Vecei vigalom

Vecei vigalom

Share this content.

Szöveg: evbgyinfo, fotó: Bartha István
Ipolyvece – Hagyománnyá vált ünnepi napot tartottak Ipolyvecén június 17-én, szombaton. Az alapvetően vidám össznépi eszem-iszom előtt azonban mindig megemlékeznek a magyarság szétszakításáról a trianoni emlékműnél, amelyet az evangélikus templomkertben állítottak fel.

Molnár János polgármester, aki a gyülekezet felügyelője is egyben, megnyitotta az ünnepséget, majd Balla Mihály, a körzet országgyűlési képviselője tartott beszédet, melyben a nemzeti összetartozás fontosságát, a határon túli magyarokkal való egységet hangsúlyozta. A Tormay Cécile Történelmi és Irodalmi Társaság tagjai hazafias verseket és énekeket adtak elő, miközben a jelenlévő társadalmi szervezetek egy-egy képviselője, köztük több határon túli magyarlakta település polgármestere, csángó népviseletbe öltözött leányok segítségével megkoszorúzta az emlékművet.

A délután további részében gazdag kulturális program várta az érdeklődőket. A községben több hagyományőrző csoport is működik. Három korosztály is képviselteti magát a néptáncosok közt, és a férfi dalkör fellépése elmaradhatatlan a település rendezvényein. Tavasszal az időseket szokták köszönteni és megvendégelni, ősszel pedig még egy falunapot tartanak.

Idén a rendezvényhez kapcsolódóan ötödször nyitottak meg időszakos tárlatot. Ez alkalommal Sulyan Sára mandaláiban és Vígné Káposzta Mária festményeiben és textilmunkáiban gyönyörködhettek az érdeklődők. Sára néhány évvel ezelőtt Balassagyarmaton konfirmált, nagyszülei pedig az ipolyvecei gyülekezet tisztségviselői.

A kultúrház udvarán felállított katlanokban finomabbnál finomabb ételek készültek, közben pedig csapra ütöttek egy hordó Csíki sört is a nemzeti összetartozás erősítése jegyében. A hagyományőrző és szórakoztató produkciókat a szabadtéri színpadon mutatták be, majd rockkoncerttel és táncos mulatsággal ért véget a hajnalig tartó ünnep.

A falu vezetője hitét aktívan gyakorló keresztyénként és közösségépítő vezetőként egyaránt fontosnak tartja, hogy mind a római katolikus, mind az evangélikus gyülekezet lelkészét meghívja a rendezvényekre, ugyanis sajnos egyik felekezetnek sincs helyben lakó papja. Lutheránus Péter drégelypalánki plébános és Bartha István balassagyarmati lelkész az ökumenikus imahéten és az ádventi gyertyagyújtások alkalmával is végez közös szolgálatot, és januárban kölcsönösen szeretetvendégségre invitálják egymást a két közösség hívei.

Másnap, a Szentháromság ünnepe utáni első vasárnapon az Ipolyvecei Evangélikus Egyházközség egy másik szép örömünnepére is sor került. Sok év után először újra keresztvíz került egy kisfiú, Varró Botond homlokára. A jeles alkalommal, hála a részben távolról érkezett családtagoknak, csaknem duplájára nőtt az átlagos vasárnapi gyülekezet.

Címkék: Ipolyvece - Észak -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!