megérkeztek az én társaim is, megkaptam a pólómat és a rajtszámot is. Innentől kezdve az események pedig már hihetetlen módon felgyorsultak. Nekem a napos oldal jutott. Gyönyörű napsütésben, hűsítő szélben, dombok között, csodálatos helyeken futhattam le az általam választott kilométereket. Izgalmas volt elindulni, felemelő és erőt adó volt fogadni a kísérő autókból a többiek buzdítását, fantasztikus volt célba érni. Aztán én bíztattam a rajtnál, útközben és a célban is a többieket. Majd megint én voltam soron. Vagyis többször is átélhettem, hogy mennyire jó összetartozni, egy csapat, vagy inkább A CSAPAT tagjának lenni. Köszönöm.

Az Úr erejében bízva

Szabó Szilárd: Indulás előtt a rajtkapunál a verseny házigazdája minden csapattal egy rövid kis interjút készített: pár mondatos bemutatkozás, cél, jelmondat hangzik el ilyenkor, majd közösen eljrajtol a csapat. Felsorakoztunk mi is, és amikor a speeker beolvasta csapatunk nevét – Evangélikus lelkészek – hirtelen nem tudta, hogy mit is kérdezzen a vele szemben álló papoktól. A pár másodperces „filmszakadást” kihasználva gyorsan bemutatkoztunk.
Időközben megfogalmazódott a hozzánk intézett kérdés is: „Hiszitek, hogy körbe tudjátok futni a Balatont?” Hittünk benne, és mivel pár percel előtte olvastuk el közösen a nap igéjét – Talán kevés ehhez az Úr ereje? (4 Móz 11, 23) – különösen is humorosan hangzott a kérdés...

Akinek lelki dolog is a futás

Keczkó Pál: Én Salföldtől Badacsonytördemicig még napos időben futottam, bár már gyülekeztek a felhők és fújt a szél is, de megúsztam a vihart.
A rám osztott rész 15,7 kilométer volt, amit egy óra húsz perc alatt tettem meg. Ez azt jelenti, hogy óránkénti 12 kilométeres átlaggal haladtam, ami gyakorlatilag eddigi személyes teljesítményemet nézve rekordnak számít. Ezt én a jó közösségnek és az általam is viselt evangélikus feliratú pólónak tudom be.
Szenzációs volt a lelkészcsapat, igaz én csak lementem, futottam és visszajöttem, mert egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam maradni, de így is nagyon jól éreztem magam.
Jövőre azonban ígérem, hogy végig ott leszek a versenyen! Már évek óta futok. A futás számomra félrevonulás, imádság, meditálás és lelki feltöltekezés is, nem csak a test edzése.

Aki nem dobta be a törülközőt

Dávid Adél: Egy igazi négyévszakos napot fogtunk ki: a hóesés kivételével mindenféle időjárásban volt részünk. A Földvár és Széplak közti éjszakai szakaszomat már abban a tudatban kezdtem, hogy szinte biztosan elkap a vihar, de az első métereken még kellemes idő volt. Aztán jött a szemerkélő eső, majd pont, amikor a partmenti szakaszra értem, megérkeztek az első villámok, dörgés. Milyen szerencse, hogy férjezetten és gyerekkel már nem kísért a szerzetesség gondolata, különben még Luther nyomdokába lépve felajánlottam volna Szent Annának, hogy kolostorba vonulok, ha élve megúszom a villámcsapásokat! Végül bőrig áztam ugyan, de a villámok megkíméltek, és elkönyvelhettem életem legextrémebb időjárású futását is. Valamint bebizonyosodott Douglas Adams örök bölcsessége is: mindig legyen nálad törülköző!

