Semmi sem írja le jobban a dolgozó édesanyák mindennapjait, életvezetési tempóját, mint az, hogy üzenetben feltett kérdéseinkre rekordidő alatt, szinte azonnal választ is kaptunk. Az online oktatást sokan sokféleképpen élik meg. Az interneten a legkülönfélébb cikkek és blogok jelennek meg a témában: a segélykiáltásoktól kezdve a harmónia és béke idilli leírásáig. Minket azonban mégis az érdekelt, hogy az evangélikus lelkésznők hogyan élik meg ezt a nem mindennapi helyzetet.

A templomok bezártak, a többségében idős gyülekezeti tagokkal pedig jobb híján csak telefonon vagy a kaputelefonon keresztül lehet tartani a kapcsolatot, az online istentiszteleti alkalmak közvetítését nem számítva. Ez önmagában hatalmas változás, de mi történik akkor, amikor ehhez még ajándékba kapjuk az online oktatást?

Személytelenné vált oktatás

Schaller Bernadett a Nagymányok–Váraljai Evangélikus Egyházközség lelkésze, egy tizenegy éves fiú édesanyja. Az alsósokkal ellentétben az ő iskolájukban ennek a korosztálynak már nem tartanak élő közvetítéseket, feladatlapok érkeznek hozzájuk, valamint a tankönyvből és a munkafüzetből kell dolgozniuk. „Gyakorlati feladatok tesiből, rajzból, cserkészetből; táncból pedig (művészeti oktatás van a suliban) elméleti oktatás zajlik” – válaszolja kérdésünkre Schaller Bernadett, aki szerint a tanárok egyénileg veszik figyelembe a gyerekek és családok lehetőségeit. „Segített az iskola eszközöket szerezni a gyerekeknek, és akik segítséggel sem »digitalizálódtak«, azoknak papíralapon, postán küldik ki a feladatokat, de ez a négyszázötven tanulóra vetítve csupán kb. tíz fő.” Azonban a tananyag kiküldésének módja nem mindig előre kiszámítható. „Van, amikor nagyon sok összejön, van, amikor kevesebb. De ha jelzés érkezik a pedagógushoz, akkor ő igyekszik azt a maga eszközeivel kezelni: időt ad, elnézi a késést. A szünetekre vonatkozóan kéri az iskola a tanároktól, hogy ne terheljék a gyerekeket, de személyes tapasztalat, hogy ezt nem minden tanár tartja be. Szerintem azért, mert ő maga is el van maradva olykor a saját tananyagával.”  Problémát jelent az is, hogy a személytelen digitális oktatás nem tud tekintettel lenni a gyerekek eltérő képességeire, valamint a szülők munkakörülményeire.

Telefonos lelkigondozás

A járvány előtti mindennapjairól és az azóta beállt változásokról Schaller Bernadett a következőket mondta: „Általában egész nap alig voltam itthon, most családi okból – idős dédi miatt – nagyon be kell tartanunk a karantént. Eddig sem fértek bele egy napba a tennivalóim, most a háztartási munka megnőtt, a digitális oktatás, amit végzek, szintén nagyon időrabló. Emellett egyetemi képzésben veszek részt, szóval azt se tudom sokszor, hol áll a fejem. Nekem sokkal több lett a dolgom ezzel a helyzettel. A gyülekezeti munka telefonos és számítógépes vonalra terelődött, nagyon sokat vagyok egész nap gép előtt, amit szintén nehezen viselek. Ami jó, hogy itthon vagyunk az idős dédi számára, ez az ő szempontjából kifejezett előny.”

A gyülekezeti tagok eltérően állnak hozzá a változásokhoz. „Az idősebbek türelemmel viselik, de nehéz számukra, a fiatalabbak számára sokkal nehezebb. Mind tudják, hogy nem tehet róla senki, eddig nem volt belőle konfliktusom. Sokat telefonálunk egymásnak, én is »telefonos lelkigondozó« lettem.”

Tanulás reggeltől estig

Balog Eszter a Gyóni Evangélikus Egyházközség lelkésze, három gyermek édesanyja, akik bár fölsőbb osztályokba járnak, de a tananyagot nem egységesen adják le nekik. „Két gyermek a Krétán tájékozódik napról napra. A harmadik a Classroom segítségével, illetve zoomos órákkal.”

A teljes cikk itt érhető el.