A nagycsütörtöki áhítatot végezhetjük egyedül, de imádkozhatjuk közösen is – akár az I–II. számozás szerint váltakozva.
Kezdőének (Ha akadálya van az éneklésnek, lehet olvasni is) EÉ 188
1. Krisztus, ártatlan Bárány, Ki értünk megholtál, A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket, Megváltottál minket. Irgalmazz nékünk, Ó, Jézus, ó, Jézus!
2. Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál, A keresztfa oltárán, Nagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket, Megváltottál minket. Hallgass meg minket, Ó, Jézus, ó, Jézus!
3. Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál, A keresztfa oltárán, Nagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket, Megváltottál minket. Adj békességet, Ó, Jézus, ó, Jézus!
Nagycsütörtökön esti házi szertartásunkat kezdjük azzal, hogy körbeállunk egy asztalt, amire ráhelyezünk három gyertyát. Az asztalon a Szentírás, az énekeskönyv, virág és egy feszület áll. Ha van fényképünk a gyülekezetünk templomáról, azt is helyezzük el az asztalon. Az áhítat szövegeit előre megbeszélve osztjuk szét.
Zsoltár, gyertyagyújtás
I: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében! + Ámen.
A jelenlevők helyet foglalnak az asztal körül.
II: Mi egyedül Krisztus keresztjével dicsekedünk. Mert általa van váltságunk és üdvösségünk.
I: Magasztalom az Urat teljes szívemből
az igazak körében és gyülekezetében.
II: Eledelt adott az őt félőknek,
váltságot küldött az ő népének.
I: Örökkévalónak rendelte szövetségét,
szent és félelmetes az ő neve.
II: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
I: miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.
I+II: Mi egyedül Krisztus keresztjével dicsekedünk. Mert általa van váltságunk és üdvösségünk.
A házi áhítat résztvevői meggyújtanak három gyertyát:
II: Gyújtsunk meg egyet önmagunkért és családunkért.
I: Gyújtsuk meg a második gyertyát gyülekezetünkért és egyházunkért.
II: Gyújtsunk meg még egy gyertyát mindazokért, akik a járványban megbetegedtek és a vírus áldozatai.
Imádság
I: Imádkozzunk! Hálát adunk Neked Istenünk, hogy szereteted kísér minket életünk hétköznapjaiban és ünnepeinkben egyaránt. Te velünk vagy napfényes időben és akkor is, amikor az élet árnyai takarnak el minket. Az idei ünnepen távol közösségünktől és csak egyszerűen ünnepelhetünk. Mégis, amikor együtt emlékezünk az első úrvacsorára és együtt vágyakozunk arra, hogy újra együtt élhessünk az élet kenyerével és italával, tégy minket nyitottá igédre. Engedd, hogy megérezzük és megértsük Igéd mindent átjáró erejét. Vigasztalj, bátoríts, erősíts minket. Mutasd meg, hogy még a nehéz időkben is adsz nekünk benned való örömöt. Tégy érzékennyé a világ fájdalmára, a betegek szenvedésére, a gyászolók fájdalmára. Adj szívünkbe reménységet, szándékainkban bátorságot, tetteinkbe áldozatra kész szeretetet.
Nagycsütörtök eseményeiből János evangélista a lábmosás történetét jegyezte fel számunkra (Jn 13,1–15)
Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
„Nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában” (Mt 26,29). Amikor egyházunk a mai nagycsütörtök prédikációs alapigéjét kijelölte, még senki sem tudta, hogy abban Jézusnak ez a szava mennyire aktualitást nyer a magunk mostani helyzetében. Ő is számol azzal, hogy az éppen általa elrendelt szentségi vacsorában egy ideig maga sem részesedhet. Most, hogy nem élhetünk Krisztus testével és vérével, csak fokozódhat bennünk a vágy az úrvacsorára. Hisszük, hogy belátható időn belül élhetünk vele – hogy aztán Atyánk mennyei országában egy még teljesebb asztalközösség részesei legyünk majd. (Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök)
Imádság (Az alábbi imádság és a Miatyánk között lehetőség van csendes, egyéni imádságra)
I. Imádkozzunk! Kérünk, erősíts minket a hitben, hogy neked tetsző módon készüljünk az előttünk álló ünnepekre. Láttasd meg velünk bűneinket, amelyekért Megváltónk életét adta, de mutasd meg kegyelmedet is, amely a halálból életre visz minket! Formálj minket Fiad képére és hasonlatosságára, hogy szelíd és alázatos, igaz és hűséges tanítványaiként kövessük őt!
II. Irgalmadba ajánljuk gyülekezetünket, minden testvérünket, mindenekelőtt a betegeket. Adj erőt és békességet mindnyájuknak! Add, hogy napról napra erősödjenek a hitben, a reménységben, a szeretetben! Könyörgünk minden ember üdvösségéért, a hívőkért és a téged keresőkért. Áldd meg egyházadat, hogy Lelked erejével tegyen rólad bizonyságot, és világosságodat sugározza a világban, hogy utat mutasson az üdvösségre!
I. Légy velünk a nagyhét ünnepi óráiban! Készítsd fel szívünket, hogy megnyíljék a bűneinkért meghalt és megigazulásunkra feltámadt Üdvözítő előtt! Hallgass meg minket Urunk, hiszen te vagy a mi kegyelmes mennyei Atyánk! Teljesítsd rajtunk üdvözítő akaratodat! Könyörülj rajtunk, irgalmazz nekünk, és add békédet mindnyájunknak a te szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
(Egyéni imádság) Miatyánk
Áldás
Ha egyedül végezzük az áhítatot.
Uram, Istenem, áldj meg minket és őrizz meg minket. Világosítsd meg arcodat rajtunk és könyörülj rajtunk. Fordítsd felénk arcodat és adj nekünk békességet. + Ámen.
Ha együtt vagyunk, a családban egymásnak adjuk tovább úgy az áldást, hogy szemben állunk a másikkal, fejére tesszük a kezünket és az alábbi áldást mondjuk. Majd a megáldott megáldja a következő családtagot.
Áldjon meg téged a mindenható Isten, az Atya, + a Fiú és a Szentlélek! Ámen.
Záróének EÉ 58,1
Mily nagy az Úr kegyelmessége, Van-e ember, kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve, Az Istennek hálát nem ad? Ó, jer, őt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett! Én őt imádom, míg csak élek, Néki mondok dicséretet.
ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!