„Hiszem, hogy Isten minden szükséghelyzetben annyi ellenálló képességet ad, amennyire szükségünk van. Azért nem ad belőle előre, hogy ne önmagunkra, hanem Őrá hagyatkozzunk.”
*
„A másik terhét elhordozni azt jelenti: elszenvedem a másik ember teremtményi valóságát, igent mondok rá, türelemmel viselem, s elszenvedésében eljutok addig a pontig, ahol már nem megterhelést, hanem örömöt jelent a számomra.”

*
„Ti vagytok a föld sója. Jézus nem azt mondja, hogy »sónak kell lennetek«! Nem a tanítványok akaratára van bízva, hogy akarnak-e vagy sem só lenni. Nem is az hangzik el hozzájuk, hogy legyenek a föld sója. Hanem ők már – akár akarják akár nem – só, annak a hívásnak az erejével, amely elérte őket. Ti vagytok a só – nem pedig: tiétek a só. Megrövidítené, ha valaki a reformátorokra hivatkozva a tanítványok üzenetét akarná a sóval egyenlővé tenni. Egész létükről van szó, amennyiben az Krisztus hívása által az ő követésében alapozódik meg újból, ez az a lét, amelyről a boldogmondások beszélnek. Akit eltalált Jézus hívása és követi őt, az a hívás által egész létében a föld sója.”
*

„A keresztény közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél. A keresztény közösség – a röpke, egyszeri találkozástól a sokéves, mindennapos együttlétig – csak ebben áll.”

*

„A megbocsátás szolgálatát naponként végezzük. Szavak nélkül tesszük ezt azzal, hogy imádkozunk egymásért.”

*

„Milyen az osztatlan szeretet? Olyan szeretet, amely nem fordul részrehajlóan csak azokhoz, akik nekünk viszontszeretetet ajándékoznak.”

*

„Ki állja meg a helyét? Csak az, akinek nem a maga okossága, elvei, lelkiismerete, szabadsága, erényessége jelenti minden dolgok legvégső mértékét, hanem mindezeket kész feláldozni, amikor hitben és egyedül Istenhez való hűségben engedelmes és felelős cselekvésre van hivatva, a felelős ember, akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet és válasz Isten kérdésére és hívására.”

*

„Nem az a feladat, hogy kifordítsuk sarkaiból a világot, hanem hogy megtegyük azt, ami az adott helyen a valóságot figyelembe véve szükségesnek mutatkozik.”

*

„A keresztyén testvériség nem eszménykép, amelyet meg kellene valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott, s amelyben nekünk is részünk lehet. Minél világosabban ismerjük föl, hogy egész közösségünk alapja, ereje és ígérete egyes-egyedül Jézus Krisztusban van, annál nyugodtabban tudunk közösségünkre gondolni, érte imádkozni és remélni.”

*

„Aki szolgálni akar, annak legelőször azt kell megtanulnia, hogy önmagát ne becsülje sokra.”

*

„A kegyelem hirdetésének is megvannak a határai. A kegyelmet nem lehet annak hirdetni, aki nem ismeri fel, nem különbözteti meg, vagy nem vágyik rá […] Az a világ, amelynek a kegyelem csupán jó üzletként van odavetve, rá fog unni, és nem csak lábbal tapos a Szentre, hanem azokat is szét fogja tépni, akik azt ráerőltetik.”

*

„Az egyház csak akkor egyház, ha mások számára ott van.”

*

„Az első szolgálat, mellyel a közösségben tartozunk egymásnak, abban áll, hogy meghallgatjuk egymást. Az Isten iránti szeretet azzal kezdődik, hogy meghallgatjuk, amit mond; a testvéri szeretet is azzal kezdődik, hogy megtanulunk figyelni egymásra. Isten úgy szeret minket, hogy nem csak Igéjével ajándékoz meg, hanem fülét is odafordítja hozzánk. így Isten cselekedetét cselekedjük, amikor megtanulunk testvérünkre odafigyelni.”

*

„Minél jobban elmélyedünk a zsoltárok könyvében, minél gyakrabban imádkozzuk zsoltárait, imádságaink annál egyszerűbbé s gazdagabbá válnak.”

*

„Istenhez imádkozunk, akiben Krisztus által hiszünk. Imádságunk tehát sohasem lehet kéregetés Istentől, többé nincs szükségünk arra, hogy mutogassuk magunkat előtte. Szabad tudnunk, hogy tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk. Imádságunknak ez ad határtalan bizalmat és vidám bizonyosságot. Nem a forma, nem a szavak száma, hanem a hit ragadja meg Isten atyai szívét, aki régóta ismer bennünket.”

*

„A Krisztus-követő életét az hitelesíti, hogy semmi sem lép Krisztus és őközé, sem a törvény, sem a saját kegyessége, de a világ sem.”

