– Közel tíz esztendővel ezelőtt kezdett el a Magyarországi Evangélikus Egyház felkészülni a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára. Emlékbizottság alakult, tematikus évek követték egymást. Felkészültünk?

– Úgy érzem, igen. A tematikus évek megszervezésével átvettük a német testvéregyház kezdeményezését, ám a magyar sajátosságoknak megfelelően némileg el is tértünk tőle. A programokat ráépítettük egy-egy számunkra becses egyháztörténeti évfordulóra, így például Veres Pálné születésének ünnepléséhez igazítottuk a Reformáció és a nők tematikus évünket. De minden emlékév kötődött egy-egy bibliai személyhez is. Nagyon hasznos volt a Reformáció és oktatás emlékév, mert ebbe számos közös rendezvény szervezésével bekapcsolódott az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet, ami azért is fontos, mert a felkészülési programok egyik legfontosabb célközönsége a gyülekezetek mellett az iskoláinkban tanuló ifjúság volt. De említhetem még a Reformáció és tolerancia évet, amelyet az érzékenyítés szempontjából tartok különösen fontosnak. És ez a folyamat nem ér véget 2017. október 31-én, sőt inkább akkor kezdődik igazán, hiszen a rákövetkező esztendőkben mindig lesz egy-egy olyan, fél évszázaddal ezelőtt történt jeles esemény egyháztörténetünkben, amelyről érdemes lesz megemlékeznünk. Hogy mást ne említsek, az emlékév végéig nem jelenik meg Luther válogatott műveinek összes kötete, vagyis bőven lesz majd teendőnk 2017. október 31-e után is.

– Hogyan hasznosulhat a tematikus évek során felhalmozódott tapasztalat, tudás 2017-ben?

– Mindezzel az evangélikus identitást akarjuk erősíteni. Fontos beszélni a reformáció történetéről, a világ protestantizmusáról, de számunkra az a legfontosabb, hogy evangélikusságunkat erősítsük. Rá kell ébrednünk arra, hogy miért jó evangélikusnak lenni, és ehhez csupán alkalmat szolgáltat a jubileumi év.

– Mire figyeltek a bizottság munkája során leginkább a hajrában, az elmúlt egy-két évben?

– Arra törekedtünk, hogy a felkészülés folyamata ne csupán elvont, tudományos munka legyen, hanem meg tudjuk szólítani a gyülekezeteket is. Mondok néhány példát. Eredetileg hárommillió forint forrással írtuk ki azt a pályázatot, amellyel az emlékévhez kötődő gyülekezeti programokat fogjuk támogatni, ám annyi jó pályázat futott be, hogy tízmillióra emeltük az összeget. Készül a Luther-rajzfilm és annak a hitoktatási segédanyagként felhasználható, a kor követelményeinek mindenben megfelelő digitális eszközök használatára épülő változata is. Hitoktatók, teológusok, informatikusok dolgoznak ezen. Vagyis mindenkinek jut feladat bőven. A teológiánknak, a diakóniának, az oktatási intézményeknek egyaránt részt kell venniük az emlékévvel kapcsolatos munkában, és szerintem már önmagában nagy élmény lesz megélni azt, hogy az igaz, élő egyház egy közös vállalkozás.

– Az intézmények teszik a dolgukat. De mit várunk el a gyülekezetektől?

– Elsősorban a lelkészektől, hiszen ők kulcsszerepet játszanak a hívek motiválásában. Minden lelkésznek elemi érdeke, hogy a gyülekezetében megszervezett remek programokkal maga köré vonzza a híveit. Előre kigondolt, elkészített, könnyen felhasználható modellekkel segítjük ebben őket, de persze számítunk a kreativitásukra és arra is, hogy az országos alkalmakra is mozgósítsák a híveiket. Fontos lenne, hogy egyfajta láthatatlan, de érzékelhető hálózatba tudjuk kapcsolni az evangélikus gyülekezeteket.

– Érzékeli az egyház vezetése, hogy a lelkészek készülődnek az emlékévre?

