Nehéz kérdések ezek, melyekre válaszolni sem könnyű – Borsos Krisztina, a nagykanizsai Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft. ügyvezetője, Lugosi Alexandra pszichológus és Makoviczky Gyula evangélikus lelkész kísérletet tett erre. Gondolataikat lehet mérlegelni pro és kontra – de szabad továbbgondolni is…

...

Makoviczky Gyula evangélikus lelkész szerint az a fő kérdés: az egyén égi csapásként éli meg a lassan mögöttünk hagyott időszakot – akár párhuzam is vonható a bibliai 10 csapással –, vagy csupán fontos leckeként tekint reá?

„Ha csapásként éljük meg, akkor egyetlen dolog foglalkoztat: mikor lesz már vége? Ez esetben mindent onnét folytatunk, ahol abbahagytuk – magyarázta a lelkész. – Ha viszont leckének tekintjük, akkor az feltételezi a tanulást, mint továbblépési lehetőséget. Ekkor a rossznak is van hozadéka: a kisgyerek is csak azután óvakodik a kályhától, ha egyszer-kétszer már megégette magát. Nincs ölelkezés, kézfogás, amit én nehezen viselek, hiányolom ezeket a baráti gesztusokat – mindezek hatására tudatosult bennem (és reményeim szerint másokban is), hogy mit él át az, aki egyedül van, nincsenek a közelben szerettei, barátai és senkit sem ölelhet meg.
Ez pedig kivált az emberből egyfajta együttérzést, ami talán megnöveli a szolidaritást. Az én személyes életemben is van hozadéka ennek az időszaknak: lett zöldségesünk, pékünk, tejesünk, aki házhoz hozza a termékeit, melyekben az eddigiekhez viszonyítva másfajta minőséget ismerhettünk meg. Hidak épültek az emberek között, újra fontos szemponttá vált a bizalom, a minőség, és másodlagossá az ár, vagy hogy ugyanazért a pénzért minél többet kapjak. Ami régen természetes volt, most visszatér, s ez mindenkinek jó.”

A teljes cikk itt olvasható.