„Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.” Mintegy hitvallásként is gondolhatunk erre a mondatra attól a lelkésztől, aki polgárjogi harcosként küzdött az emberek közötti egyenlőségért. Biblikus alapú beszédei és megnyilvánulásai arra hívták fel a figyelmet, hogy a kirekesztés helyett a másik megbecsülése a helyes út. A testvériségen alapuló társadalom olyan jövőt jelent, amely a szereteten nyugszik. Meglátása szerint az ember úgy becsüli meg saját talentumát, ha munkájával és életével nem magának, hanem Istennek kíván dicsőséget szerezni. Ez pedig nem történhet meg úgy, ha valaki közben kirekesztő, a másikat lenéző lélekkel él.

„Az idő mindig alkalmas jó tettek megtételére” – vallotta Martin Luther King. Amennyiben megfogadnánk ezt a tanácsot, talán kevésbé mennénk komor, lehajtott fejjel, vagy kapkodva az utcán. Előbb vennénk észre a másikban a felebarátot, mint a mindennapok mókuskerék-szerű fájdalmát, a hétköznapi gyötrődést. Pál apostol leveleiben sorra feltűnik egy időhatározó, mely a keresztény ember számára eligazítást adhat: „nün” (most). Ha elfogadjuk, hogy „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) vajon közömbösen elmegyünk-e meggyötört életű testvéreink mellett? Vajon akkor is a hétköznapi ringlispíl előre nem tekintő, mának élő életét éljük, vagy észre vesszük, hogy Valaki értünk áldozatot hozott? A szeretetlenség, a szűnni nem akaró kételkedés helyett vajon észre vesszük-e hogy a ma más lehet mint a tegnap volt? Meglátjuk-e a másikban a szerető társat, a nélkülözőben a lehetőséget, a szürke hétköznapban az alkalmas idő lehetőségét?

Ötven évvel ezelőtt Washingtonban negyedmillió ember gyűlt össze hogy meghallgassa a prédikátort. Ő egy álomról beszélt. Egy olyan időről, amikor az emberek észreveszik a másikban a testvért. Jézus a szeretetparancsban ezt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22, 37-39) Martin Luther King álma Jézus szavain nyugvó tanúság arról, hogy az ember képes lehet felemelkedni önző érdekein. Ez pedig nem globális, politikai, vagy társadalmi változásokkal kezdődik, hanem egyéni döntések útján… 1964-ben a Nobel-békedíj átvételekor a baptista lelkész többek között így fogalmazott: „Előbb, vagy utóbb a föld minden emberének rá kell jönnie, hogyan élhetünk békében, ezáltal alakítva át ezt a kozmikus gyászdalt, a testvériesség teremtő zsoltárává. Ha ezt el akarjuk érni, akkor az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet.”

Martin Luther King: Van egy álmom

„Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.

Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…

Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.”