*

Aki pedig engedi, hogy Jézus Krisztus bocsássa meg bűneit, és rá tudja magát bízni a közösség megbocsátó szeretetének megtartó erejére, az megtapasztalt vala mit Isten megigazítókegyelméből. Sajnos egyházainkban ennek a tapasztalatnak a megélése a legtöbb esetben hiány

*

„Miért van az, hogy az emberről, az ember megkísérthetőségéről, gyarlóságáról mindmáig oly megfontolatlanul gondolkozunk? Meg kell tanulnunk, hogy embereket ne annak alapján ítéljük meg, amit tesznek vagy amit elmulasztanak megtenni, hanem annak alapján, amit elszenvednek. Az emberekhez – és különösen a gyengékhez – való viszonyulás egyetlen hasznos módja a szeretet, vagyis a velük való közösség fenntartásához való ragaszkodás. Maga Isten sem vetette meg az embert, hanem emberré lett érte.”

*

„Ha rossz vonatra szálltál, nem segít, ha a jó irányba kezdesz futni.”

*

„Könnyen elfelejtjük, hogy keresztény testvérek közösségét Isten kegyelmi ajándékként adja a gazdagságából, és bármikor meg is vonhatja tőlünk; lehet, hogy egy kis idő választ el a legmélyebb elhagyatottságtól. Ezért ha a mai napig közösségben élhettünk más keresztényekkel, áldjuk Istent szívünk mélyéből, adjunk hálát térden állva, s ne feledjük: kegyelem, csakis kegyelem, ha még ma is keresztény testvéreink társaságában élhetünk”.

*

„Tegel, 1943, július 3. […] Amikor este 6 órakor megszólalnak a börtönkápolna harangjai, ez a legalkalmasabb pillanat, hogy levelet írjak nektek. Különös, hogy milyen hatalommal bírnak a harangok az emberek fölött, s milyen mély benyomást tudnak ránk tenni. Annyi élmény kapcsolódik hozzájuk. Szavuk elűzi a békétlenséget, a hálátlanságot, az önzést. Hirtelen csakis a szép emlékek vesznek körül jó szellemek gyanánt. Elsőként fiedrichsbrunni csöndes nyári esték, azután mindazok a gyülekezetek, amelyekben szolgáltam, majd a sok szép családi ünnep, esküvők, keresztelések, konfirmációk – holnap lesz a keresztlányom konfirmációja! –, összeszámolni sem győzöm, mi minden elevenedik meg ilyenkor. Ám mindez csakis megnyugvással, hálával és bizalommal tölti el az embert. Bárcsak másoknak is többet segíthetnék! […] Álmaimban minden eddiginél inkább vagyok ismét szabadon közöttetek.”

*

Hiszem,
hogy Isten mindenből, a legrosszabból is,
jót tud és akar előhozni.
Ehhez emberekre van szüksége,
akik engedik, hogy minden a javukra szolgáljon.
Hiszem,
Hogy Isten minden kényszerhelyzetben
annyi ellenálló erőt akar adni,
amennyire szükségünk van.
De nem adja meg előre,
hogy ne önmagunkra,
hanem egyedül Őrá hagyatkozzunk.
Az ilyen hitnek le kell győznie
minden félelmet a jövőt illetően.
Hiszem,
hogy Isten nem időtlen Végzet,
hanem őszinte imádságokra
és felelős tettekre vár és
válaszol.
Ámen.

Az emlékezés lehetőségeként alábbiakban közreadjuk az Áldó hatalmak című, Fabiny Tamás által szerkesztett dokumentumfilmet. Dietrich Bonhoeffer életéről, munkásságáról és annak mai jelentőségéről Lehel Ferenc nyugalmazott lelkész, az egykori tanítvány és Csepregi András evangélikus teológus, a mai kutató beszél. Lehel Ferenc abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy az 1932/33-as tanévben – vagyis éppen Hitler hatalomra-jutása idején – a berlini Humboldt Egyetemen hallgatója volt Bonhoeffernek (aki csupán ebben az egy esztendőben tanított szabályos egyetemi környezetben), így személyes emlékeket tud felidézni a forrongó időszakról, Bonhoeffer állásfoglalásairól és útmutatásáról. Csepregi András arra mutat rá, hogy a mártír-sorstól függetlenül is mennyire eszméltető Bonhoeffer teológiai rendszere. A műsort számos Bonhoeffer-idézet, valamint az általa írt Áldó hatalmak oltalmába rejtve kezdetű vers énekfeldolgozása gazdagítja.
Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás, operatőr: Zalányi Ferenc H.S.C., rendező: Tóth Béla

Dietrich Bonhoeffer életével, teológiai nézeteivel a Lelkipásztor evangélikus lelkészi szakfolyóirat 2006-os tematikus száma is foglalkozott. A lapszám ITT érhető el.