A német birodalmi gyűlésen a lutheri reformáció oldalán álló rendek, választófejedelmek és városok azzal a céllal nyújtották be, olvasták fel és adták át német és latin nyelvű kéziratban V. Károly német-római császárnak, hogy világossá tegyék „igehirdetőink és a magunk hitvallását a vallás kérdésében: így tanítottak nálunk mindeddig a Szentírás és Isten tiszta igéje alapján.” Tekintsük át e hitvallás első része huszonegy fő hitcikkének a címét, mert ezek egyben a tartalmukat is jelzik:
I. Istenről
II. Az eredeti bűnről
III. Az Isten Fiáról
IV. A megigazulásról
V. Az egyházi szolgálatról
VI. Az új engedelmességről
VII. Az egyházról
VIII. Mi az egyház?
IX. A keresztségről
X. Az úrvacsoráról
XI. A gyónásról
XII. A bűnbánatról
XIII. A szentségekkel élésről
XIV. Az egyházi rendről
XV. Az egyházi szokásokról
XVI. A közügyekről
XVII. Krisztus ítéletre való visszajöveteléről
XVIII. A szabad akaratról
XIX. A bűn okáról
XX. A hitről és a jó cselekedetekről
XXI. A szentek tiszteletéről

A hitvallás második része a XXII–XXVIII. hitcikkekben a megszüntetett visszaélésekről szól. A fő hitcikkek új fordításban a Gyülekezeti Liturgikus Könyv (GyLK) 547–559. oldalain is megtalálhatók, ezért ezekből csupán három közismert(?) gondolatot idézünk e „hétköznapi” ünnep kapcsán.

„Ugyanezt tanítják a régi egyházi írók is. Ambrosius ugyanis így szól: »Isten azt végezte, hogy aki Krisztusban hisz, az üdvözül, és cselekedet nélkül, egyedül hittel, ingyen nyeri el a bűnök bocsánatát.«” (VI.)

„Az egyház valódi egységéhez elegendő egyetérteni az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy mindenütt hasonlók legyenek az emberi hagyományok, vagyis az emberek által megállapított vallási szokások és szertartások.” (VII.)

„Augustinus számos könyvében ugyanis védi a kegyelmet és a hitből származó igazságot a cselekedetek érdemszerzésével szemben. Ambrosius is hasonló dolgokat tanít. A pogányok elhívásáról írt könyvében ezt mondja: »A Krisztus vérén szerzett váltság értéktelenné válnék, s az Isten irgalmassága sem győzedelmeskednék az emberi cselekedetek jogigényén, ha a kegyelemből való megigazulás megelőző érdemekért járna; így nem az ajándékozó ajándéka volna, hanem a munkálkodó bére.«” (XX.)