A téma érdekes és sokkal távolabbra vezet, mint gondolnánk.

Kezdve ott, hogy Magyarországon a lelkészek és papok nagy része állandóan jelen van az iskolákban mint hittantanár, és így a pedagógusok végre bekövetkező tömeges oltásába ők is alanyi jogon beleesnek. A közvélekedés kis része tudja, hogy ennek igenis kifejezetten fontos oka, hogy míg egy normál pedagógus, ha éppen nem online oktatás van, jó eséllyel egy munkahelyen, egy, esetleg két iskolában végzi mindennapi nevelő munkáját. Ugyanabban az épületben, ugyanabban a tanáriban, ugyanazon gyerekek és tanárkollégák között. Ezzel ellentétben a hitoktatást végző lelkészek és papok öt-hat vagy akár több iskolában is tanítanak kvázi utazó tanárként ingázva, ezzel egyrészt magukat is veszélynek kitéve, másrészt a vírus esetleges hordozásában tudtukon kívül aktívan részt vállalva.

Ezért a vírus elleni védekezésben a beoltásuk fontos és észszerű lépés, egész egyszerűen, mert átlag feletti kontaktus kialakulásának részesei, potenciális vírusterjesztők lehetnek.

Hasonló a helyzet az istentiszteleti alkalmak és misék végzése terén. Egy templom – ha az adott gyülekezet maga nem tért át online működésre – nyilvánvalóan mindenki előtt nyitva kell, hogy álljon. Ahogyan egy orvos etikai okokból, már csak az esküje miatt sem küldhet el egy beteget ellátatlanul, ugyanúgy egy lelkész sem küldhet el egy hozzá forduló, kétségbeesett gyászoló családot vagy éppen öngyilkos gondolatokkal küszködő fiatalt. A különbség, hogy a parókiák kiskapujában nincs hőmérőkapu, a pap vagy a lelkész pedig nem nyakig védőruhában, arca előtt silddel (vagy plexifalmögött, mint a bolti eladók) végzi feladatait, hanem egy egyszerű maszkban ülteti le a hozzá érkező, – például covidos – halottukat eltemetni akaró gyászolókat. És azt sem tudja sohasem, hogy ki milyen állapotban tér be hozzá éppen a templomba.

A teljes cikk itt érhető el.