Visky András lesz a BESZ 2020. februári előadója

Visky András lesz a BESZ 2020. februári előadója

Share this content.

Forrás: Északi Evangélikus Egyházkerület
Budapest – A Budavári Evangélikus Szabadegyetem 2020. februári előadója, dr. Visky András, költő, dramaturg, színházi rendező. Az igazán izgalmasnak ígérkező előadás címe: Mire való a színház? vagy (Szent)írás és testi tapasztalat. Az előadás helye a budavári evangélikus kápolna, ideje február 10. este 7 óra (részletek a mellékletben).
Nekem a Biblia soha nem volt mese. Történetszerű volt, az édesanyám mindig úgy olvasta, hogy az a mi történetünk. Azt mondta, most az egyiptomi rabságban vagyunk, ott van a Vörös-tenger, s valóban ott folydogált a Duna, könnyen azonosultam az elhangzott történettel. Ez a mai napig változatlan, az érint meg, amiben felismerem a saját történetemet. Tanárként az én drámadefinícióm mindig is az volt, hogy drámát normális ember csak súlyos terhek alatt olvas, dráma a megcselekedhető szöveg. Úgy olvasom az írásokat, mintha azok a saját szövegeim volnának, s ezzel felmentést kapok az alól, hogy meg kelljen írnom őket.” 
(Forrás: 
https://kepmas.hu/nehez-konnyusegek-interju-visky-andrassal)

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!