– Ebben az ügyben az áttörést én 2015 nyarának végén éltem át, amikor a piliscsabai lelkészkonferenciánkon tartott Luther-vetélkedőn a lelkészek jó hangulatban versengtek egymással. Azóta érzem azt, hogy ők is valóban fontosnak és a hitépítés szempontjából számottevő alkalomnak tarják a jubileumot.

– Ferenc pápa a svédországi Lundban részt vett a jubileumot indító protestáns megemlékezésen. A katolikusok és az evangélikusok közeledése is a jubileumi év előképe?

– A reformáció évszázadokon át csak a protestánsok ügyének látszott, s ennek nyomán létre is jött egy, a református testvérekkel és a kisebb protestáns egyházakkal közösen megélt ökumené. Ez fontos érték, amelyet mindenképpen meg kell tartanunk. Ugyanakkor öröm az, hogy Ferenc pápa erőteljes és őszinte gesztusokat, lépéseket tesz a protestáns világ felé. Nem ünneplés ez, hiszen az egyház szakadását értelmetlen volna ünnepelni. Ám az mindenképpen okot ad a bizakodásra, hogy most már közös kincsünknek tudjuk azokat az értékeket, amelyeket a reformáció adott az emberi civilizációnak. Ma már a katolikus egyház inkább a szükséges megújulás folyamatát látja a reformációban, vagyis Lund után végre megvalósulhat a reformáció ökumenéje.

– Mindez csak Ferenc pápa nyitott személyiségének köszönhető? Érzékelhető az, hogy a két egyház mint közösség is elindult egymás felé?

– A Lutheránus Világszövetség még Benedek pápa regnálása alatt kezdte meg az emlékév előkészítését, és 2011-ben már ő elvileg igent mondott a meghívásunkra. Benedek egy igazi tudós, professzor pápa volt, Ferenc pedig inkább próféta. Ő nem a könyvek között él, hanem inkább nagyokat álmodik, tudatosan és szeretettel, jó szándékkal feszegeti a kereteket. Ferenc pápa elment a valdensekhez, bocsánatot kért a huszitáktól, hangot talált a zsidósággal, a mohamedánokkal, de úgy éreztem ott, Lundban, hogy számára különösen fontos volt az evangélikusokkal megélt közösség. És tegyük hozzá őszintén, itthon az efajta közeledés terén még jócskán le vagyunk maradva. Vannak persze jó példák is. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát előszót írt a könyvemhez, nemrégiben egy közösségi alkalmunkon vendégül láttuk a városmajori plébánost, és idén október 31-én több evangélikus gyülekezetben katolikus pap szolgált, ami korábban elképzelhetetlen volt.

–Az úrvacsorai közösség felé még sok nehéz lépést meg kell tennünk, ugyanakkor a karácsony mindannyiunk számára ugyanazt jelenti, ugyanarra gondolunk, ugyanazt ünnepeljük. De minden karácsony egyforma?

– Mindegyiknek más-más karaktere van. Gondoljunk a Márai Sándor által gyönyörűen megénekelt 1956-os karácsonyra, amikor Magyarország a népek Krisztusává vált. Vagy emlékszem, 1989 karácsonyán néztük a tévében a Ceaușescu házaspár kivégzését, s ezt aligha felejti el az ember. De ha öröm ért, mondjuk, éppen gyermekem született, akkor odatettük őt a fa alá, mert ennél nincs becsesebb ajándék. És persze édesapám decemberi halála ugyanígy meghatározta annak az évnek a karácsonyát. Úgy hiszem, mindenki így van ezzel. Ugyanakkor minden karácsonynak mindenki számára ugyanaz a valódi tartalma. Egyszer régen úgy alakult, hogy a kőbányai ifjúsággal meglátogattuk a hajléktalanokat, s én prédikáltam az alkalmon arról az igéről, hogy a rókának barlangja van, a madárnak fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét. Majd néhány órával később egy parlamenti karácsonyi alkalomra voltam hivatalos, ahol ugyanazt a prédikációt mondtam el a képviselőknek, mint a hajléktalanoknak. Tettem ezt azért, hogy ilyenkor se feledkezzenek meg a nélkülözőkről.