Láthatóan evangélikusok

Bence Áron: Nagy élmény volt részt venni az idei Ultrabalatonon, főleg egy evangélikus lelkészi csapatban! Én voltam a legfiatalabb, és büszke voltam arra, hogy ennyi fitt, futásban edzett lelkészkollégám van. Amikor egyedül futok, akkor is szeretem, ha nem vagyok egyedül a pályán, de most különösen is motivált, hogy nemcsak magamért, de a csapatért is bele kell húznom. A gyönyörű Balaton-felvidéki dimbeken-dombokon az is gyorsabbá tett, hogy nem tudtam, mikor vagyok a táv felénél, háromnegyedénél, így végig úgy futottam, mintha a cél már a következő kanyarban lenne. Az utolsó kilométeren Stermó elém jött és spannolt a hajrában, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sosem futottam még 10 kilométert ilyen rövid idő alatt.
Amíg a többieket kísérjük a busszal, van időnk teologizálni, álmodozni is az egyház jövőjéről. Egy bemelegítés alatt még egy kis egyházpolitikai update is belefér az egyik csapattárs felsővezetővel. Később, pihenés gyanánt kis kitérőt teszünk Dörgicsén, ahol nagyszerű helyi bort vásárolok az egyik pincében és két csapattársammal finom halat eszünk egy kockásterítős vendéglőben.
A második szakaszom a déli parton, késő este volt. Ez már inkább favágás-jellegű, törtetés a nagy szélben, homokfúvásban, fejlámpával, sötétben. Ezen a szakaszon egyszer csak mellém jön egy futó és megkérdezi: „Szia, te evangélikus vagy?” Jó ötlet volt hát az egyenpóló, mi most aztán tényleg láthatóan evangélikusok voltunk. „Igen” - felelem. „Akkor tudod, hogy ez micsoda?” - mutat felém egy kis Playmobil figurát. „Persze, Luther!” - válaszolom mosolyogva.
A futó elégedetten biccent, és elmondja, hogy ő a „Luther megmondja” nevű futó (Gamplett Gáborral és társával Szász Eszterrel szintén készül cikkünk arról, hogyan futotta körben Luther is a Balatont - a szerk.), és ezzel a kis figurával zúzza végig az egész versenyt. Sok sikert kívánunk egymásnak, mielőtt lehagyom. Nekem féltucatnyi, neki több tucatnyi kilométer van még hátra a versenyből.
Mire beérek, csapatunk egy órával gyorsabb az eredetileg tervezett tempónál. Jó hatással voltunk egymásra. Érdemes csapatban játszani - nem csak az Ultrabalatonon.

„Szolgává teszem a testem”

Kondor Péter: Pál apostol Korinthusiakhoz (1Kor 9, 24-27) írt szavai élményszerűen átélhetők számunkra, amint futócipőt kell húzni, ráadásul aznap már másodszor. Éjszaka, szélviharban. Ezt olvassuk: „megsanyargatom és szolgává teszem a testemet”. És valóban, minden futás, minden sportteljesítmény, az esti rendszeres sétától kezdve ebben nyeri el az értelmét,  hogy szolgává teszem a testem. Mert vagy a testem fog szolgává tenni engem, étel, ital, szenvedélyek, álmok, vágyak szolgájává, és állok megkötözve a modern bálványok (TV, mobiltelefon, számítógép, internet, stb) fogságában, vagy én teszem őt szolgává. Nem azért, hogy jobb legyek másoknál, hanem hogy betölthessem szolgálatom. A reformáció jubileumi évére készülve, így kezdtünk újra futni nagyon sokan, köztük evangélikus lelkészek. Mert a reformáció testben is megmozgat. Hálás vagyok Istennek, hogy az 500. évforduló évében tagja lehettem a csapatnak, és tudom, hogy az élet nagy versenypályáján is tagjai vagyunk egy sokkal nagyobbnak, akikkel nem hervadó koszorúért, hanem a hervadhatatlanért küzdünk, FUTUNK, mint akik előtt nem bizonytalan a cél. Mert bárhol legyünk, bármit tegyünk, közben „másoknak prédikálunk”. Itt e földön igazi jutalmunk az lehet, ha hiteles lesz az életünk igehirdetése. 

