– Mit jelent a házasság?

Farkas Zsolt: A házasság – hogy egy férfi és egy nő összeköti az életét – az ember  teremtésétől, Ádám és Éva megteremtésétől származik. Én személy szerint Istentől származtatom azt, hogy férfi és nő családot alapítva együtt éli az életét. Ezt mintegy belénk kódolt dologként tudom felfogni.

Várnagy Andrea: Nem tudom, hogy másoknak mit jelent a házasság, nem is szeretnék nagy szavakat megfogalmazni, sokkal inkább azt tudom elmondani, hogy nekünk ez az egyik legfontosabb az életünkben. Mi idén leszünk húszéves házasok, ebből a távlatból azt látom, hogy biztosan nem lennék ugyanaz az ember, ha nem Zsolt lenne a férjem. Azt tudom, hogy a legjobb barátom, a társam mind a művészetben, mind az életben. Úgy érzem, mintha mi eggyé formálódtunk volna az évek alatt, pedig a sok hasonlóság mellett különbözünk is egymástól. Mindez akkor teljesedett igazán ki, amikor Isten belépett a mi házasságunkba, és ezáltal sok mindent megváltoztatott abban. Az is egyfajta szeretetkapcsolat volt, csak addig konfliktusainkat emberi módon kívántunk megoldani. Miután hitre jutottunk, azóta látjuk, hogy így egészen más: az ember ránéz a másikra, és tudja, milyen hálás érte.

– Milyen példákat kaptak szüleiktől?

Farkas Zsolt: Engem békés családi háttér vett körül, így ebben csak pozitív példát tudok mondani. Ahogy az elvált szülők gyermekeiben tovább tud menni a rossz példa, én bízom benne, hogy bennünk is és gyermekeinkben is továbbmegy az a jó, amit megtapasztaltunk és megtapasztalunk.

Várnagy Andrea: Nagyon könnyű dolgom volt, mert csak jó házasságot láttam magam körül. Mind nagyszüleim, mind szüleim házasságára örömmel gondolok, mert mindegyiküknél nagyon sok szeretetet tapasztaltam egymás iránt. A családtagjaim egymásért tűzbe mennének, és ezáltal nekem magától értetődő volt, hogy a házasság egy életre szól.

– Egy interjúban nyilatkozták, hogy „a kérdésekre a választ csak Isten segítségével kaphatják meg”. Mit értenek ezalatt? Mi az ami megváltoztatta az életüket?

Várnagy Andrea: Az, hogy az Istent megismerhettük, és Ő belépett az életünkbe, akkora fordulat és hála a szívemben, hogy el sem tudom képzelni, hogy mi hogyan éltünk előtte. Korábban nagyon idegennek tűntek a hívő emberek, mert azt hittem, hogy rengeteg korláttal jár a hívő lét. Azt gondoltam, hogy talán nem járhatok divatos ruhákban, nem lehetek önmagam, ha a hívők közösségébe tartozom. Ahogy Isten belépett az életembe, megtapasztaltam azt a szabadságot és az a biztonságot, amit Ő ad. Mindig is szerettem volna pontosan tudni, hogyan fognak az életemben zajlani az események, ebből fakadóan rengeteg félelem is volt bennem, hogy mit ronthatok el. Az, hogy nem nekem kell az életemet irányítanom, hanem ezerszer jobb kézben van, talán a legnagyobb ajándék számomra és ez az a szabadság, amit nap mint nap tapasztalok. Az életemet visszanézve tudom azt is, hogy ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor azt lehet, hogy most nem értem, és nagyon szomorú vagyok. De ha belegondolok, akkor mint a puzzlekockák, összeállnak az események, és rá kell jönnöm, hogy a javamat szolgálta, ami történt.

– A család része a gyermek. Önöknek három gyermekük van. Mesélnének róluk?

Várnagy Andrea: Ők az életünk fénypontjai. Nagyon eseménydús velük az életünk. Nemcsak a húszéves házassági évforduló gondolata vesz minket körül, hanem egyúttal most vagyunk talán a legnehezebb korban is, hisz van egy nagykamaszunk, egy kiskamaszunk és egy dackorszakos gyermekünk. És emellett eddigi életünkben most van a legtöbb felkérés, koncert is... Néha nagyon nehéz és sok segítséget igényel a sok koncertet a családdal összeegyeztetni. Mivel mi közösen négykezesezünk, így folyamatosan együtt vagyunk úton. A nagyszülőknek nagyon hálásak vagyunk, hogy segítenek és szeretettel és türelemmel állnak mellettünk.

