Bence Imre esperes, a Budavári Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze bevezető áhítatát azzal kezdte, hogy túl egyszerű lett volna ehhez a témához egy zsoltárból választani az igét. Ezért inkább a János evangéliuma 3. fejezetének 8. versére esett a választása: „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.”
Bence Imre felidézte, hogy egyszer korábbi szolgálati helyén, a bakonycsernyei gyülekezetben konfirmandusoknak mutatta meg templomuk orgonáját és az egyik gyermek rácsodálkozott a bonyolult szerkezete, mondván, ez éppen olyan, mintha az ember egyszerre több sípot venne a szájába és úgy fújná. A görög nyelv a szél és a lélek kifejezésére ugyanazt a szót használja, és ezen a ponton, a Biblia vonatkozásában elég csak arra gondolni, hogy Isten egy teremtő légáram útján, leheletével adta a lelket az embernek. Az Úr felől áramló szél pedig ugyancsak hasonlatos a templom orgonájának fújtatójából kerekedő légfuvathoz, s a hangszer magasztos, szárnyaló hangját hallgatva okkal gondolhatjuk, hogy a sípokba áramló levegő Isten lelkét kelti életre, azt teszi számunkra hallhatóvá, befogadhatóvá – mondta Bencze Imre. És ha Isten lelke által élünk – tette hozzá a lelkész -, magunk is jó orgonasípokként szólhatunk.
Fassang László is egy Bakonycsernyéhez kötődő emlékkel kezdte előadását. Felidézte, hogy fasori gimnazista korában, egy osztálykiránduláson vetődött el először a hegyek között megbúvó faluba, ahol megbűvölve hallgatta a templom máig kivételesen szépen szóló orgonáját, s ott tudatosult benne igazán, hogy élete hivatása lesz az, amivel akkor már néhány éve óvatosan foglalkozott – orgonaművész lesz.
Előadásának elején Fassang László a hangszer történetét tekintette át az Aquincunban rekonstruált vízi orgonától egészen a 20. század elején, a némafilm hőskorában, az aláfestő zene megszólaltatására használt mozi orgonáig. Beszélt Európa fontosabb francia és német orgonaépítőiről, bemutatta máig szóló, legjelentősebb alkotásaikat, sőt, egy-egy rövid hangfelvétel bejátszásának erejéig a nevezetes orgonák hangját is megidézte. Beszélt arról is, hogy nincs a világon két egyforma orgona, vagyis az orgonistának az adott darab mellett az adott hangszert is meg kell tanulnia. Azért a sok improvizáció, mert a muzsikus keresi azt, hogyan tudja a keze alá kerülő hangszerből a lehető legtöbbet kihozni – mondta Fassang László. Éppen ezért az orgonista számára az a világ legjobb orgonája, amelyiken éppen játszik – tette hozzá a művész.
Az orgona, mint szerkezet működésének elmagyarázása mellett Fassang László arról is beszélt, hogy a mai, akusztikusan túlterhelt, zajszennyezett világban élő ember szinte el sem tudja képzeli azt, mit érezhettek lelkükben azok a 18. századi, javarészt a csöndes természetben élő és dolgozó, hívő parasztok, akik istentiszteleten meghallották felcsendülni az orgona fenséges regisztereit. Okkal és joggal érezhették úgy, hogy maga az Úr szól hozzájuk – mondta az orgonaművész. Aki igazán figyel az orgona muzsikájára, az ma is úgy érezheti, hogy a hangszer egy másik, transzcendens világba átvezeti át, melyet esetleg fel lehet fogni, de megérteni igen nehéz – tette hozzá az előadó.
Az előadás végén Fassang László részleteket mutatott be nemrégiben elkészült, Gryllus Dániel által kiadott, J. S. Bach improvizációkat tartalmazó, Karácsonyi látomások című lemezéről, melyen a ceglédi evangélikus templom orgonája szólal meg. A művész azt mondta: azért választotta ezt a hangszert, mert ennek hangzása igen-igen közel áll ahhoz, amilyen hangszereken Bach idejében megszólaltathatták a műveket.
Nehéz helyzetben van a tudósító, mert Fassang László szabadegyetemi előadásának lényegét képtelen visszaadni. Mert lehet beszélni, írni a zenéről, de aligha érdemes (legalább is nem azon a szinten, ahogyan e sorok írja erre képes). Mert ennek az előadásnak a lényege a fenséges, semmi máshoz nem hasonlítható, lélekborzoló orgonamuzsika volt. Végül pedig, mintegy az este megkoronázásaként – a hallgatóság soraiban helyet foglaló Szebik Imre püspökünk javaslatára – Fassang László orgonaművész egy az istentiszteleteinken gyakran felcsendülő énekünkre épülő, hosszú és csodálatos percekig tartó improvizációval lepte meg a szabadegyetem hallgatóságát. És a budavári templomunk kápolnájában álló, szerény, apró orgona erre a néhány percre tényleg a világ legjobb orgonájává vált.