A Sant’Egidio közösségben a világ számos országában minden évben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során az életüket vesztik. Sokan részt veszünk minden évben, és egyre megrendítőbb, milyen sokan vannak még mindig az áldozatok. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika számos régiójának kálváriája nem ér véget, minden évben tragikus számadatokat hallunk.

Idén arra a 2398 menekültre (és az ismeretlen áldozatokra, akiknek története Isten szívében fel van írva) emlékeztünk, akik 2019 júniusától napjainkig életüket vesztették a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalak mentén, amikor Európába próbáltak eljutni. Mindegyikük értékes Isten szemében, ő nem feledkezik meg senkiről.

Köztük volt Grace, a néhány hónapos kislány, akinek holttestét június 16-án találták meg a líbiai Sorman partjainál. Ott volt az imánkban Fofana Maliból, Hamidu Burkina Fasóból, Szulajman Gambiából és az az 1874 menekült, akik elhagyták Líbiát, és életüket vesztették a Földközi-tengeren, a máltai vizeken vagy az olasz partokon. Emlékeztünk Dinh Binhre és a 15 éves Huy Hungra, Tien Dungra és 36 másik vietnámira, köztük tíz tinédzserre, akiket holtan találtak 2019. október 23-án egy hűtőkamionban Essex megyében… 

Egyedi, megismételhetetlen életek, ahogyan Mohos Gábor püspök szentbeszédében hangsúlyozta, akiknek ugyanolyan méltósága van, mint minden embernek. Méltóságunk ugyanis két alapon nyugszik: Isten a saját képére teremtett minket, Jézus a kereszten mindannyunkért feláldozta az életét. A homokra épített ház példabeszéde nyomán arról beszélt a püspök, hogy a keresztény hit nem csupán a tanítások megismerése, hanem találkozás az élő Istennel és a tanítások konkrét tettekre váltása.

A teljes cikk itt érhető el.