Az eseménysorozatról 2016. január 29-én, a Magyar Napló Könyvesboltban tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a szervezők és a verseny zsűritagjai adtak tájékoztatást. A több elemből álló program ugyanis verseny is egyben, méghozzá az énekmondók versenye, melyet a mai nappal: február 1-jével hirdetnek meg a szervezők, és március 1-ig, kedd éjfélig lehet nevezni rá.
A HangHordozók nevet viselő énekmondó verseny a kortárs költészet nagyobb fokú megismertetésére és népszerűsítésére törekszik. A megzenésítendő verseket idén a kortárs költők alkotásaiból: az „Az év versei” (2010–2015) kötetekből válogathatják ki a versenyzők. Egy pályázó maximum három megénekelt verssel jelentkezhet, melyet hanganyag formájában kell beküldenie a zsűrinek. A legjobbnak ítélt művek előadói közönség elé állhatnak majd. A megszólított pályázók köre ebben a esztendőben túl ível az országhatáron: az egész Kárpát-medencére kiterjed. A döntőre április 3-án kerül sor, s új információ, hogy idén a program visszatér eredeti helyszínére: a Magyar Rádió Márványtermébe.
A zsűriben az (énekelt) költészet szerelmesei, alkotói foglalnak helyet: Harcsa Veronika énekes, Csík János (Csík zenekar), Dinnyés József daltulajdonos, Stifner Gábor (Kossuth rádió, a „Vers napról napra” szerkesztője és a Gondolat-jel felelős szerkesztője), valamint Farkas Tibor (Igricek zenekar).
A Költészet Napjához (április 11.) kapcsolódva rendezik meg aznap a Versmaraton elnevezésű, 12 órán át tartó versünnepet (hétfőn délelőtt 10-től este 10-ig), amelyen csaknem száz, határon inneni és túli mai magyar költő olvas fel az előző évben publikált verseiből a Zsille Gábor költő, műfordító szerkesztette Az év versei 2016 című antológiából.
A lélekhez szóló programok mellett egy játékoseleme is lesz az idén a rendezvénynek: kortárs költőink a Költők futása című esemény keretében a XII. kerületi Költő utcában fognak maratont futni! Méghozzá – a tervek szerint – negyvenketten, fejenként ezer (hexa)métert. Így a közönség a verslábakat is megtekintheti, amint azt Zsille Gábor költő megfogalmazta a sajtótájékoztatón. De lesz „irodalmi gyúrópad” is: beszélgetésekkel, dedikálásokkal lehet gyúrni a közelgő versünnepre. Költőinkkel egyébként bárki futhat majd a különböző távokon április 9-én, 10 és 13 óra között.
A Versmaraton és kísérőrendezvényei a www.facebook.com/versmaraton2016 oldalon érhetők el, honlapunk és az evangélikus médiumok folyamatosan figyelemmel kísérik majd a rendezvényeket.