Az egykori neves jogász, akadémikus Magyarország történetének egyik legvészterhesebb időszakában, 1944-ben töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot s e mellett az Evangélikus Egyház egyik megbecsült világi vezetője is volt. Az igazságügyi miniszter alapított „Vladár Gábor-díjat” idén Boleratzky Lóránd jogász kapta.

A konferenciát házigazdaként megnyitó Hajdó Ákos, a gimnázium igazgatója Vladár Gábor 1938-ban, a gimnáziumban mondott beszédéből idézett. Az evangélikus jogtudós akkor Ciceró szavai nyomán arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a feltétlen kötelességtudat az ember életének alapvető tisztessége, ennek hiánya pedig maga az erkölcstelenség.

Vladár emberségét, becsületességét és hívő keresztyén világszemléletét méltatta Fabiny Tamás is. Egyházunk északi kerületének püspöke Pál apostol zsidókhoz írt levelét (13,7) idézve arra intett, hogy emlékezzünk meg vezetőinkről. Márpedig a Bányai Egyházkerületben és a budavári gyülekezetben az egyházuk világi vezetőjeként is tevékenykedő, egykori jogtudós olyan vezető volt, aki a legnehezebb időkben sem veszítette el emberségét – mondta a püspök. Vladár az evangélikus zsinatokon jogi szaktudásával segítette az egyház vezetését, néhai püspökünket, Ordass Lajost pedig 1945 után a hatalmat magukhoz ragadó kommunistákkal folytatott, sorsdöntő és kiélezett tárgyalásokon is támogatta. Tette ezt mindaddig, amíg – a Vladárban a felkészült, veszedelmes ellenfelet meglátó – Rákosi Mátyás kifejezetten el nem tiltotta a tárgyalásoktól. Vladár Gábor, ha a jogról szólt is, mindig Isten igéjét hirdette – mondta Fabiny Tamás. A püspök felidézte azt is, hogy az ’50-es években Vladárt a hatalom osztályellenségnek minősítette, anyagi javadalmazásától megfosztotta és családjával együtt Borsod megyébe kitelepítette. Gyülekezeti társai és legjobb barátai ezekben a nehéz időkben sem hagyták el őt, Boleratzky Lóránd jogász kollégája gyakran meglátogatta az ínséget szenvedő Vladár családot, s száműzetésük legnehezebb időszakáról az ő jóvoltából rendelkezünk dokumentumokkal.

Boleratzky Lóránd felszólalásában az egykor az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő osztályán is tevékenykedő Vladár Gábort olyan kiemelkedő jogtudósnak nevezte, aki büszkén és bártan vállalta a rá mért megpróbáltatásokat. Vladár munkásságának egyik fő üzenete – jelentette ki a jogász –, hogy állam és egyház viszonyát csak arra az alapra lehet építeni, hogy az állam nem tűri, hanem támogatja a tőle fontos feladatokat átvállaló, ám mindenkor szabadon tevékenykedő egyházat.

A konferencia következő részében Antal Tamás, a Szegedi Tudomány Egyetem docense az Igazságügyi Minisztérium szervezetének történetéről,

Mirák Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának vezetője pedig az állam és az egyház kapcsolatáról tartott előadást, különös tekintettel az 1945 és 1948 között eltelt évekre. A történész felidézte, hogy Vladár Gábor zsidókat mentő tevékenységét a vészkorszakban ugyancsak helytálló, Budapesten tevékenykedő svéd diplomaták és vöröskeresztes alkalmazottak is nagyra értékelték. Vladár tiszta szívű, mélyen érző keresztyén ember volt, aki azokban az években is kitartott egyháza és testvérei mellett, amikor a hatalmat mindinkább megragadó kommunisták a hazai felekezetek teljes felszámolására törekedtek –mondta a történész.

Révész Béla, a Szegedi Tudomány Egyetem docense a konferenciával egyidőben megjelent Vladár Gábor emlékkötetről beszélt. A könyv szerkesztője és Vladár életének kutatója több érdekes momentumot is kiemelt az összegyűjtött anyagból. Beszélt arról, hogy az igazságügyi tárcánál dolgozó Vladárt kérték fel, hogy szakértőként működjön közre a biatorbágyi viaduktot 1931. szeptember 12-én felrobbantó Matuska Szilveszter ügyében. Arról kellett állást foglalnia, miként viszonyuljon a magyar igazságszolgáltatás ahhoz a tényhez, hogy a terroristát a halálbüntetést nem gyakorló Ausztriában fogták el és onnan adták ki Magyarországnak, ahol akkoriban ez a büntetés része volt a jogrendszernek. Révész Béla emlékeztetett arra is, hogy az évtizedekig elfeledett és agyonhallgatott Vladár Gábor emlékét 1999-ben már megpróbálták méltó módon megidézni, ám az akkor Dávid Ibolya (MDF) vezette igazságügyi minisztérium ez elől kategorikusan elzárkózott. Az emlékkötet összeállítója és szerzője felidézte Vladár azon jogi állásfoglalását is, amit az 1939-ben Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter megkeresésére fogalmazott meg: ha a gyanú puszta léte elegendő egy állampolgár internálásához, elítéléséhez, nincs szüksége az államnak bíróságokra, igazságszolgáltatásra. A sors és a történelem kegyetlen fintora – tette hozzá a szegedi egyetem docense – , hogy Vladárt az ’50-es élekben éppen így, minden tényleges jogi alap nélkül telepítették ki és tették földönfutóvá.

