Bolba Márta

Misszió és társadalmi felelősségvállalás a koronavírus-válságban

Budapest – A Kovász Közösség szervezésében került sor a Misszió és társadalmi felelősségvállalás a koronavírus-válságban címmel került sor református, evangélikus, zsidó, és szabadkeresztyén vallási közösségek és intézmények vezetőinek panelbeszélgetésére, konferenciájára, Eperjesi Tamás moderálásával. Az alkalom online készült videóját adjuk most közre.

A hónap dilemmája: Bűn-e az abortusz?

„Igen, az abortusz bűn. Nem, az abortusz nem bűn. Mindkét mondat helyes. A válasz azon múlik, hogy milyen a szövegkörnyezet” – véli Bolba Márta evangélikus lelkész.

Angyali örömök – A józsefvárosi gyülekezet tábora

Budapest – A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség augusztus 3-7-ig napközis tábort tartott Angyali örömök címmel. A tábor vezetője Bolba Márta, evangélikus lelkész volt tíz önkéntes táborvezető segítségével. A tábor létszáma 38 és 25 fő között változott.

„Akik beleszülettek a jóba, könnyen ítélkeznek” – Életüket vesztett menekültekért imádkoztak Budapesten

Budapest – A menekültek világnapjának vigíliáján, június 19-én a Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti józsefvárosi Szent József-templomban megemlékeztek azokról, akik a béke és egy jobb élet reményében Európa, Észak-Amerika vagy más régió felé vezető útjuk során vesztették életüket. Az ökumenikus imádságot Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök, Michels Antal plébános és Bolba Márta evangélikus lelkész tartotta.

Akik beleszülettek a jóba, könnyen ítélkeznek – Meghalt menekültekért imádkoztak Budapesten

Budapest – Június 19-én, a menekültek világnapjának vigíliáján a Sant’Egidio szervezésében a józsefvárosi Szent József-templomban megemlékeztek azokról, akik a béke és egy jobb élet reményében Európa, Észak-Amerika vagy más régió felé vezető útjuk során vesztették életüket. Az ökumenikus imádságot Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, Michels Antal plébános és Bolba Márta evangélikus lelkész tartotta.

A lelkésznő, aki Dopemantól sem fél

Egy lelkészt, egy háromgyerekes édesanyát vajon érdekli a politika? Románné Bolba Mártát, a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet és a Mandák Ház működtetőjét igen.

A szárnyaszegett emberek reménye – Adventi meditáció

Az a reményem, hogy a gyülekezeti közösségben Istenre találó emberek is megerősödnek, és lesz terük, idejük, lehetőségük arra, hogy megismerhessék Jézus történetét. Megismerhessék ezen keresztül, hogy honnan jönnek, és hová tartanak. Megláthatják, hogy a szárnyaszegett embereknek is van lehetőségük az új kezdetre, új célokra.

Adakozásból jeles! – Fordított adventi naptárat állítottak össze a fasori diákok

Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 6. B osztályos tanulói az idei adventben megfordították az ajándékozás menetét. Az osztálytársak nem egymást lepték meg apró figyelmességekkel a készülődés alatt, hanem megfordították adventi naptárukat és idén egy rászoruló családnak gyűjtögették össze napról napra az adományokat.

Ahol a szavak tettekké válnak – Missziói gyülekezet a Józsefváros mélyén

Budapest – „Szerettem volna ennek a gyülekezetnek új jövőt” – mondja Románné Bolba Márta lelkésznő, aki a kezdeti nehézségek után ma már virágzó missziói gyülekezetet vezet a budapesti Józsefváros mélyén. Mielőtt véget ért volna egy fejezet, és bezárult volna a templom kapuja, egy női cipő került az ajtórésbe.

Hogyan segítsünk a menekülteknek?

Sokan keresik meg az egyházakat azzal a kérdéssel: mit tesznek a menekültekért? A Magyarországi Evangélikus Egyház segítségnyújtó akcióit, terveit és evangélikus önkénteseket mutatunk be, de cikkünkből azt is megtudhatja, Ön hogyan segíthet, és hogy a hűvös, esős idő beálltával mire van a legnagyobb szükség.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bolba Márta csatornájára