A mai napon, ezen órában írják alá kiküldötteink a reánk erőszakolt békét. Valószínűleg eszükbe jutnak Néró ama híres szavai: „Utinam nescirem litteras”, mikor alá kell írniok országunknak halálos ítéletét, a halálos békét. Országrészek elszakításáról van szó ezen írásban, mely ellenségeink javára állapít meg határokat, mikor Magyarország határait egy felsőbb hatalom, az Isten jelölte meg. Ez országnak Isten által alkotott határai vannak, melyek több ezredévre szólnak; azon határok ellenben, amelyekkel országunkat fel akarják darabolni, oly egyenes vonalak, amilyenekkel Afrika primitív népeit metszik át az európaiak nyílegyenes vonalakkal határolt kolóniái.

Afrikában az egyik falu pogány lakosa ellenséget lát a szomszéd falu lakosaiban, közöttük nincs semmi kulturális kapcsolat. Ellenben a mi elszakított országrészeink a kultúra ezer idegszálával kapcsolódnak az ország szívéhez, István keresztyén királyságának fővárosához.

Ha a kulturális vonzódás nem volna is meg, még akkor is megmaradna a természet törvénye szerint való gravitáció, hisz a Kárpátok minden göröngyét, minden porszemét felénk lefelé hozza az ország minden vize és az ország minden szellője. A vérrel és széllel hiába perlekednek győztes ellenfeleink; az ő parancsoló hangjuk a Törpe önhittsége az óriás természet nyugodt megfontolása mellett. És ez fog győzni, a hatalmas természet, az óriás, mely Isten ujjmutatása szerint dolgozik.

Húsz év előtt, 1900. július havában jártam barátaimmal Versailles-ban. Most meghatottsággal gondolok mindarra, amiket ott láttunk. Egy francia író Versailles-t a francia nemzet temetőjének nevezte, mert évszázadokon át az ottani paloták minden terme, minden szobra, minden képe a régi francia királyok dicsőségét és Napóleon hatalmát hirdette. Ott jártunk a Galerie des Glaces-ban, a tükörteremben, ahol 1871-ben Bismarck megalkotta a német császárságot; azóta ugyanebben a teremben íratták alá a német békét, és ugyanazok a tükrök látták a hatalmas német birodalom összeomlását. A királyi palotából átmentünk a park csodás szökőkútjai és óriási vízmedencéi között a Trianon-kastélyba, ahol a mi békénket íratják alá ezen órában. Bejártuk ott is a csodás szépségű termeket, saját szemeinkkel láttuk a nagy Napóleon klasszikus minták szerint készült szobáit, láttuk az antik utánzatú bútorokat, szobrokat, vázákat. És e nagy férfiú sorsára gondolva Berzsenyi szavai jutottak eszünkbe:

Forgó viszontság járma alatt nyögünk,

Tündér szerencsénk kénye hány, vet,

Játszva emel, s mosolyogva ver le.

A történelem tanítja, hogy Franciaország többször emelkedett s többször süllyedt le a sors rendelése szerint.

Hasonlóan a mi hazánk is átélte már a sorsnak örömteljes és gyászba borult napjait. Ha lesújt is mindnyájunkat a mostani óra szomorú gyásza, el nem csüggedünk, hanem Istenbe vetett bizalommal oltjuk be 1000 éves hazánk feltámadásának reményét tanítványaink szívébe. Mert ha azt kérdik tőlünk gyermekeink, hogy hiszünk-e az 1000 éves haza feltámadásában, mi ezzel a jelszóval felelünk:

Igen! Igen! Százszor igen!

Dr. Hittrich Ödön, a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium igazgatója 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2020. június 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.