Akinek két érmet kínáltak…

Stermeczki András: Nem volt kérdés, miután valaki felkínálta, hogy helyette vállaljam a futást. Örömmel készültem rá, sőt még plusz négy kerékkel toldottam meg a kísérő kocsit. Bíztam benne, hogy futás közben akár egy trojkás csapat is kialakulhat, kik lelkesen, fiúsan és atyásan kísérnek. Noha ez így nem jött össze, de a lelkes kíséret megmaradt. Kenesétől Alsóörsig az egyik bicóval, Földvártól Aligáig a másikkal. Az én első szakaszom Zánkától a Hegyestű aljáig tartott. Végig emelkedő, a verseny legmagasabb pontjáig (200 méter az Adria felett).
Mivel előtte egy kis mangalica zsírral doppingoltam, így ment az 5 perc/km alatti szint, úgy, hogy a befutónál Áronnal versenyeztem, ki is ér előbb a váltóponthoz. Szerencsére ő nyert, hiszen neki kellett váltania engem. Ezt követte egy hosszabb autókázás, váltóponttól váltópontokig. Balatonszárszón már éjjel volt. Hajnali egy után váltottam Zolit, akinek fejreflektora mindenkit elkápráztatott. Földvárig sprint, hogy aztán Adél után tekerhessek. A végére bőrig áztunk mindketten, de a váltóponton pillanatra ennél is hidegebb lett, mikor lefagytunk, hol a váltóemberünk?
Másodperccel később Gyuri – a csapakapitány – pottyant elénk és már ment is mint a villám. Bár még nem ő jött volna, de egy igazi vezető komolyan gondolja az „előre” csatakiáltást és szavak helyett az élre áll, megy mint a gyorsvonat, még akkor is ha a síneket éppen krampácsolják, dörög az ég, ömlik az eső. Aztán enyhült az égi „áldás” és mindnyájan átvehettük a májusi eső aranyos gyümölcsét, a csillogó érmeket. Mivel Beával tekertem a finisbe, így – nem tudom milyen logikával – a bicós érmet is felkínálták. Számomra is nagy élmény volt a hétvége, hiszen ki-ki úgy tette a dolgát, nem is akármilyen lelkesedéssel, hogy nem kellet ezért őt nógatni. Bár így menne ez minden közösségben ünnep és hétköznapokon is…

A cél érdekében

Vancsai József: Egy élménnyel gazdagodhattam megint, volt ahol melegünk volt, volt ahol fáztunk, volt ahol a viharos szél próbált minket, ami nagy mennyiségű homokot hordott (de honnan?), s volt, aki megázott, de a csapat kiválóan működött nappal és éjjel is! Talán kijelenthető, hogy ez volt a legnagyobb meglepetés is egyben, mert a hétköznapokban gyakran pont az a csapat hiányzik mellőlünk, akik a cél érdekében mindig azt csinálják, amit kell és amit előre megbeszéltünk. Én ezt külön köszönöm!

Kimaxolt eseménysor egy nap alatt

Zsugyel Kornél: Egy reformáció 500 jubileum kapcsán rendezett családi nap és egy esketés után indulhattam el a Balatonhoz. Így mondhatom, hogy a verseny egyfajta triatlon is volt számomra. Sokan kétkedve hallgatták sűrű napom forgatókönyvét, ahol végig száz százalékot kellett nyújtani. De van úgy, hogy a megméretés napján minden simán megy. S ezúttal így történt. Lelkesen, lendületesen haladtam a közös cél felé. Az UltraBalaton megmutatta, hogy tudunk egymásért tenni és küzdeni. Olyan jó lenne ezt máskor is átélni és megtapasztalni.

