A szeretett lelkészre emlékeztek Vadosfán

A szeretett lelkészre emlékeztek Vadosfán

Share this content.

Forrás: kisalfold.hu, szöveg: Cs. Kovács Attila, fotó: Pintér András
Vadosfa – Egykori lelkészükre emlékeztek a vadosfai evangélikus egyházközség tagjai a minap. Sümeghy József száz évvel ezelőtt született és több mint ötven éven át szolgálta híveit.

Sümeghy József meghatározó személyisége volt a vadosfai evangélikus egyházközségnek, a hozzá tartozó hét településnek. Lelkészként több mint ötven éven át szolgálta híveit, épített, tanított és szervezte a közösségi életet. Születésének századik évfordulóján emlékeztek rá tisztelői Vadosfán.

Sümeghy lelkész úr egykori községeinek lakói szép számmal jelentek meg a vadosfai templomban, a „rábaközi evangélikus katedrálisban”. Sümeghy József 1920-ban született, idén lett volna 100 éves.

Az ünnepi összejövetelt Fatalin Helga jelenlegi parókus lelkész szervezte, melyen Gabnai Sándor lelkész prédikációjában szólt Sümeghy József munkásságának jellemző vonásairól: arról, ahogy a fiatal kollégákat mindenkor segítette, a bölcsességéről, hitelességéről.

Kiss Jenő Széchenyi-díjas nyelvész, egyetemi tanár mint tanítványa emlékezett. Beszélt mestere életéről, a „tehetséges diákról, a teológusról és a hűséges lelkipásztorról, aki nehéz évtizedekben is bátran és tisztán hirdette az Igét. Jézushoz és a hazához való hűsége példamutatóan megingathatatlan volt” – fogalmazott Kiss Jenő professzor.

A vadosfai ünnepség szeretetvendégséggel zárult. A templomban Sümeghy József személyes relikviáiból állítottak össze kiállítást. Bemutatták leveleit, gyülekezeti lelkészi meghívólevelét, fényképeket és még írógépét is.

Sümeghy József Rábcakapin született, a soproni evangélikus teológia hallgatója lett. 1943-ban szentelték fel, előbb Siófokon lett segédlelkész, majd a líceumi diákotthon nevelője. 1945-ben a vadosfai anyagyülekezet kisfaludi fíliájába került, ahol részben gyülekezeti lelkészként, részben az Ajkay család nevelő lelkészeként szolgált. 1949-ben Győrben volt hitoktató, aztán a soproni Líceum vallástanáraként dolgozott. 1950-ben a győri diakonissza anyaház igazgatójává nevezték ki. Az államosítás után, 1953-ban a vadosfai gyülekezet hívta meg lelkészének.

A lelkeket építő lelkészként emlékeznek rá a Rábaközben. Úgy tartják róla, hogy mindig, mindenkire szánt időt, a hozzá fordulóknak tanácsot adott, vigasztalta lelküket, együtt örült az örvendőkkel. Így lehet, hogy tizenhárom évvel halála után is nagy szeretettel emlegetik Sümeghy József nevét.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!