Trócsányi László igazságügyi miniszter előadásában arról beszélt, hogy kinevezése előtt, parlamenti bizottsági meghallgatására készülve került kezébe Vladár Gábor önéletírása, melyet a nincstelenségbe taszított, megroppant egészségű evangélikus jogtudós élete alkonyán már szinte vakon vetett papírra. A miniszter kijelentette: példaképének tekinti Vladár Gábort, aki soha nem választotta el a jogot az erkölcstől, az etikától, amely számára mindenkor a keresztyén hitre épült. A jog nem csak az ész, hanem a szív dolga is – idézte Trócsányi László Vladár Gábor gondolatát, amely útmutatásul szolgálhat minden miniszternek, aki a szó eredeti, latin gyökeréhez igazodva munkáját valóban a köz szolgálatának tekinti. Beszédében a miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Vladár minden rá és családjára nehezedő nehézség ellenére 1945 után nem lett kollaboráns, vagy társutas, inkább tartotta magát ahhoz a keresztyén alapokra épülő, polgári etikához, ami a legembertelenebb időkben is megtartotta őt igaz emberségében.

Ezért tartotta fontosnak – mondta Trócsányi László –, hogy megalapítsa a Vladár Gádor-díjat, melyet évente egyszer adnak át. A díj átadását megelőző laudációjában a miniszter méltatta a Vladárt élete utolsó percéig segítő, támogató és emlékezetét aktívan őrző Boleratzky Lórándot, aki 1920-ban született. Iskoláit Zalaegerszegen, jogi tanulmányait pedig a miskolci evangélikus jogakadémián végezte. Számos külföldi ösztöndíj után a helsinki egyetemen folytatott egyházjogi tanulmányokat. Egy éves amerikai hadifogság után 1947-ben a miskolci jogakadémia tanárává választották, a debreceni egyetemen pedig evangélikus egyházjogból egyetemi magántanári képesítést szerzett. A jogakadémiák megszüntetése után átmenetileg budapesti egyetem nemzetközi jogi tanszékére kap beosztást, onnan azonban politikai okokból elbocsátják. Többször fizikai munkát kellett vállalnia és csak a forradalom után tud ügyvédi bejegyzést szerezni. 1957-ben egy évig Ordass püspök egyházkerületének ügyésze, 1989-től pedig tíz éven át az Ordass Lajos Baráti Kör elnöke. Könyvei, tanulmányai jogi, egyházjogi témakörökkel foglalkoznak, gyakran publikál jogász és egyházjogász példaképeiről.

Köszönő szavaiban a díjazott arról beszélt, hogy Vladár Gábort atyai barátjaként tisztelte, kitelepítésekor látogatásaival kívánta enyhíteni nehéz sorsukat, ma már kordokumentumnak tekintett, sűrű levélváltásuk tanúsága az egymás iránti aggódásnak és segítőkészségnek.

Trócsányi László írása:

Akit az igazság miatt üldöztek: Vladár Gábor

Vladár Gábor hű gyermeke maradt evangélikus egyházának akkor is, amikor ez kizárólag hátránnyal járt számára.

„Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Máté 5,10)

A fenti krisztusi boldogságmondás többszörösen is igaz Vladár Gáborra, aki a Lakatos-kormány igazságügyminisztere volt. Elődöm emlékezetének megőrzését nagyon fontosnak tartom. Egyrészt – de nem kizárólag – azért, mert kiváló elméleti és gyakorlati jogász is volt egy személyben. Az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs osztályának élén állt több mint egy évtizede, amikor is 1944 vészterhes augusztusán lemondott erről az állásról azért, mert nem volt hajlandó asszisztálni az akkori igazságügyminiszter, Antal István törvénytelen intézkedéseihez. (Bírói ítélet alapján szabadságuktól megfosztott zsidó foglyokat kellett volna átadni a csendőrségnek. Ez a foglyok számára egyet jelentett volna a deportálással és a biztos halállal.) Talán épp ezért a kiállásáért esett rá Horthy választása, amikor felkérte őt arra, hogy a háborúból kiugrást előkészítő Lakatos-kormányban vezesse az igazságügyi tárcát. Ez embermentéssel is járt: a Gestapo fogságából az ő fellépésére szabadult ki többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre és Tildy Zoltán. A nyilas hatalomátvétel után azonban neki is bujkálnia kellett. A bolsevik rendszer sem értékelte őt túlságosan.

Aki nem kötött kompromisszumot az egyik zsarnoksággal, az a másik elnyomó rendszernél sem fog kegyben állni.

A diktatúráknak megalkuvó emberekre van szükségük. Vladár Gáborra és családjára mellőzés és kitelepítés várt. A megpróbáltatásokat, egzisztenciája teljes felszámolását zokszó nélkül vette tudomásul. Annak az embernek a bölcs derűjével, aki ezt mondhatja magáról: „omnia mia mecum porto”, „mindent magamnál hordok”. De nem a sztoikus bölcsesség, hanem a keresztyén remény és belső szabadság fejezi ki őt legjobban. Pál apostollal együtt ő is elmondhatta magáról: „Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is…” (Fil 4,12)

A világi felügyelő Vladár Gábor hű gyermeke maradt evangélikus egyházának akkor, amikor ez kizárólag hátránnyal járt számára.

Számomra jogászként és a közjó alázatos szolgájaként egyaránt példakép.

A jog nem csak az ész, hanem a szív dolga – mondogatta, az általa rendkívüli becsben tartott nagy magyar magánjogász Grosschmied Bénit idézve. Ezt magam is vezérfonalként igyekszem követni igazságügyi miniszteri munkámban.