Novotny Linda hitoktató és Novotny Dániel iskolalelkész (Veresegyház):

„Már tudom szeretni nem azt jelenti, hogy két ember egy igát von,
Hanem a másikat biztatni, repülni át egy világon…"
(Kowalsky meg a Vega: Egy világon át)

Nekünk könnyű. Mi még csak tizenhat éve vagyunk házasok, huszonegy éve egy szerelemben. Szeretjük megfogni egymás kezét. Séta közben, a templomban, az ágyunkban. Feleségem keze kicsi, könnyű, a bőre mindig száraz, emiatt egészen selymes, mint a legfinomabb pergament. Mindig félek, hogy a vaskos hurka ujjaimmal kárt teszek benne, úgyhogy mindig nagyon óvatosan simogatom. Inkább csak meleg kezembe rejtem a kezét.
Az esküvőnkön el sem eresztettük. A lelkészünk egy kis játékot játszott velünk, amiből azt tanultuk, hogy mit jelent kézen fogva haladni át egy életen. Mit jelent együtt jönni valahonnan és együtt tartani valamerre. Azóta is tudjuk, hogy mit jelent egymást biztatni, felemelni, erősíteni, együtt repülni egy világon át. Jobb kezemben az ő bal keze.
Néha megijesztjük egymást. De hamar észrevesszük, hogy valójában ilyenkor is fogjuk egymás kezét. És egy pillanat alatt kiderül, hogy ez mindenre elég. Érzem a pulzusát. Minden a helyén van.
És itt vannak a gyermekeink is, kétszer kettő belőlünk. Így együtt repülni még könnyebb, valaki mindig húz és biztat, az egész egyszerűbb, mint az egyszeregy…
Amikor kint minden csupa hideg és sötét, akkor jó szorosan odabújok férjemhez. Mindig átmelegít, puha és biztonságos. Csak becsukom a szememet és a pillanat bekukucskál az örökkévalóságba.

Dr. Orosz Gábor Viktor lelkész, egyetemi docens (Budapest):

Napjainkban úgy tűnhet, mintha a házasság az emberi együttélés csupán egyik lehetséges formája lenne a sok közül. Még ha ez jog alapján igaz is, a keresztény egyházak tanítása szerint a házasság férfi és nő együttélésének mintája, közösségüknek az a formája, amely Isten ajándékaként a házasfelek javára van. A házasság éppen ezért szeretetközösség, amelyben a felek azonos jogokkal és kötelezettségekkel bírnak. Jogaikkal és kötelezettségeikkel azonban csak akkor tudnak helyesen élni, ill. azoknak megfelelni, amennyiben mindketten ugyanazokat a mértékadó elveket törekednek megvalósítani kapcsolatukban. Ilyenek: egymás kölcsönös elfogadása és méltóságának tisztelete, egymás iránti bizalom, készség a konfliktusok feldolgozására, kompromisszumokra való hajlandóság, egymás értékeinek tisztelete. Mindennek szerves része az élethosszig tartó szeretet, amely a másikért vállalt felelősségben és sorsában való részesedésben realizálódik.

Pongráczné Győri Boglárka és Pongrácz Máté lelkészházaspár (Kaposvár):

