A világkonferenciát az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma, az Egyházak Világtanácsa, valamint a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa szervezte. Meghívott vendégként jelen voltak az ENSZ, az Európa Tanács és az UNESCO – a világszervezet nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete – szakértői csakúgy, mint világvallások képviselői.

A kereszténység mellett az iszlám, a zsidó, a hindu és a buddhista vallás reprezentánsai által is megszólaltak az öszszefogás, a kultúrákon és vallásokon átívelő szolidaritás hangjai. A konferencia részvevői, különböző egyházak és egyházi szervezetek delegáltjai a világ minden tájáról érkeztek; a közös előadásokon túl lehetőségük volt szekcióüléseken régiók szerint is megvitatni az őket helyi szinten a leginkább érintő kihívásokat. Így lehettek egy-egy csoportban Afrika, Ázsia, Európa, Latin-Amerika, Észak-Amerika és Óceánia delegáltjai. Létszám szerint a legnagyobb csoportot Európa adta, Magyarországról az egyetlen jelen lévő képviselő e sorok írója lehetett.

„Istentelen háromság”

A xenofóbia, a rasszizmus és a populista nacionalizmus hármasságát – konferenciánk alapfogalmait – az egyik előadó „istentelen háromságnak” nevezte. E tényezők egyenes következményeként óriási veszély, hogy a menekültek a manipulált kommunikációs térben mint versenytársak, sőt mint bűnbakok jelenhetnek meg emberek tömegei számára.

Több referátumban is teret kapott az a közös tapasztalat, amely szerint ezen „háromság” világszerte erősödik, sorra szedi ártatlan áldozatait, és nagyon tudatosan kell fellépni ellene. Egyházakként és egyházi szervezetekként is van ilyen küldetésünk, hiszen maga a történelem és benne az egyháztörténelem is azt tanítja nekünk, hogy az ezekkel a jelenségekkel járó negatív tendenciák mindig diszkriminációkhoz, diktatúrákhoz és tragédiákhoz vezettek és vezetnek ma is. Globális kihívással van dolgunk nekünk, mai egyházaknak világszerte – hangsúlyozta több felszólaló delegált is –, amelyre csakis összefogással adhatunk erős, ugyanakkor békés választ. Ehhez kétségtelenül óriási kincs az ökumené, amelyben sokkal hangsúlyosabb az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt. El kell ítélnünk minden olyan gyűlöletbeszédet, minden olyan populista retorikát, amely bármilyen kisebbséget kirekeszt, akár vallási, akár faji, akár nemi alapon történik meg a diszkrimináció.

Bátor egyház, biblikus alapok 

Az egyházak szerepét illetően több ízben megemlítették: bátor egyházakra van szükség, amelyek tudatosan vállalják a prófétai hangot, a krisztusi szeretetet, és képesek a szavakon túlmutatva az irgalom cselekedeteit gyakorolni azok irányában, akik segítségre szorulnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem veszik komolyan az emberek reális félelmeit, hanem azt, hogy hitet tesznek amellett, hogy a keresztény hit szerint Krisztusnak hatalma van a félelem felett, sőt – ahogyan az első jánosi levélben olvassuk –: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (1Jn 4,18a) 

Ahogyan erre számos pozitív példát hallottunk – példának okért a Taizé közösség immáron öt éve működő programját –, gyakran nagyon kicsiben kezdődik el minden, sokszor egy-egy menekült család megsegítésével, befogadásával, integrációjával. De ugyanígy hallottunk pozitív kezdeményezéseket a rasszizmussal vagy a populista nacionalizmussal szembeni erőszakmentes ellenállással kapcsolatban is.

A keresztény egyházak soha nem feledhetik el, hogy mandátumuk alapja csakis teológiai, csakis biblikus, csakis jézusi, csakis szeretetközpontú lehet. Ebben létfontosságú elem azon szentírási szakaszok feldolgozása, exegézise, amelyek világosan beszélnek nemcsak az idegenektől és a haláltól való emberi félelem egzisztenciális voltáról, de arról is, hogy nem lehet a félelemé az utolsó szó.

Keresztényként komolyan kell vennünk – és ez a három nap alatt többször is előkerült –, hogy Jézus evidenciaként tekint arra igehirdetéseiben, amikor utolsó ítéletről és örök életről beszél, hogy aki akár csak egyetlenegy jövevényt is befogad az ő nevében, őt magát, Jézust fogadja be (Mt 25,31–46). Azt a Jézust, aki maga is megélte, átélte, megtapasztalta, mit jelent menekültnek lenni. Az Ószövetség történeteiből Ábrahám és Sára vendégszeretetén keresztül gondoltuk végig, mit is jelentett abban a korban befogadni és elfogadni egy jövevényt.

Álmodók, realisták: közösen!

A Martin Luther King által megfogalmazott álmok (híres beszédét kezdte e szavakkal: „I have a dream…” – „Van egy álmom…”) többször is felbukkantak az előadásokban. Olyan álmok ezek, amelyeknek ma is lehet, sőt ma is van relevanciájuk egy összetett világ kellős közepén. Álmodókra szükség van az egyházakban is, hiszen sokak közös álma egy félelemmentes, igazságosságra épülő társadalom. Ugyanakkor ebben elengedhetetlen szerepet kaphatnak az „egyházi realisták” is, akik felvállalhatják a hídépítést: felekezet és felekezet között, vallás és vallás között, egyházi vezetők és a politikai, gazdasági világ vezetői között. A Gandhi által is alapértékként hangoztatott „minden ember egyenlő”, „Isten képmása” („imago dei”) gondolat is segítség lehet ezebben a folyamatban.

Valódi összefogásra van szükség, legyőzve a sztereotípiákat, az álhírek okozta szorongásokat, a szociális média tévútjait. És ebben az álmodók és a realisták együtt, kéz a kézben haladhatnak előre. Nem elfeledve az Isten országának mindennél fontosabb üzenetét, de komolyan véve a kihívásokat és azt a tényt, hogy más és más az egyházak és a politikusok feladata és küldetése a társadalomban.

Önkritikusnak kell lennünk! Mert sokszor az egyházak nemcsak a megoldás, de a probléma részei is – ahogyan fogalmazott az egyik hozzászóló. Gyakran éppen a bizalmatlanság, kicsinyhitűség vagy éppen a túlzott idealizmus csapdájába is beleeshetünk. Sőt lehetünk gátjai is egyegy jó kezdeményezésnek, ha nem állunk mellé, mögé.

Sosem feledhetjük el – tette hozzá egy másik felszólaló –, hogy eszkatológiai szempontból tulajdonképpen mindannyian migránsok vagyunk a földön. Nagyon felkavaró gondolat. Gondoljuk végig az életünket, az egyházak életét valóban a végidők aspektusai felől. Hiszen egyrészt természetesen „a hit embereiként” (ezt a megnevezést sok előadó használta közös nevezőként) fontosnak tartjuk az emberi méltóságot, az emberi jogokat, és kiállunk a szeretet kettős parancsa mellett. Másrészt viszont sokszor éppen mi nem vesszük elég komolyan, hogy ebben az értelemben mi mind vándorok vagyunk. Akiknek nemcsak a menekültekről kellene beszélnünk, hanem menekültekkel is. Nemcsak a rasszizmus vagy a populista nacionalizmus áldozatairól, hanem áldozataival is. Nemcsak róluk, velük is! És bár sokféle hang megszólalt Rómában, ez a hang, személyesen nekem, végig hiányzott. Az ő hangjuk. A jézusi aranyszabály is erre kötelez minket: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2018. október 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.