A kezdet – kizárólag Eucharistia (hálaadás) az első századokban

Az úrvacsorára vonatkozó legrégebbi írásos feljegyzést Pálnál olvashatjuk (1Kor 11,23–26). A szertartásban egyértelműek a zsidó gyökerek: áldásmondás a kenyér és a bor felett, majd hálaima a végén. A keresztyénné lett gyülekezetnél azonban ez kiegészül Jézus halálára való emlékeztetéssel. Tehát Jézus halálát követően az úrvacsora-közösség a messiási közösség ismertető jegyévé válik.

A keresztyén Isten-tisztelet rendjében is felfedezhetjük a már meglévő zsidó Isten-tiszteleti hagyományokat. Ilyen a zsoltározás és a szent iratokból való ciklikus felolvasás, de hamar ki is egészítették a régi rendet himnuszokkal, hitvallásokkal (lásd.: Jn 1,1–14, Fil 2,6 –11, Kol 1,15–20, Ef 1,3 –13, 1Pt 2,21–25), valamint a Miatyánkkal és az Eucharisztiával.

A Didache – A 12 apostol tanítása című ókeresztyén irat Krisztus után 90 körül íródott. Az írás javarészt erkölcsi intelmeket tartalmaz, de az Eucharisztiáról is olvashatunk benne. A Didache valószínűleg Szíriában keletkezett, és tartalma alapján:

– az úrvacsora étkezéssel volt egybekötve, amit a 3. századik gyakoroltak;

– különös jellemzője a hálaadás (Eucharisztia), az áldásmondás először a kehely felett hangzik;

– feltűnő, hogy nincs utalás Krisztus passiójára;

– áldó formulái alapján egyértelműen zsidó gyökerű.

Részlet a Didaché-ból (9,1–5):

„Az Eucharisztiáról…, így végezzétek: először a kehely fölött: Hálát adunk Néked Atyánk a Te szolgádnak, Dávidnak szent szőlőjéért, melyet megismertettél velünk szolgád, Jézus által (tou paidoj sou!) Dicsőség néked mindörökké!

A kenyértörésről pedig a következőképpen: Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által. Dicsőség néked mindörökké!

Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a föld határairól! Mert tiéd a hatalom és dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké!

Ne egyék és ne igyék az Eucharisztiátokból senki más, csak az, aki meg van keresztelve az Úr nevére! Erről mondta ugyanis az Úr: ne dobjátok a szentet a kutyák elé.”

(10, 1-6v):

„Miután pedig beteltetek, így adjatok hálát:

Szent Atyánk, hálát adunk néked szent nevedért, melynek sátrát szívünkben ütötted fel, a tudásért és hitért és halhatatlanságért, melyet kinyilatkoztattál nékünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

Emlékezzél meg, Uram, egyházadról, hogy szabadítsd meg őt minden gonosztól és tedd tökéletessé szeretetedben, és gyűjtsd össze a négy szél irányából a megszenteltet országodba, amit neki készítettél!

Jöjjön a kegyelem, és múljon el e világ! Hozsanna Dávid Istenének!

Aki szent, jöjjön, aki nem az, térjen meg! Maranathá! Ámen!”

A cikk a továbbiakban a 777.blog.hu-n folytatódik.

A szerkesztők ígérete szerint a sorozat következő részében bemutatják a történelmi egyházak úrvacsora értelmezéseit, pontosabban a reformáció előtti: ortodox (keleti), római katolikus (nyugati) illetve reformáció utáni: evangélikus és református értelmezéseket.