– Így húz ívet az ige a legmélyebben és a legmagasabban élők közé.

– Bármelyikünk bármikor megjárhatja a mélységet és a magasságot, de az ige mindig velünk marad.

– Erre az évre visszatekintve mit idézzünk fel karácsonykor?

– Talán azt, hogy mennyi értékes embert elveszítettünk. Gondoljunk Esterházy Péterre, Kocsis Zoltánra vagy éppen Kertész Imrére. És persze az is fontos lenne, hogy az ünnepen el tudjunk szakadni a közéletből áradó és az életünket átszövő feszültségtől, gyűlölködéstől. Magam is arra törekszem, hogy minél inkább elszakadjak ettől, és képes legyek az igére a maga tisztaságában figyelni. Mélyen jelképes az, hogy régen a parasztember megmosakodott, tiszta inget húzott, tisztába tette testét, lelkét, és úgy indult el karácsonykor a templomba. Ezt kell tennünk ma is. Kevés igazi ünnep és túl sok sötét hétköznap jutott nekünk idén.

– Válsággócok, háborúk, feszültséggel terhes régiók veszik körül most Európát. Sok millió keresztény él a forrongó közel-keleti térségben, akik aligha tudják nyugodtan, méltó módon megünnepelni Krisztus születését. A harc és a gyűlölet uralja ezeket a vidékeket. Mit tehetünk mi azért, hogy a gyűlölet, a megosztottság ne uralja a lelkünket?

– Amióta Munib Younan, Jeruzsálem evangélikus püspöke a Lutheránus Világszövetség elnöke, azóta minden évben karácsonyi leveleiből első kézből tájékozódhatunk az aktuális jeruzsálemi és betlehemi helyzetről, arról, hogy lőnek-e éppen az utcákon, lehet-e nyugodtan ünnepelni a karácsonyt, vagy sem. És ha igaz keresztények akarunk lenni, akkor nekünk sem szabad megfeledkeznünk azokról, akik a polgárháború sújtotta Szíriában vagy éppen Irakban, romos városokban, légitámadások közepette élik meg ezeket a napokat. Hallatlanul megrázott engem annak a bohócnak a halála, aki a szíriai Aleppó földi poklában igyekezett felvidítani a megsérült, elárvult gyermekeket, egészen addig, amíg maga is meg nem halt egy légitámadás során. Legutóbb, ádvent harmadik vasárnapján pedig a kairói kopt templom elleni brutális támadás rendített meg, amelyben huszonöten veszítették életüket. Ők valamennyien vértanúk. És persze minden karácsonykor gondolnunk kell a betlehemi gyermekgyilkosságra, arra, hogy élt valaha egy őrült Heródes, aki hatalmát féltve már az emberiség első karácsonyát is vérrel szennyezte be. Becsüljük meg azt, ha sikerül megteremteni magunkban a karácsony megéléséhez illő békét, csöndet. És mindig hangsúlyozom, hogy ez nem a mi békénk, hanem Isten, Jézus Krisztus békéje. Az istentiszteleten a kézfogáskor sem a saját békétlenségünket, hanem Krisztus békéjét osztjuk meg egymással. A mai Magyarországból fájdalmasan hiányzik az ünnepek méltósága. Túlságosan racionálisak lettünk, s észre sem vesszük, milyen sokat veszítünk ezzel.

– Fontos az, hogy karácsonykor megtaláljuk Jézust, de legalább ennyire fontos, hogy egymást megtaláljuk.

– Bizony. Jézusnak köszönhető, hogy József és Mária nem fordultak el egymástól. A gyermek érkezése okozhatott volna közöttük konfliktust is, hiszen József elbocsáthatta volna Máriát. De nem ezt tette, mert Jézus összekötötte őket. Így kössön össze bennünket szeretetben, megértésben ma is, ezen a karácsonyon is Jézus Krisztus.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 51-52. számában jelent meg, 2016. december 25. – 2017. január 1-jén.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.