A Sant’Egidio közösségben a világ számos országában minden évben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során életüket vesztik. Sokan részt vesznek minden évben, és egyre megrendítőbb, milyen sokan vannak még mindig az áldozatok. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika számos régiójának kálváriája nem ér véget, minden évben tragikus számadatokat hallunk.

Idén a „névtelen” áldozatok mellett arra a 2398 beazonosított menekültre emlékeztek, akik 2019 júniusától napjainkig életüket vesztették a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalak mentén, amikor Európába próbáltak eljutni. Köztük volt Grace, a néhány hónapos kislány, akinek holttestét június 16-án találták meg a líbiai Sorman partjainál. Ott volt az imában Fofana Maliból, Hamidu Burkina Fasóból, Szulajman Gambiából és az az 1874 menekült, akik elhagyták Líbiát, és életüket vesztették a Földközi-tengeren, a máltai vizeken vagy az olasz partokon. Emlékeztek Dinh Binhre és a tizenöt éves Huy Hungra, Tien Dungra és harminchat másik vietnámira – köztük tíz tinédzserre –, akiket holtan találtak 2019. október 23- án egy hűtőkamionban Angliában, Essex megyében…

Egyedi, megismételhetetlen életek – ahogyan Mohos Gábor püspök a szentbeszédében hangsúlyozta –, akiknek ugyanolyan méltósága van, mint minden embernek. Méltóságunk ugyanis két alapon nyugszik: Isten a saját képére teremtett minket, Jézus a kereszten mindannyiunkért feláldozta az életét. A homokra épített ház példabeszéde nyomán arról szólt a püspök, hogy a keresztény hit nem csupán a tanítások megismerése, hanem találkozás az élő Istennel és a tanítások konkrét tettekre váltása.

Akik beleszülettek a jóba, könnyen ítélkeznek – figyelmeztetett Mohos Gábor. – Pedig Jézus azt tanítja, hogy személyes életünknek, a társadalom életének, a kultúrának az igazságosság és az irgalom szilárd talajára kell épülnie. Ha nem erre épül, összedől, ahogyan a történelem sokszor bebizonyította. Mit tehetünk? A híreket hallva ne ítélkezzünk, hanem érezzünk együtt a szenvedőkkel; imádkozzunk értük, hiszen az imádságnak ereje van; és éljük meg a szeretetet a körülöttünk élő szenvedőkkel, tekintsünk testvérként embertársainkra – tanította.

Az imádságon jelen volt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) képviselet-vezetője, Montserrat Feixas Vihé és több, a menekülteket segítő szervezet képviselője.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti vezetője a köszöntőjében kiemelte: az UNHCR intézményének léte azt mutatja, hogy a közöny dacára a világ mégis odafigyel a menekültekre. Idézett Ferenc pápának a menekültek idei világnapjára írt üzenetéből, amely így buzdít: „Meg kell tanulnunk osztozni, hogy együtt növekedhessünk, és senkit ne hagyjunk magára. A világjárvány arra emlékeztetett minket, hogy mindannyian egy bárkában evezünk. Közösek az aggodalmaink és a félelmeink, és ez ismét ráébreszt bennünket arra, hogy senki sem menekülhet meg egyedül. A növekedéshez az szükséges, hogy tudjunk osztozni.” A gazdagoknak osztozniuk kell a szegényekkel javaikon, a gazdagabb országoknak a szegényebb országokkal. Ez a Biblia szinte minden lapján ismétlődő tanítás, sőt parancs.

Ezért is imádkozunk együtt minden évben: „Mi ma itt az imádságban megtes - szük az első lépést: osztozunk azok fájdalmában, akik a remény útján szenvedtek és haltak meg, vagy még mindig szenvednek, és nem látnak maguk előtt semmilyen jövőt: munkát és otthont a családnak, iskolát a gyerekeknek, miközben mi itt, Európában jólétben élünk.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2020. július 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.