Futózarándoklat

Nagy Zoltán: Két éve, feleségem, és Mayer Péter barátom biztatására kezdtem el futni. Komoly és szinte állandó motivációt jelent az 1517 km: Reformációi futás nevű Facebook-csoporthoz tartozás, az az elhatározás, hogy a reformáció 500. évfordulójára lefussunk 1517 kilométert. Az elmúlt hétvégén ehhez 22 kilométert írhattam hozzá – Isten iránti hálával. És ez itt nem kötelező lózung.
A futásnál – akárcsak magashegyi túráknál – sokszor tapasztalom meg azt a kitettséget, ami erősíti Istennel való kapcsolatomat. A tűző napon, a vihartól meghajló és recsegő fák alatt, a Balatonból kicsapó és az utat elborító vízben, a teljesen sötét éjszakában is tőle kaptam erőt a folytatáshoz, olykor a gyorsuláshoz.
Külön biztatást jelentett, amikor elgurult mellettem egy biciklis, és látva a Magyarországi Evangélikus Egyház feliratot a pólómon, elkezdte hangosan énekelni: „Erős vár a mi Istenünk!”
Még mindig gyönyörködöm a szófelhőben, amely az UltraBalatonra készült. Különösen is egy szóban: „Futózarándoklat”. Valóban az volt. Zarándokoltunk, kísértünk, nem pihentünk, váltottunk, örültünk, olykor megszenvedtünk, együtt voltunk, egy célért küzdöttünk.

Viharfutás

Krámer György: Hajnali két óra, Zamárdi. Az autó párásodó ablakán keresztül figyeljük azt, ami odakint történik. A fák 90°-os szögben dőlnek a széltől, az eső vízszintes függönyként zúdul le, egy-egy villám kísérteties hátteret ad a képnek. Nincs mese, itt a társ, akit le kell váltani. Ő már megtette a maga dolgát, egy órát küzdött a viharral, most én jövök. Ahogy kilépek, azonnal megértem, mit jelent a „bőrig ázni” kifejezés, nincs jelentősége annak, hogy esőkabát van rajtam. Futok. Az első néhány tócsát még kikerülöm, aztán rájövök, hogy ez reménytelen. A fejlámpa fénye 30-40 centiméterig megvilágítja az esőfüggönyt, de átlátni nem enged rajta. Közvetlen a part mellett visz az út, a Balaton kicsapó hullámaira is figyelni kell. Futás közben az ember megtervezi előre az utat. Vagy az egész távot, vagy a következő kilómétert, itt a tervezés lépésről lépésre halad. Az egyenletes légzés, az izmok feszülése, lazulása, a lépések ritmusa az, amibe kapaszkodik az ember, és fut. Aztán csendesedik a szél, átlátszóbb lesz az esőfüggöny, megszűnik a villámlás is. Az utolsó három kilométeren megérkezik egy csapattárs, aki biciklin kísér, szóval tart, bíztat. És aztán meglátom a váltótársam. Eszembe jut, hogy végül is ezért jöttem. A kihívásért, a kalandért, a teljesítményért. Nem szólhatok egy szót sem, kaptam mindenből eleget. Köszönet az élményért és a társakért a Teremtőnek! 

„Elhordozta keresztemet”

Gombkötő Beáta: Nekem ideális körülmények között is kihívás a futás. Mindig is az volt. Inkább úszni szerettem jobban, bár még most is így vagyok ezzel, mert az úszás legalább nem fáj. 15 év lassú folyamat kellett ahhoz, hogy eljussak idáig, ami egy rendszeres, de amatőr futóteljesítmény. Versenyen 2016 októberben vettem részt először. Viszont sokkal érdekesebbnek, izgalmasabbnak találtam, mint körbe-körbe futkosni. Az UltraBalaton futása evangélikus lelkész kollégákkal, ezt még sokszorosan is megerősítette. A katarzis ehhez képest kutyafüle. Nem tapasztaltam még ekkora összhangot sehol máshol, ahol 12 lelkész ennyire képes egymásra figyelni. Romantikusan hangzik, ritkán írok le ilyet, de most úgy érzem, hogy a szeretet is különösen felfokozott formában volt jelen közöttünk. Mindenféle lelkésztalálkozást, minimum így képzelnék el. De ezt, őszintén szólva én az UB-n éltem át így, ebben az ideális és nagyon lelkesítő formában először kollégák között. Ráadásul a körülmények korán sem voltak ideálisak. A széllel egész nap küszködtünk, és ehhez vagy erős nap, vagy iszonyú mennyiségű eső és hűvös társult. A 2. szakaszom pont villámos, dörgős, szakadó esős, szélviharos, hajnali 3 körüli időre esett, ezért azt kértem a velem egy autóban ülő Szabó Szilárd és Krámer Gyuri kollégáimtól, hogy inkább meghalok és temessenek el szépen, de én ide ki nem megyek. Ekkor Krámer Gyuri kiszámolta, hogy egy óra múlva már nem esik az eső, és szakaszt cseréltünk. Ő ázott meg, elhordozta a keresztemet… Így én lettem az utolsó futó, így a befutó is, ráadásul szárazon. Hatalmas élmény volt, ahogy a még mindig viharos szél, az arcomba fújja a nedves fenyőillatot. Intenzív, élvezetes futás volt, amit Stermeczki András kísért végig biciklivel.  Annyit nevettetett, hogy a rekeszizmomnak jobban izomláza van, mint bármi másnak a testemen. Köszönöm mindenkinek! 

