A vallás kinyit bennünket egymás felé

A vallás kinyit bennünket egymás felé

Share this content.

Forrás: szon.hu. Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Szeretném megmutatni, hogy társadalom és egyház nem két külön halmaz, hanem egymáshoz sok szálon kötődő – időnként feszültségekkel teli, időnként gyümölcsöző, de nem reménytelen – viszony. Pályám legelején szembesültem azzal, hogy a hazai médiapiacon nincs nagy mozgástere a vallási, hitéleti dolgoknak, ezért hamar hiányérzetem támadt… – Interjú Laborczi Dóra újságíróval, evangélikus teológussal.

Keresztény, szókimondó, hiteles, kétgyermekes anyuka, evangélikus lelkészek lánya, és nem utolsósorban nyíregyházi kötődésű Laborczi Dóra újságíró-teológus, az ELTE BTK doktorandusza. Azon kevesek egyike, akik nem szeretnek beállni a sorba, akik olyan dolgokon törik a fejüket, mint az: hogyan lehetne közelebb hozni egymáshoz a világi és az egyházi újságírást. Laborczi Dóra – bár munkája, tanulmányai és családi élete a fővárosba szólította – amikor csak teheti, szívesen hazalátogat barátaihoz, szüleihez Nyíregyházára. Egy ilyen „vendégeskedő hétvégén” találkoztunk, s beszélgettünk újságírásról, egyházról, az elesettek iránti érzékenységéről s az idén megjelent Sztehlo–gyerekek voltunk kötetről.

– A világi médiában hol a helye az egyházi, vallási témáknak? A kérdés folyamatosan visszatér írói, újságírói munkája során, miért?
– A személyes indíttatásom oka, hogy lelkészgyerek vagyok és teológus, a férjem is teológiát végzett, de mindig volt világi munkám, világi barátaim, állami egyetemre jártam és járok. Itthonról a gyermekkoromból nyitott gyülekezeti hátteret hozok magammal, igényes teológiát, felszabadult nyári táborokat, s úgy gondolom, hogy a vallás, Isten közelsége alapvetően nem bezár, hanem kinyit bennünket egymás felé. Szeretném megmutatni, hogy társadalom és egyház nem két külön halmaz, hanem egymáshoz sok szálon kötődő – időnként, mint minden kapcsolat, feszültségekkel teli, máskor gyümölcsöző, de nem reménytelen – viszony. Pályám legelején szembesültem azzal, hogy a hazai médiapiacon nincs nagy mozgásterük a vallási, hitéleti dolgoknak, az egyházak pedig szinte kivétel nélkül politikai keretben vagy valamilyen botrány alanyaként jelennek meg az újságokban, az egyházi média viszont nehezen lát túl a megszokott, biztonságos kereteken, ezért hamar hiányérzetem támadt…

– Miért fontos, hogy egyáltalán helyet kapjon a vallás, a vallási szempont a nyilvánosságban?
– Az a minta, amelyik száműzi a vallási élményt a nyilvánosságból, ma már kevésbé állja meg a helyét, emiatt nagy szükség lenne a vallási műveltségre, a vallások árnyaltabb bemutatásának a képességére. A hazai és a külföldi politikai vagy migrációs folyamatok miatt egyre gyakrabban találkozunk vallási fogalmakkal, arról nem is beszélve, hogy az olvasók – és a szerzők – egy részének szintén fontos erőforrás lehet a vallás. Klasszikus közszolgálati feladat lenne a világvallások, egyházak életének valós bemutatása, a botránykereséstől és a túlzott idealizálástól mentesen. Fontosnak tartom, hogy mind a szakma, mind az olvasók tisztában legyenek azzal: valójában mit tanítanak, miről szólnak bizonyos vallások, mert ha nem ismerjük ezeket vagy akár saját vallásunk, felekezetünk tanítását, akkor könnyen kiforgathatják, félremagyarázhatják, politikai célokra, végső esetben akár erőszakra is felhasználhatják. Ezért is van nagy felelőssége az egyházi és világi médiának abban, hogyan beszél a vallásokról, és milyen megszólalókat talál – ha talál egyáltalán – vallási témákban. Ha bankárokat kérdezünk meg pénzügyi témakörökben, gyermekvédelemmel kapcsolatosan szociális szakembereket, egészségügyben orvosokat, akkor jogos elvárás, hogy vallási kérdésekben egyházi embereket, teológusokat kellene. Másrészt viszont a közösségi média eszközeinek köszönhetően a személyes vallási élmény kifejezése ma már sokkal könnyebb lehet, ezért az is érdekes kérdés, hogy egyáltalán mit értünk média alatt, és hogy hol jelenhetnek meg ezek a témák a szerkesztett újságokon kívül.

– Az Ön által alapított KötőSzó evangélikus blog az egyházi és világi újságírás közötti űrt tölti be?
– A KötőSzó részben amiatt indult, mert azt gondoltam, hogy ha a hiteles keresztény hang nem kap teret, akkor létre kell hozni egy felületet, ahol megszólalhat. Olyat, ami nem feltétlenül a világi média szerint gondolkodik, de ért és beszél annak nyelvén. A KötőSzón szeretünk rákérdezni, körüljárni és megvilágítani olyan társadalmi jelenségeket, amelyek itt vagy ott tabutémának számítanak, mégis sokakat érdekelnek. Ettől lesz sajátos, sokak számára üdítő, másoknak talán kicsit bosszantó mindaz, amit a blogon olvashatnak. Az számomra is folyamatosan felmerülő kérdés, hogyan építhetne hidat ez a felület a társadalom és az egyház, valamint a kereszténység és a rendkívül megosztott magyar közéleti viszonyok között.

Az interjú itt folytatódik.

Címkék: Laborczi Dóra - interjú -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!