Ezzel olyan szakrális teret akart kialakítani a lutheránus Svédország fővárosában, amelyben az ide látogató muszlim, hindu és egyéb vallású tengerészek is lelkiismeret-furdalás nélkül imádkozhatnak. Brunne szerint „a lelkészek továbbra is Krisztusról tanúskodnának, ahogyan azt minden egyes nap, minden egyes találkozás során teszik”, azonban „ez nem jelenti azt, hogy kicsinyesnek kellene lennünk a más vallásúakkal szemben.” A javaslatot a Tengerésztemplom lelkésze, aki nem tartozik a püspök alá, elutasította, mondván, hogy ez egy keresztény szentély, ő sem reklamálna, hogy alakítsák át a belső tereket az ő szájíze szerint, ha egy más vallású templomba tévedne be, s imádkozni akarna.

A keresztek tehát maradnak a stockholmi Tengerésztemplomban.

Ezt azért érdemes itt az elején kiemelni, hogy szakrális tereinket biztonságban tudva a továbbiakban ne a zsigereink, hanem a fejünk irányítsák a témáról való gondolkodást.

Szinte minden hírportál említésre érdemesnek tartotta, hogy a javaslattevő püspök a világ első nyíltan leszbikus egyházi vezetője. Joggal merül fel bennünk a kérdés, miért volt erre szükség. A bulvárhírgyárosok feltehetően csupán a szenzáció miatt emelték be a tudósításba a püspök normaszegő szexuális irányultságát. A két jellemző, az egyházi közegben felvállalt homoszexualitás és a kereszténység fő szimbólumának eltávolítása azonban mélyebb szinten is rokon egymással: mindkettő olyan értékeket kérdőjelez meg, melyek a nyugati keresztény kultúrában évezredekig megkérdőjelezhetetlennek tűntek.

Jelen írás gondolatkísérlet arra, hogy a kereszt éppúgy, mint a heteroszexualitás, valójában nem szerves része a keresztény üzenet lényegének.

Előbbi mondatom lehet az első számú trollfogó csapda. Szándékosan helyeztem el a szövegben, aki fennakad rajta, nyugodtan kezdhet szájhabozni. A többiekkel viszont menjünk tovább.

A szöveg a továbbiakban itt olvasható: https://kotoszo.blog.hu/2015/11/03/a_kereszt_nem_jel