– Két CD-jük is gyermekeik ihletésére született. Ezek alapján „hánykezes” előadáson vesznek részt?

Várnagy Andrea: Abszolút tízkezeses a mi életünk! Jelenleg A Zeneképzelet-turné közepén vagyunk, és szenzációs élmények érnek minket. Nekünk a koncertezés a munkánk, ebből élünk, ez a hivatásunk, de a legnagyobb ajándéka  mégis az a számtalan visszajelzés, amit a gyermekektől és pedagógusoktól kapunk. A Földi mese című, középiskolásoknak szóló előadásainkon pedig a zene mellett átvezetjük őket az élet állomásain versek segítségével. Olyan üzenetet tudunk nekik átadni, amely az élet értékeit mutatja meg nekik.

– Nemcsak otthon, hanem a munkában is együtt élnek. Pál apostol azt mondja: „Viseljétek el egymást szeretetben.” Önöknél ez valóság?

Farkas Zsolt: A kulcsszó, hogy szeretetkapcsolat legyen férj és feleség között. Ha konfliktusok vannak, akkor azokat is olajozottabban lehet megoldani ezen belül. Bár köztünk is vannak nézeteltérések, mint minden házasságban –  és szerintem nem mond igazat az, aki ezt tagadja –, mégis igyekszünk felülemelkedni ezeken, és mindig szem előtt tartani azt, hogy Istennek nem kedves, ha a házastársak ellentétben állnak egymással.

Várnagy Andrea: Mivel művészek vagyunk, és intenzíven kimutatjuk az érzéseinket, ezért talán nálunk látványosabbak a mélységek és a magasságok is, de a szeretet mellet legfontosabb a megbocsátás képessége.

– Előadásaikról azt nyilatkozták, hogy Isten dicsőségét szeretnék mindig közvetíteni. Johann Sebastian Bach Soli Deo Gloriát írt művei végére. Önök hogy végzik ezt?

Farkas Zsolt: Egyrészt akár gyermekeknek, akár felnőtteknek játszunk, a koncertjeinken megszólítjuk a hallgatóságot, és mindig belecsempészünk abba egy kis evangéliumot, másrészt mindig tudjuk, hogy az, ami ott megszólal, nem a mi tehetségünk érdeme, hanem Isten kegyelme.

Várnagy Andrea: Azt hiszem, hogy szinte minden koncertünkön áldás van – akár kisebb koncertjeinken, vagy zenei életünk nagy állomásain. Amikor Kijevben a Zeneakadémián, Kárpátalján, Kanadában vagy New Yorkban játszottunk, és az emberek állva tapsoltak nekünk, akkor tudatosult bennünk, hogy az Isten hova is hozott el minket. Én ugyanis nem biztos, hogy saját erőmből a darabokat olyan csodálatosan elő tudtam volna adni, mint Vele. Rá kellett döbbennünk arra az áldásra, hogy nekünk Isten a zenei tehetséget adta ahhoz, hogy szolgálhassunk általa az Ő számára.

– Évről évre alacsonyabb a házasságkötések száma. Mit gondolnak, miért van ez így?

Farkas Zsolt: Azért vagyunk emberek, hogy használjuk a fejünket, vagyis meg tudjunk oldani problémákat, nem pedig azért, hogy sutba dobjuk azt, amivel esetleg éppen akkor gond van. Azt, hogy nem trendi ma házasnak lenni, nem divatos a papír ahhoz, hogy gyermekünk legyen, én alapvetően felelősséghárításnak tartom.

Várnagy Andrea: Annyira sok a rossz példa, és a média negatív hatása is befolyásolja az embereket. Akinek nincsen olyan háttere, amit a szülőktől láthat vagy egy gyülekezetben élhet át, annak nagyon nehéz helyzete van. Sajnos divattá vált a házasság nélküli együttélés és egyúttal az is, hogy minden helyettesíthető, pedig ha belegondolunk, a gyermekeinkkel is van probléma, mégsem cseréljük le őket. Mai világunk azt sugallja, hogy egyedül te vagy a fontos, ha nem vagy boldog a kapcsolatodban, akkor azért a másik a hibás, így nyugodtan válthatsz. Ezért is vagyok boldog, hogy a házasság hete kezdeményezés létezik, hiszen éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy ha van is konfliktushelyzet, attól csak csiszolódunk, változunk, és ez újabb esély arra, hogy a házasságunkban növekedhessünk.