A házasság az Isten legnagyobb ajándéka, ha olyan párt talál az ember, akivel megérti egymást, aki elfogadja olyannak, amilyen, aki igazán, tiszta szívből szeretni tudja. Sokszor beszélget az ember hittanórán gyerekekkel, akik elmondják, nem akarnak házasságban élni, végül is a papír nem jelent semmit. Talán van ebben az elgondolásban igazság és mi magunk is házasságkötésünkig úgy gondoltuk, hogy igazán jelentős változás nem fog történni azután a bizonyos nagy nap után.
De az ember csak másnap, harmadnap érezte meg, mégis van változás. Van egy alapvető különbség a házasságban élés előtt és után: a felelősség. Ahogy a Biblia írja, lesznek ketten egy testté. És ilyen értelemben bármit teszek, az kihat a másikra is. Ahogy gondolkodom, ahogy cselekszem, ahogy élek. Sokkal jobban, egészen más intenzitással, mint a házasság előtt. 
Az esküvői meghívónkra, annak idején – 2012-ben – Varga Gyöngyi Áldáskönyvéből választottunk egy részletet: „Ahol a legerősebb Szeretet van jelen, ott mindig történnek csodák. Ahol a legerősebb Szeretet jelen van, ott igenné fonódnak össze szavaink....” – ezeket a szavakat, a csodákat, mi tényleg megéljük a mindennapokban. Újra és újra arra döbbenünk rá, hogy egymásban megtaláltuk azt a személyt, aki hűséges társ, szerető, biztonságot nyújtó párunk lehet egész életünkben.
Amikor elkezdtünk azon gondolkodni, mit szeretünk egymásban leginkább, erre jutottunk: „Máté komoly, amikor annak kell lenni, de humoros, amikor arra van lehetőség.” „Bogi rendkívül empatikus és figyelmes és nagyon tud szeretni.”
Zárásként pedig egy kedves történetet szeretnénk elmesélni, hogyan is gondolkodunk a házasságunkról. A tavalyi évben meghívtak bennünket egy helyi műsorba, ahol pont a házasság hete kapcsán beszélgettek velünk, hogy milyen is lelkészházaspárként élni a mindennapokat. Ott elhangzott egy, a mai világ számára könnyen érthető üzenet a szánkból: „házasságban élni tök jó” – a gyülekezeti tagok, azóta is emlegetik ezeket a szavakat. De nem bánjuk, sőt! Tudja meg minél több ember ebben a mai világban, hogy házasságban élni tök jó. Teljessé teszi a mindennapokat, a megélt pillanatok pedig új világot nyitnak meg az ember számára.

Czöndör István gyülekezeti munkatárs (Lovászpatona):

A házasság „intézménye” még sohasem volt ilyen rendkívüli helyzetben, mint ma. Ma, amikor talán nem magától értetődő, amikor nem olyan természetes, amikor a mese vége sem mindig az, hogy „boldogan éltek, amíg...”. S éppen ekkor lehet igazán egyszerű, az emberekhez közel álló és a 21. században is értelmezhető a házasság. Ez egy óriási esély! Mindez leginkább ott és akkor érhető nyomon, amikor számon kérik rajtunk az idealizált és sok esetben elérhetetlen „keresztény házasság” eszméjét. Hiszem, hogy csak ott és akkor válik a házasságunk hitelessé, követendővé ebben a világban, ha őszintén vállaljuk a kudarcokat, az örömöket, a sikereket és a bukásokat is. Amikor egy közös élet-útként éljük meg azt az időt, amit együtt tölthetünk. Ma az embereket nem az érdekli, hogy milyen „tökéletes harmónia” tükröződik kifelé a házaspárokról, nem az „ideális párkapcsolatot” keresik, hanem a hétköznapokban fellelhető őszinte, egyszerű szavakon tájékozódó élet közösséget.
Mindazok, akik lelkészi munkát végeznek vagy aktív gyülekezeti életet élnek, azok sokszor találkoznak azzal, hogy párkapcsolatuk vagy a házasságuk egyfajta „prototípusként” áll a közösség előtt. Olyan prototípusként, mely követendő, lemásolható, sokszorosítható. S ez nem jó! A prototüposz (görög) szó jelentése „eredeti, kezdeti alak”. Megélem, hiszem azt, hogy a házasságainknak is ilyen „eredetinek”, „kezdetinek” kell(ene) lennie, minden nap, mert egyedi és megismételhetetlen minden egyes házassági közösség, s benne az ember. Ha modelleket akarunk csupán átadni vagy gyártani, akkor az a veszély fenyegeti személyes és közösségi életünket, hogy elveszítjük azt a kreatív, a mindennapokra reagáló élet-közösséget, mely valahol valamit visszatükröz az Isten-ember kapcsolatról.