– Ma még kevésbé elterjedt, hogy Magyarországon, egyházon belüli szupervízióról beszéljünk. Hogyan fogadják a felekezetek a kezdeményezést?

– Változóan viszonyulnak hozzá. Vannak, akik valódi lehetőséget látnak benne, azt látják, tapasztalják, hogy a „világi” intézményekben, szervezetekben jól működik, bevált ez a fejlesztői megközelítés, és ezért szívesen veszik át. Vannak, akik veszélyt látnak benne, mondván „elviszi a figyelmet a lényegről”, vagy olyan területeket is érinthet, amihez nincsen illetékességük a szupervizoroknak. Több európai országban az egyházi szervezetek jelentős munkaadónak számítanak, náluk nagyobb múltja van a szupervízió alkalmazásának. Az utóbbi 20-25 évben erősödik az érdeklődés a magyarországi egyházak részéről is. Egyre több egyházi személy végez szupervizori tanulmányokat.

– A konferencia egyik témája volt az egyházi és piaci szemlélet egymással való ütköztetése, a tapasztalatcsere. Milyen különbségeket fedez fel a két szektor között?

– Eddigi tapasztalataim szerint a piac számára elsődleges cél a hatékonyság, eredményesség. Az egyházakban alapvetően fontos az egyetértés, együttműködés. Természetesen mindkét helyen mindkét cél jelen van, hangsúlyuk azonban eltolódik az egyik, illetve a másik irányba. Ennek konzekvenciáit és terheit egyaránt viselik mind a szervezetek, mind a munkavállalók. A szupervízió feladata mindkét szektorban a jobb belső egyensúly elősegítése.
Az egyházi intézményekben történő Szupervízió során sok esetben az Istennel való kapcsolat a személyes reflexiókban természetes módon van jelen, ezáltal egy átfogóbb valósággal találkozunk.

– Összehasonlítva a piaci és egyházi szupervíziót Ön hogy látja: mennyire nagy veszély a kiégés az egyházban?

– A kiégés egyfajta fenyegetettség mindannyiunk számára, minden tevékenységet meg lehet unni, és bele is lehet fáradni. A lehetősége ott van. A kérdés az, hogy milyen „távolságban” tudjuk magunktól tartani ezt a kiégést? Hogyan tudunk megújulni, és regenerálódni? A saját munkánkat hogyan tudjuk önmagunk számára élvezetesebbé tenni? Például azzal, hogy egyre tökéletesebben végezzük azt. Van egy küldetésünk: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

– Ön Kérdés-válasz-kérdés-válasz címmel tartott foglalkozást. Mit takar ez a cím?

– A címben egy grafikai elem is volt (amit technikai okok miatt nem jelent meg), a „kérdés-válasz-kérdés-válasz” után egy üres pergamenlap volt látható. Jelentése, hogy azt nekünk kell „kitölteni”, és hogy mi kerül rá, az nagymértékben rajtunk múlik. Kérdéseinkkel egyre pontosabb válaszokhoz juthatunk, sokszor meglepetésként, ajándékként érkeznek meg hozzánk, és így segítenek a továbblépésben.

– A szupervízió meglátásom szerint felfrissülést, lélegzetvételt is jelent, legalábbis erre nyújt lehetőséget. Mennyire látja ennek szükségét az egyházban?

– Felfrissülés, levegővétel, ez is, az is, és még rengeteg energiaforrás lehetősége „lakik” benne. Megállni, önmagamra nézni, sőt, önmagunkra nézni, akár szervezetként is: mit csinálok, hogyan hatnak rám az események, én hogyan hatok, reflektálni önmagamra, számot adni önmagamnak önmagamról.
Ha az egyházakra, mint földi szervezetekre gondolok, akkor természetesen a válasz az, hogy nagyon is, mert az egyházban dolgozók ugyanúgy küzdenek nehézségekkel a napi munkájuk során, mint más. Fontos, hogy a munkával kapcsolatos dilemmákkal, feszültségekkel ne maradjanak egyedül. Legyen biztosított számukra megfelelő fórum, ahol ezek a feszültségek oldódnak, megértések és újraértelmezések születnek, valamint megoldási irányok körvonalazódnak. Erre alkalmas a szupervízió.