Szabó Jácint éppen salátát reggelizett, amikor az Oltalom Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának konyhájában megszólítottam. A negyven körüli, jó hangulatú férfi története a maga szokványosságával együtt is megrázó, egyedi és bíztató. Szokványos annyiban, hogy itt is egy tönkrement párkapcsolat van a háttérben, s természetesen ott a két kamasz gyerek is. Ami nem szokványos, az az, hogy a két gyerek az apával maradt, és egyedi, hogy a család, ha már egyszer megfogták a feléjük nyújtott kezet, ki fog mászni a gödörből.

– Agyhártyagyulladásom lett – benne egy nyolc napos kómával – mondja a férfi, akin nyoma sincs a súlyos betegség következményeinek. Pedig volt honnan visszaküzdenie magát. A hónapokig tartó betegsége alatt nem tudott beszélni, illetve járni sem. Hetekig nem tudott kimenni az albérletből.

– A gyerekek segítettek borotválkozni, tanítottak újra járni… Tizenkettő volt a nagyobb és nyolcéves a kisebb. – A gyerekek anyja, Szabó Jácint élettársa közben, vagy előtte, de mindenesetre megismerkedett egy másik férfival és Budapesten tervezte a jövőt. A gyerekeket szerette volna magával vinni, de az akkor tizenkét éves „nagylány” nem akart elmenni. Abba meg már az apa sem egyezett bele, hogy a testvéreket elszakítsák egymástól. Az anya tehát ment, Szabó Jácint és a gyerekek maradtak. Velük maradt még a kilátástalanság, mert a felesége után a munkáját, a stabil jövedelmét is elveszítette, ami után szinte azonnal a fedél nélküliség réme is fenyegetett.

– Egy egészséges embernek sem könnyű két gyerekkel egy albérletet fenntartania, nemhogy egy rokkantnak – jegyzi meg a férfi. Az iskolában, az osztályfőnökök tanácsolták, hogy próbáljanak szerencsét a Családok Átmeneti Otthonában, amit pontosan az ilyen krízishelyzetekre hozott létre a szeretetszolgálat.

– Márciusban lesz egy éve, hogy egy pénteki napon kijöttem, és másnap már költözhettünk is. Hihetetlen szerencsénk volt. Ez aztán folytatódott azzal, hogy szeptemberben sikerült állandó munkát találnom. – A gyerekek is jól viselik a helyzetet, mert igaz ugyan, hogy egy szobában laknak hárman, de kényelmesen elférnek, saját mosdójuk és zuhanyozójuk van. A konyhán három másik családdal osztoznak, de ebből sincs gond. Van viszont terv. Az újbóli munka, a biztos jövedelem tervezhető jövőt is jelent. Éppen a jövőre gondolva maradtak a gyerekek a régi, a mostani lakhelytől távoli iskolában, mert – …ha minden jól megy továbbra is, akkor kimegyünk egy albérletbe, ahogy a gyerekek befejezik a tanévet – bizakodik Szabó Jácint, akin látszik az eltökéltség, hogy nem maradhat alul a körülményekkel vívott csatában, hiszen két gyereke jövőjéért győztessé kell válnia.

– Milyen okok miatt kerülnek be ide a családok? – kérdezem Kemenes Erika részlegvezetőt.

– Az ideiglenesen lakhatási gondokkal küzdő családok – átmenetileg otthontalanul maradt, veszélyeztetett környezetből menekülő, családon belüli erőszak áldozatává vált gyermek és szülője, illetve a válsághelyzetben lévő várandós anya – számára biztosítunk lehetőséget a család egységének megtartására, és a szociális munka eszközeivel támogatjuk a családokat önálló életvitelük megtartásában, vagy annak visszaállításában.

– Hogyan zajlik a felvétel és utána mi történik?

– Az ellátás igénybevétele önkéntes, az elhelyezés a szülő vagy a törvényes képviselő írásbeli kérelmére történik telefonon, vagy személyesen, a felvételi beszélgetést követően. Az írásban megkötött megállapodás tartalmazza a szolgáltatás idejét, a gyermek részére biztosított szolgáltatások körét, az ellátásért fizetendő, a jövedelemhez igazodó térítési díj havi mértékét, valamint a kijelölt családgondozóval történő együttműködési kötelezettséget.
Elsődleges célunk, hogy a beköltöző családokat a lakásproblémáik tartós rendezéséhez szükséges „önerő”– kapcsolati, pénzügyi és belső erőforrások, készségek – előteremtésére motiváljuk, és tájékoztatást nyújtsunk arról, hogy milyen állami, önkormányzati támogatásokat, illetve egyéb más külső forrásokat vehetnek igénybe.
Az intézményi jogviszonnyal rendelkező családok gondozásában szakmai team vesz részt, amely szociális munkásokból, szakgondozókból, jogászból, pszichológusból és lelkészből áll. A gondozás folyamatát folyamatosan értékeljük. Ezt megelőzően a családgondozó és a családtagok közösen tekintik át a megállapodásban foglaltak teljesülését, illetve nem teljesülését, feltárva ennek okát, az esetleges módosítások szükségességét.

– A felvétel során kit részesítenek előnyben?

– Mindig azt a családot, amelynek a leginkább szüksége van a lakhatásra.

– Mi számít sikernek?