– Mivel ad többet egy házasság?

Farkas Zsolt: Szerintem a házasságkötések túlnyomó részében nem tudatosul az, hogy ki előtt történik az eskütétel, azaz hogy nemcsak egymás és az ismerősök előtt, hanem egyúttal Isten előtt is. Nálunk is szinte eltörpült a szép esküvői ruha és a külsőségek mellett a valódi tartalom. Azóta tudjuk az esküvő valódi lényegét, mióta megtértünk és rájöttünk arra, hogy nem a külsőségekben, hanem az Isten által közös házasságon van a hangsúly.

Várnagy Andrea: Alapvetően mi tényleg azóta tudjuk ezt, mióta „lelki édesapánk”, Sipos Ete Álmos, aki a Nagyvárad téri gyülekezet lelkipásztora volt, egyik évben a házaspári körök témájaként a házastársi eskü szövegét választotta. Ekkor értettem meg, hogy az esküben behívom Istent a házasságomba az első mondatban, és onnantól neki ígérem meg, hogy férjemmel élek jóban és rosszban egyaránt. Szerintem a házasság egy olyan járható út, amely mind a házastársak, mind a gyermekek számára az igazi kiegyensúlyozottságnak lehet a bölcsője, viszont azt tudni kell hozzá, hogy ahogy másért, ugyanúgy ezért is meg kell küzdeni.

– 2012-ben Lackfi János és felesége, Bárdos Júlia voltak a házasság hetének arcai. Lackfi Jánossal közös alkotásuk is van.... Esetleg közösen is szoktak szerepelni?

Várnagy Andrea: Legutóbb Kapolcson találkoztunk, és ott is megéltük, hogy nagyon sok mindenben hasonlóképpen gondolkozunk. Beszéltünk róla, hogy ha kicsikét lecsendesednek a teendők, akkor elkezdünk egy közös munkát, az ő versein keresztül is szeretnénk egy újabb, jelenleg még nem publikus témájú feldolgozást létrehozni.

– Mit üzennek a házasság előtt állóknak?

Farkas Zsolt: Beszélgessenek azokkal, akik már házasságban élnek, és van némi tapasztalatuk. Mi is azt hittük fiatalon, hogy sokkal jobban fogjuk az életünket irányítani, mint a szüleink, viszont rá kellett döbbennünk, hogy szükséges az életünkhöz az a példa, amelyet általuk kaptunk. Egyúttal azt is üzenném, hogy készüljenek fel arra, hogy helyenként nehézségekkel jár a házasság, de nagyon nagy támasz mindkettőnek annak a tudása, hogy két ember egy irányba megy...

Várnagy Andrea: Hihetetlenül jó ezekben a nehézségekben egymásért harcolni. Azt az örömet semmi nem tudja visszaadni, amikor az ember szeretettel tud ránézni és rácsodálkozni a másikra. Ezeket a harcokat jó megvívni, és jó úgy győztesen kikerülni belőlük, hogy közben rádöbbenek arra, hogy a másikért tettem valamit. Ne ijedjünk meg az első konfliktusoktól, hanem menjünk szembe velük.

– Mit üzennek a házaspároknak?

Farkas Zsolt: Azt, hogy töltsenek minél több időt együtt, kettesben, még akkor is, ha gyermekek is vannak már. Meg tudja erősíteni a házasságot, ha közös élmények, feltöltődések színesítik a hétköznapokat, hisz ez szükséges ahhoz, hogy felismerjük, miért is házasodtunk össze.

Várnagy Andrea: Emellett nagyon fontos, hogy az Istennel is közös időt töltsünk. A nagy hajtásban van, hogy kicsit lazul a viszony, viszont nagyon szépen összerendeződik a család, amikor esténként leülünk és egy rövid családi áhítatot tartunk. Mi a mai igét olvassuk fel és beszélgetünk róla, aminek hatására számtalan újat tudunk meg a másikról is, hisz olyan dolgok is kiderülnek gyermekeinkről és a másikról, amelyek a napi teendők között eltörpülnének. Tudom, hogy mai életünkben nagyon nehéz, de azt mondanám, hogy az együtt töltött minőségi idő talán a legfontosabb.