De ki az a Lilla?

Az út alatt Stermeczki András egyszer csak letekerte az ablakot és valakinek kiabálni kezdett, hogy „Szia Lilla!” Aztán visszafordulva a többiekhez megjegyezte, hogy „Ő nem is a Lilla volt”.
„Lilla egy dunaújvárosi volt konfirmandusom, aki tavaly egyedül futotta le az egész távot (220 km) és nagy örömömre most is találkoztam vele” - magyarázta a lelkész. - „Aztán végig őt kerestem, illetve véltem már mindenkiben felfedezni.” És tényeg: onnantól kezdve akárki mellett elmentek, közös biztatássá vált a „Hajrá Lilla!” Egy szakállas srác lett a kedvenc: három különböző helyen kiabáltak rá, hogy „Hajrá Lilla!”
A lelkészek egyébként az Evangélikus Hittudományi Egyetem csapatán kívül, sok baráttal és ismerőssel is találkoztak.
Zsinatunk jeles tagja, Jeszenszky Péter is egyedül futotta le az egész távot. Ő augusztus végén egyébként egészen Wittenbergig tervez elfutni, a magyar napokra.
 

Futóetika
Az NN Ultrabalaton ideje alatt mindannyian vendégek vagyunk. A Balaton vendégei. Az a szándékunk, hogy a tavat és a tó környékét legalább olyan tiszta állapotban hagyjuk ott, ahogy azt találtuk.
Az érintett települések szeretettel fogadnak bennünket. Az UB híres a jó hangulatról és a buliról, mindemellett tiszteletben tartjuk az útvonalon lakók és a versenyben nem résztvevők nyugalmát.
Lehetsz a csapatod legjobb, leggyorsabb futója, vagy a futással csak most ismerkedő hobbifutó, bringatúra résztvevő, de minden esetben légy tekintettel a mezőnyben futó, minden méterért megküzdő ultrafutókra! Ők azok az egyéni hősök, akik sokszor a teljesítő képességük határait súrolva próbálják megtenni a távot és legyőzni önmagukat. Bíztasd és tiszteld őket, légy türelemmel irántuk!
Segíts bajba jutott futótársaidnak, még abban az esetben is, ha ezt a versenyidődből nem írják jóvá.
Futók vagyunk. Nem különböztetjük meg magunkat sem bőrszín, sem vallás, sem nem és kor szerint. Nem fontos, hogy honnan jövünk és az sem, hogy milyen gyorsan haladunk. Összeköt bennünket a sport szeretete, az egymás és a táv iránti kölcsönös tisztelet.
Az állomásokon segítők a legjobb tudásuk szerint bíztatnak, segítenek benneteket. Kérjük, hogy ezt ti is jókedvvel és mosollyal háláljátok meg részükre.
Igaz, hogy ez verseny, de a fair play szabályait minden esetben tartsd szem előtt. Nyerj vagy veszíts, de azt tisztán, emelt fővel az írott és íratlan szabályok betartásával tedd meg! Ne másért, csak magadért. Mert ettől lesz az élmény felejthetetlen és ettől válsz te is elválaszthatatlan részévé annak a fogalomnak, melyet úgy hívunk: ULTRABALATON.