– Mivel a gyermek legjobb érdeke a saját családban való nevelkedés, ezért addig, amíg nem veszélyezteti egészséges testi, lelki és erkölcsi fejlődését, az elhelyezés időszakával meghosszabbítjuk a gyermek életének azon szakaszát, amelyet a saját családjában nevelkedve eltölthet.

– Milyen a családok közössége?

– Jelenleg tizenkét család él az otthonban, közülük kilenc már másfél–egy éve itt van. Ők jól ismerik egymást, összetartanak, szívesen segítenek egymásnak, legyen az főzés, bevásárlás vagy a gyermekek ellátása, felügyelete. A beköltöző családokat szívesen fogadják, segítik mielőbbi beilleszkedésüket.

– A gyerekek hogy érzik magukat?

– A gyerekek a szüleikhez hasonlóan segítik egymást, iskola után együtt játszanak, a fiúk fociznak. Nagy örömmel vesznek részt a szabadidős programokon, mint például a Halloween partyn, a farsangon, a családi napon. Míg itt élnek, addig ez az otthonuk, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy jól érezzék magukat, teljes életet élhessenek.

– Mitől más ez az intézmény, mint a többi?

– Mi is betartjuk a szakmai szabályokat, magas színvonalú ellátás biztosítását tűztük ki célul. Fontos számunkra a segítségnyújtás, ezért mindenkinek igyekszünk esélyt adni az újrakezdéshez, de azt valljuk, hogy csodát mi sem tudunk tenni. A jobb élethez a család aktív együttműködése, tenni akarása szükséges. A családok megélhetését az intézménybe a hetente akár több alkalommal érkező élelmiszer- és egyéb adományokkal segítjük. A szakmai team tagjaként az evangélikus lelkész kollégánk heti rendszerességgel vesz részt a családok gondozásában.

Szilágyiné Kőhegyi Renáta másodszor kért és kapott menedéket a Családok Átmeneti Otthonában. Esetében a család öt kicsi gyereket jelent. A nagyobb ikerpár már éppen iskolás, a legkisebbek alig egyévesek, és van köztük egy csaknem hatéves fiú is. Most hatan élnek egy hatágyas szobában, amihez egy zuhanyozó tartozik. A konyha – két másik családdal – közös. Az első menedékkérés előzménye talán az igazán megdöbbentő, az egyébként viszonylagos jómódban élő családanyánál. Az apukával történhetett valami, véli az asszony, talán nagy lehetett az újabb ikerpár érkezése okozta nyomás, a stressz, de megdöbbentő kéréssel állt elő: „azt mondta, hogy ne vállaljuk őket. Mondjunk le a szülői felügyeleti jogról, és ne is hozzuk el őket a kórházból; éljünk ugyanúgy tovább, ahogy korábban, a három másik gyerekkel!”

– Nyilván ilyenkor megy el az ember, és viszi magával a gyerekeket is, mind az ötöt! Micsoda szerencse, hogy itt van a Családok Átmeneti Otthona, mert a nő szülei, már csak kis házuk miatt sem tudták befogadni őket. Két-három hónap telt el talán, és az apa visszakönyörögte népes családját. Néhány hónap, talán bő fél év, ha eltelt, jött az újabb sokk. A férjnél stressz, a családnál sokk. A közvetlen ok, hogy talán egy autó honosításának az elhúzódása úgy felőrölte a férfi idegeit, hogy ezek után inkább elküldte a családot, az asszonyt és a gyerekeket.

– Azt mondta, hogy jobban teszem, ha elmegyek, elmegyünk. – Az asszony megpróbált albérletet keresni, felvetődött, hogy a szüleinél esetleg, de túl sokan voltak a pici lakásra. Maradt a mentsvár, a Családok Átmeneti Otthona – másodszor. Mára állítólag összeszedte magát az anya és tervezi a jövőt. Végzettsége szerint nyelvtanár (német) lenne, korábban a családi vállalkozás adta a megélhetést, de az már nincs, és igazi jövőkép sem. Felvetődik, mint sokakban ezen a tájon, hogy talán külföldön vállaljon munkát. Németországban nyelvi nehézségei nem lennének, csak hát, sok a gyerek, óriási az anya leterheltsége. Még az is szóba került, hogy az apa – aki legutóbb már a családi ház kulcsát is elvette a nőtől – az idősebb ikerfiúkat veszi magához, a másik három maradjon az anyánál.

 – Ezek után, hogy azt mondta nekünk, menjünk, ahová akarunk, szívem nem lenne otthagyni őket. – Aztán lassan újabb kirakó került a helyére, hiszen kiderült, hogy a férjnek nem nagyon tetszett az anyósának túl gyakori jelenléte és segítsége. Zokon vette a gyámhivatal fellépését is az első hazamenetel után. Arra a kérdésre, hogy ha van egy jelentős értékű családi házuk, akkor miért nem adják el, hogy vehessen egy kisebb sajátot, kiderül: a ház a férj nevén van. Tervezgetés van, de ha az anya alaposabban belegondol a jövőjébe, elcsuklik a hangja. Mert pontosan tudja, hogy eddig is óriási segítséggel boldogult csak.

– Olyan emberek segítettek, akiktől nem is kértem, és az van a fejemben, ha nekem bármikor alkalmam lesz, hogy viszonozzam, akkor akár saját magam elé is helyezem majd őket. Nem csak anyagi segítséget kaptam, hanem – főleg a gyerekek – lelki segítséget. Akkor arra volt a legnagyobb szükségünk. Szó nélkül jöttek, jönnek és segítenek.