Védőfelszereléseket kaptak az intézmények a kínai evangélikusoktól

Védőfelszereléseket kaptak az intézmények a kínai evangélikusoktól

Share this content.

Forrás: boon.hu, szöveg: Marosréti Ervin
Ózd – Több önkormányzatot, köztük az ózdit is támogatta a Kínai Evangélikus Gyülekezet. A helyi városházán a koronavírussal szemben használt védőfelszereléseket adományozott a szervezet képviselője, amelyet a város nevében Janiczak Dávid polgármester vett át. A dobozokban védőruhák, kesztyűk és fertőtlenítőszerek voltak, amelyek szükség esetén az újbóli hatékony védekezést szolgálhatják majd.

Jyng Mihály, a Kínai Evangélikus Gyülekezet elnöke elmondta: ebben a helyzetben fontosnak tartják, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsék az önkormányzatokat. Ózd mellett hasonló adományokkal jártak már Kiskőrösön, Monoron, Dabason és több fővárosi önkormányzatnál is. A gyülekezetet egyébként több mint egy évtizede alapították, jelenleg százötven taggal működik.

„Az egyik ózdi kínai áruház tulajdonosa is tagja az evangélikus gyülekezetnek, az ő segítségével kaptuk ezt az adományt, amiért egy külön levélben is kifejeztem a köszönetemet – tette hozzá Janiczak Dávid polgármester. – A védekezéshez használt védőpajzsok, ruhák, kesztyűk és fertőtlenítőszerek az ózdi szociális intézményekbe kerülnek, hiszen ebben az ágazatban van leginkább szükség erre. A hírek szerint a koronavírussal kapcsolatban egy második hullámra is készülni kell, ezért igyekszünk erre a lehető legjobban felkészülni.”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!