Ez már a harmadik alkalom volt, hogy lelkészekből közös csapat verbuválódott egy közös futásra. Az új csapat tagjai Bácskai Károly, Laczi Roland, Keczkó Pál, Kondor Péter, Krámer György, Nagy Zoltán, Selmeczi Lajos, Vancsai József, Zsugyel Kornél lelkészek voltak és három civil beugró, Horváth Attila, Sághi Borbála és Vancsai Ádám is indult velük.

Az esemény után a csatapkapitányt, Krámer Györgyöt kérdeztük tapasztalatairól. Az országos irodaigazgató a közösséget illetve a közösségi élményt emelte ki a futásból: „Amikor tizenkét ember fut együtt, egy csapatban, akkor nem az egyéni eredmények számítanak, hanem egymásért megy a futás. Amikor éjszaka ki kell szállni az autóból olyan szélben, hogy nem bírod kinyitni az ajtót, közben esik és villámlik, és maximum tíz fok van, akkor saját magadért elképzelhető, hogy nem szállnál ki. Csak a csapatért, a közös sikerért teszed meg ezt a lépést.” – mondta.

„Egy ilyen futás alatt mindenen túlmutató közösség alakul ki, mert összetartó erő van benne, a közösség része vagy, annak ellenére, hogy a futás alatt nehézségek is adódnak, mert ez a közösség tudott egymással is civakodni a parkolóhelyeken, vagy a másik elől megevett kaján is. De ezek az emberi megnyilvánulások is részei voltak a közös élménynek.”

Krámer György hangsúlyozta azt is, mennyire tiszteli azokat az ultrafutókat, akik egyedül teszik meg ezt a rengeteg kilométert.
„A táv egy szakaszánál egy ultrafutó mellett mentem el, aki már huszonhat-huszonnyolc órája futott. Kitartás! – kiálltottam oda neki, mire ő vállamra tette a kezét, és jó futást kívánt nekem is. Elgondolkodtam, hogy elmennek mellette több ezren, mindenki szól neki valamit, mégis ő ennyire emberi tudott maradni és nekem is tudott mondani valamit.”

A csapattagok szeretnének jövőre is indulni, ha sikerül a regisztráció, újra körbefutják a magyar tengert.