Bence Imre

24 fontos hang | Zenei élmény vagy lelki táplálék? – J.S. Bach Máté passiója

Budapest – A járvány miatt hosszú szünet után, 2020. szeptember 14-én folytatódott a Budavári Evangélikus Szabadegyetem. Az őszi szemeszter első előadásán dr. Hafenscher Károly, az Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a teológia tanára Bach Máté passiójának egy részletéről beszélt.

Öten az oltár előtt – Felnőtt keresztség és konfirmáció volt a Várban

Budapest – Egy lelkész számára is nagy öröm az, ha felnőttek jelentkeznek keresztelésre és konfirmációra, a gyülekezet számára pedig még inkább, hogy növekszik a közössége. Ezt az örömöt élhettük meg ebben az évben hatványozottan, hiszen a Fügefa alkalmaira (Fügefa – interaktív bibliatanulmányozás és felnőttképzés a középgeneráció számára) egyre többen jelentkeztek olyanok is, akik keresztségre vagy felnőtt konfirmációra készültek.

Hogyan lesz a kérdőjelből felkiáltójel? – A budavári gyülekezet nyári tábora

„Húsz éve szerveztem meg először a budavári nyári tábort. […] Idén a csemői Tamás-tanyát választottuk. Új helyszín volt ez, emiatt több volt a szervezés és az aggodalom is. Feszültebb volt a várakozás is” – írja Bence Imre, a Budavári Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. Az alábbiakban az ő – szubjektív – krónikáját olvashatják.

Szomszéd rétje… – Ami a szádon, az a szíveden!

Írásomban a liturgia fontosságára szeretnék rámutatni. Gondolataimat serkentette Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök előadása, melyet a budavári evangélikus szabadegyetemen tartott. Az a kérdés izgat, hogy vajon mennyire vesszük komolyan a liturgiát.

„Szálljon az ének szárnyán a szélnek!”

Nyírszőlős – Kellemesen és tartalmasan telt az este mindazok számára, akik 2018. december 8-án ellátogattak a Nyírszőlősön található Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokházba. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de a szívünket hevítette az a gondolat, hogy az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása után egy énekes-zenés áhítat részesei lehetünk.

Az Úr küldése speciális helyzetek megoldására

Budapest – 2018. február 22-én hálaadásra gyűltek össze az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Kardiológiai Rehabilitációs Osztályán az érdeklődők. Több mint 55 millió forintból megújulhatott ugyanis a betegek hosszú távú rehabilitációját végző osztály.

Ökumenikus imahét evangélikus lelkészek szemével – Pozitívumok és negatívumok

Vasárnap ismét elkezdődik az Ökumenikus imahét. Evangélikus lelkészeket kértünk meg arra, hogy osszák meg gondolataikat velünk ezzel kapcsolatban. Meséljenek pozitív élményeikről, negatív tapasztalataikról, mondják el, településükön milyen különlegességei vannak a más felekezetekkel együtt töltött időszaknak. Vigyázat! Őszinte vallomások következnek!

Nem horgász! Halász!

Tóparti történet. Jól ismerjük mindan - nyian. Jézus tanít, és közben megszólítja Pétert. Megtörténik a nagy csoda, hogy a profi halászok minden kudarcuk után találkoznak a nagy sikerrel, a kimagasló eredménnyel, az érthetetlen kegyelemmel.

Hangszer, melyben Isten lelke szól – Fassang László orgonaművész előadása a BESZ-en

Budapest – A templomi orgona fújatójából érkező szelet lélekké, Isten magasztos üzenetévé változtatják a megszólaló sípok. Így lehet összefoglalni a Budavári Evangélikus Szabadegyetem (BESZ) legutóbbi, 2015. november 2-án elhangzott alkalmának legfontosabb üzenetét. És aligha lehet azon csodálkozni, hogy Fassang László orgonaművész előadásában a szöveggel szemben a zene kapott főszerepet, tegyük hozzá, a hallgatóság legnagyobb megelégedésére.

Evangélikusság és identitás – Bence Imre és Orosz Gábor Viktor gondolatai

Budapest – Mit jelent számodra, hogy evangélikus vagy? Milyennek látod az evangélikusokat? Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese, a Budavári Evangélikus Egyházközség igazgatólelkésze és dr. Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi docense válaszolt az evangelikus.hu kérdéseire.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bence Imre csatornájára